Vonzó víz alatti világ számos mérnöki kihívással

Új alapokra helyezheti eddigi munkáját a közelmúltban megalakult Műegyetemi Búvárklub.

„A búvárkodás a szenvedélyemmé vált. Ez azt jelenti, hogy nincs olyan legalább egy méter mély víztest, ahol ne érezném jól magam, ha lemerülök. És ha ehhez gyönyörű látvány, barlang, érdekes élőlények vagy kutatási kérdések kapcsolódnak, számomra még nagyobb élményt jelent” – vallotta különleges időtöltéséről Szieberth Dénes, a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar (VBK) Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszék egyetemi docense, aki a közelmúltban hivatalosan is hallgatói öntevékeny körré váló Műegyetemi Búvárklub tudományos alelnökeként válaszolt a bme.hu kérdéseire.

Szieberth Dénes 2013-ban Vegyészkari Búvárklub néven szervezett kis kari csapatot, amely hivatalos egyetemi keretek nélkül tevékenykedett. 2015-ben szerezte meg az oktatói licencet, majd elindította az első – összegyetemi – tanfolyamot kezdők számára, amelyet évente 2-3 alkalommal azóta is meghirdet.

2016-ban kezdték a hallgatói öntevékeny kör hivatalos alapjainak kereteinek megfogalmazását. Szervezeti és működési szabályzatot alkottak, valamint beszerezték a különböző elvi engedélyeket. 2018 végén – Szombathy Péter biomérnök MSc hallgató vezetésével – hivatalosan is megalakult Műegyetemi Búvárklub.

Az oktatási és egyéb szakmai hátteret tapasztalt búvárok biztosítják: az oktatói munka nagy részét Sziebert Dénes tudományos alelnök végzi, Spanyol József a technikai alelnök, aki az ország egyik legjobb barlangi búvárja, továbbá Dehenes Tamás búvároktató vegyészmérnök, Dobó Zoltán búvároktató, hidrobiológus, és Böjtös Ildikó merülésvezető, vegyészmérnök.

Részlet a klub Szervezeti és működési szabályzatából:

3. § A Műegyetemi Búvárklub célja

1) A víz alatti természetjárással kapcsolatos ismeretterjesztés.
2) A rendszeres búvárkodás lehetőségének biztosítása az érdeklődő és elkötelezett hallgatók számára.
3) A mérnöki/tudományos ismeretek és a könnyűbúvárkodás "házasítása", a számos nagy egyetemen létező "scientific diver" képzés megalapozása a BME -n.
4) Elméleti és gyakorlati tudásbázis kiépítése, protokollok kidolgozása a víz alatti mérések, megfigyelési, mintavételi feladatok biztonságos és hatékony kivitelezésére.

4.§ A klub tevékenysége

1) Tudományos/ismeretterjesztő előadások szervezése a könnyűbúvárkodással és a víz alatti világ megismerésével kapcsolatban.
2) Búvártanfolyamok szervezése a BME hallgatói számára. A tanfolyam elméleti része a hallgatók számára ingyenes, gyakorlati részét non-profit módon szervezik a megfelelő képzettségű tagok.
3) Rendszeres merülések szervezése Magyarország és a szomszédos országok vizein.
4) Részvétel tudományos kutatási projektekben.
5) Árvízvédelemben, katasztrófavédelmi gyakorlatokon való részvétel.

Sziebert Dénes 1997-ben diplomázott vegyészmérnökként a Műegyetemen, 2000-ben szerezte meg a PhD fokozatot, ami után a Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszék oktatója lett. Eredeti szakterülete a számításos kémiához kapcsolódik: az első jelentős pályázati sikerének számító Bolyai-ösztöndíjat a hidrogénaktiválási reakciók modellezésével szerezte meg.

A búvárkodással a kétezres évek elejétől – az első készülékes adriai merülése óta – foglalkozik, és amikor csak lehetősége van rá, gyakorolja. Eddig több mint nyolcszáz alkalommal merült – Koreától Budapestig – hévízforrásban, jég alatt, bányaalagutakban és barlangokban, „ahová csak a munkája vagy a kalandvágya elvitte”.

A szakember és kollégái több éves múltra visszatekintő kutatási tevékenysége kaphat most új lendületet a Műegyetemi Búvárklub megszerveződésével. Ezzel összefüggésben Sziebert Dénes elárulta: Hajnal Gézával, az Építőmérnöki Kar (ÉMK) Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék tanszékvezető egyetemi docensével évekkel ezelőtt kezdtek közös munkába Magyarország legnagyobb víz alatti barlangjában, a budai Rózsadomb alatt lévő, fokozottan védett, egyedülálló szépségű Molnár János-barlang tudományos feltárásán.

A vizsgálatok sokrétűek: egyfelől a barlangban áramló víz eredetét vízkémiai és fizikai-kémiai vizsgálatokkal próbálják meghatározni; a vizek mekkora része származik távoli, közepes távolságú vagy helyi eredetű leszivárgásból. A másik fontos kérdés a barlang vizeinek hozama. Az egyetlen ismert, többé-kevésbé meghatározható kiáramlás a Malom-tó zsilipjénél található: itt mértek 2.000-5.000 m3/nap közötti ingadozást az építőmérnök kollégákkal még 2014-ben. A benti nagy, vízzel telt járatokban viszont ennek többszörösére lehet következtetni, és bonyolítja a helyzetet, hogy a sok egymás alatt, felett, keresztben menő járatban kialakulhat egy olyan kör is, ahol két teljesen különböző irányba megy az áramlás. A nagy hozam bizonyításával párhuzamosan pedig keresik azt a járatszintet is, ahol az extra hozam távozik a Duna felé.

További jelentős kérdés a barlang vízparamétereinek éves/évszakos változása: ez a vízszint/hőmérséklet/vezetőképesség folyamatos monitorozását igényli, illetve körülbelül havi sűrűséggel vízmintavételt és analízist a beáramlásoknál.

A kutatók a vízfelszín feletti részeken több helyen tapasztaltak csepegést, ezért a barlangba felülről szivárgó szennyezők monitorozását is végzik. E csepegések hozama és kémiája változatos, de közös bennük, hogy a felszínről származó szennyezés-indikátorokat (pl. nitrátionok) bőven tartalmaznak. „A jelenség változását sikerült összekötnünk a felszíni csapadékeseményekkel, a barlang áramlási térképe pedig abban segít, hogy kiderüljön, meddig juthatnak le a szennyezések” – ecsetelte Szieberth Dénes, hozzátéve, hogy nagy hozamú, a barlang hátsó részében megjelenő szennyezésnyom felszíni kapcsolat, esetleg egy száraz barlang közelségét is jelezheti.

A barlang egyes járatai a hegy mélyében több helyen felkanyarodnak a karsztvíz szintje fölé. Ezekben a terekben a benn lévő gázkeverék megfigyelése felfedheti a "huzat", a légáramlás jelenlétét, ami arra utalna, hogy az adott terem kapcsolatban áll egy felszínre vezető járatrendszerrel. A többi nagy budai barlanggal való összeköttetés megtalálása igazi szenzáció lenne. „Én 2010-ben kezdtem a barlangban merülni, de hosszú idő volt mire felbátorodtam a kutatásoknál annyira, hogy önálló ötleteim legyenek a túlélésen kívül” – hangsúlyozta a szakember, hozzátéve, hogy a gázterek mintázását főként 2016-17-ben végezték, de tavaly is találtak még új, "levegős" termet. Az UV-aktív festékkel történő víz-nyomjelzéseket "mikro" méretekben nemrég kezdték, a technológia finomítására 2019 első felét nagyrészt ezzel a tevékenységgel szeretnék eltölteni. A "felderítő" áramlásméréseket addig folytatják, amíg nem lesz egy átfogó képünk a barlangról: talán egy-két éven belül eredményre jutnak. A monitorozás pedig "örök" feladat: „ahogy a felszíni környezet változik, úgy kell nekünk is lekövetni a hatásokat a hegy mélyén” – hangsúlyozta a szakember.

„A kutatások sikerét jelentősen befolyásolja a megfelelő búvártudás megléte vagy hiánya” – hívta fel a figyelmet Szieberth Dénes, hozzátéve, hogy minden projekt arra világított rá: a természettudományos háttérrel rendelkező barlangi búvárok ritkasága az egyik szűk keresztmetszet, hiszen barlangokban csak speciális képzettségű búvár merülhet. „Próbáltunk más kollégákat bevonni a munkába, de hamar kiderült: a kutatók közül nem sokan vállalkoznak merülésre, mivel általában idejük sincs a kellő gyakorlat megszerzésére” – emlékezett a kezdetekre. Emiatt elhatározták, hogy a hallgatók felé nyitnak és a Műegyetemen is meghonosítják a világ más részén "scientific diver" néven ismert búvártanfolyamot. A féléves képzést szemeszterenként öt-tíz diák kezdte el: egyesek hosszabb távra terveztek, mások hobbybúvárok lettek.

„Az Egyetemi Hallgatói Képviselet csatornáin rengeteg diákot elérünk: a decemberben indult tanfolyamunk ezért nagy létszámmal, mintegy harminc fővel indult” – ismertette az oktató, hozzáfűzve, hogy a barlangi merüléshez fontos ismeretek elsajátításához legalább kétévnyi intenzív merülés szükséges, a haladó szinthez pedig egy párszor „meg kell lepődni” a víz alatt, ami akkor lehetséges, ha a tanuló magától kerül éles helyzetekbe. Ha már nagyon tapasztalt búvárrá vált, akkor kezdhet el dolgozni a víz alatt – emelte ki az oktató-kutató.

A szakemberek azt remélik, hogy a tanulók közül végül ketten-hárman a Műegyetemen maradnak további kutatások céljából, és még további tucatnyian lesznek hobbibúvárok, akik segíthetik a klub tevékenységét. Eddig főként környezetmérnök és építőmérnök hallgatók vállalkoztak a témába vágó TDK munkák, szakdolgozatok elkészítésére.

A frissen alakult klub tagjai jellemzően egyetemi hallgatók és oktatók. A tanfolyam a Professional Scuba Association International (PSAI) búvárszervezet által kidolgozott rendszerben zajlik. Ez a közösség bocsátja ki a nemzetközi minősítő kártyákat. Mivel a szervezők tisztában vannak az átlagos egyetemista anyagi lehetőségeivel, ezért a tanfolyamon az oktatásért és a felszerelések használatáért nem kell fizetni. A tapasztaltabb klubtagok is térítésmentesen tanítanak a képzés alatt, továbbá kölcsönadják a gyakorláshoz szükséges felszerelést. Mindössze az uszodabelépők, a palacktöltés és – nyílt vízi merülés esetén – a tóbelépők, a PSAI nyílt vízi búvártankönyve, valamint a tanfolyam végén a minősítő kártya kerül pénzbe. Előreláthatólag 4-5 elméleti alkalom, 3 uszodai gyakorlat, majd annyi nyílt vízi merülés várható, amennyi elég a tanulók alapvető vízbiztonságának kialakulásához. A VBK-n az elméleti foglalkozások bekerülnek majd a szabadon választható tantárgyak közé.

„A tanfolyam műegyetemi specialitása lesz, hogy a felszerelések szervizelését is mi végezzük” – osztotta meg Sziebert Dénes, hozzáfűzve: „az átlagos nyílt vízi búvár ritkán kényszerül ilyesmire, de egy mérnökpalántánál belefér, hogy bütyköljön. Emellett több elméleti és kiegészítő foglalkozást is tervezünk: mikrobiológus, geofizikus vendégelőadó segíti majd az oktatást”.

A klub igyekszik kihasználni minden lehetőséget – főként az alumni tagok támogatását. Mikrobuszt például az Építőmérnöki Kartól kapnak kölcsön időnként, emellett rengeteg, az idők során összevásárolt felszerelést használhatnak. „Bízom benne, hogy a jövőben egyetemi támogatásunk is lesz, amelyhez a klub megalakulásával könnyebben hozzájuthatunk, ezzel együtt továbbra is számítunk az egykori tagok segítségére” – emelte ki az oktató, megvallva, hogy nemcsak tudományos célok lebegnek szemeik előtt. „Egyszerűen imádjuk búvárkodást, és ezt a csodálatos szabadidős tevékenységet szeretnénk másokkal is megosztani. A klubra a természet megszerettetésének fontos szerepe is hárul. Sokat túrázunk itthon – a Dorogi-tó, és Feketenyék a két leggyakoribb célpont , de járunk merülni a kőbányai pincerendszerbe is”.

A klub valódi vonzerejét adja még, hogy a tagok rendszeresen járnak tengeri merülésekre: évente többször utaznak Horvátországba, sőt, az utóbbi években a Vörös-tengerre, Egyiptomba is eljutottak.

„Ennek a csapatnak állandó utánpótlásra van szüksége olyan diákokból, akik a szakterületük mellett otthon vannak a búvárkodásban egyaránt” – jegyezte meg Szieberth Dénes. Elmondta még: a kutatások távlatait a közelmúltban elnyert, több tanszéket tömörítő, a Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Program (FIKP) vízkutatási tématerületén belül a "Hazai karsztos vízadók készletgazdálkodási állapotértékelése" című pályázat is kiszélesíti, amelyben sor kerül a fiatalok bevonására.

A Molnár János-barlang magában is ad elég munkát még pár évig, de a már itt kidolgozott, illetve folyamatosan finomított mintavételi, megfigyelési, mérési technikák, a kifejlesztett műszerek sok helyen alkalmazhatóak. Egyrészt kialakulóban van egy együttműködés a Hévízi Gyógyfürdő környezetvédelmi szakembereivel, egyúttal a tapolcai barlangok is számos érdekességet tartogatnak, másrészt a Dunában és Balatonban és egyéb felszíni vizeinkben jelenleg alkalmazott mérési technikák is számos esetben továbbfejleszthetőek lennének olyan kutatók segítségével, akik a vízben „belülről látják”, mi történik.

„Örülnénk, ha villamosmérnökök vagy gépészek is érdeklődnének a búvárklub iránt: a műszerépítésben ugyanis kissé hátrányban vagyunk, pedig számos feladat adódik. A barlangi merülésekkel pedig olyan kalandnak lehetnek részesei a búvárok, amelynek csak igazán kevesen: bárki rábukkanhat a helyszínen olyan részekre, ahol ő lesz az első ember, aki beteszi oda az uszonyát. A felfedezések kora itt még nem ért véget, várjuk a jelentkezőket!” – üzent a fiataloknak Szieberth Dénes.

HA-GI
Fotó: Philip János, Műegyetemi Búvárklub Facebook-oldal