Több ezren tájékozódtak a BME oktatási és kutatási lehetőségeiről a nyílt napon

A továbbtanulásra készülő diákokat az induló szakok és a követelmények mellett a kurrens tudományos vizsgálatok, a pezsgő egyetemi élet, és a hallgatói szolgáltatások is érdekelték.

„Ez az egyik olyan alkalom a tanévben, amikor a Műegyetem zsúfolásig megtelik pályaválasztás előtt álló, az intézményünk képzései iránt érdeklődő fiatalokkal. Örömmel tölt el, hogy ismét szép számban érkeztek hozzánk diákok, tanulócsoportok, akiknek igyekszünk bemutatni egy szeletet a falainkon belüli szakmai kiválóságból. Használják ki ezt az eseményt, érdeklődjenek és kérdezzenek!” – e szavakkal nyitotta meg a 2019. évi őszi BME nyílt napot Józsa János rektor, köszöntve a rendezvényre érkező csaknem 4200 fiatalt, továbbá szüleiket és a kísérő pedagógusokat.

Hatalmas volt az érdeklődés a programok iránt. Már a kezdés előtt kígyózott a sor a K épület előtt.

A tömeg teljesen megtöltötte az aulát.

A nyílt napon több helyszínen fogadták a vendégeket, egyebek mellett a K, Q, I, Ch és az St épületekben. Minden kar ismertette a látogatókkal az elérhető alap- és mesterképzéseket, továbbá bemutatták a műegyetemi doktori iskolák nyújtotta lehetőségeket is.

A Központi épület aulájában felállított közös egyetemi standon közvetlenül a hallgatóktól kérdezhettek a tanulók, emellett laborlátogatásokon, karrierpályáról, érdekes és innovatív kutatási projektekről szóló előadásokon vehettek részt neves egyetemi oktatók prezentálásában.

A díszteremben a BME kiemelt vállalati partnerei sorakoztak fel és tájékoztatták az ifjakat az intézménnyel közösen indított tudományos vizsgálatokról, azok eddigi és várható eredményeiről, majd beszéltek a diploma megszerzése utáni elhelyezkedés esélyeiről.

A rendezvényen a 8 műegyetemi kar mellett fogadta a fiatalokat a BME OMIKK, jelen volt a BME Idegen Nyelvi Központ, és több egyetemi szakkollégium is.

A BME Sportközpont és a Technikai Érdekességek Kiállítása is tárt kapukkal várta a látogatókat. Mindeközben izgalmas járműbemutatót tartott a Műegyetemi Versenycsapat Közösség (MVK) a K épület aulájában felállított színpadon.

„A hatalmas zsúfoltság ellenére sem volt fennakadás a nap folyamán. A rendezvény előtt megtettük a szükséges előkészületeket, amelynek köszönhetően a tavalyinál nagyobb létszámban a helyszínen lévő kari képviselők is zökkenőmentesen vezényelték a hozzájuk tartozó programokat. Az aulában megépített és idén kibővített központi stand tökéletesen funkcionált: az érdeklődők egy helyszínen az összes szervezeti egységtől megkaphattak minden szükséges információt és útbaigazítást” – osztotta meg a bme.hu-val Nagy Gábor, a nyílt napot szervező Hallgatói Szolgáltatási Igazgatóság (HSZI) igazgatója.

A szervezők úgy nyilatkoztak, hogy az esemény tapasztalatainak összegzéséhez idén is bekérik majd azon látogatók véleményét, akik hozzájárultak ehhez a regisztráció során. A tapasztalatok elemzése nagymértékben hozzájárul a következő évek rendezvényeinek sikeres és gördülékeny lebonyolításához. Ami már biztos, hogy a jövőben még nagyobb hangsúlyt fektetnek a belépési és a bejelentkezési folyamat, valamint a tájékozódás egyszerűsítésére és megkönnyítésére.

„Bízunk benne, hogy az intézményünkben tett látogatás alkalmával az érdeklődő középiskolások széleskörűen megismerték a BME nyújtotta magas színvonalú oktatási, kutatási és innovációs lehetőségeket, valamint vállalati partnereink révén bizonyosságot szereztek arról is: a műegyetemi diplomának és az itt megszerzett tudásnak presztízse van a munkaerőpiacon itthon és nemzetközi viszonylatban egyaránt” – zárta gondolatait Nagy Gábor, annak a reményének is hangot adva, hogy az a számos megjelent diák közül minél többeket köszönthet jövőre a műegyetemi hallgatók sorában.

TZS-GI
Fotó: Takács Ildikó, SPOT, Építészmérnöki Kar