Szigorú óvintézkedésekkel indul az őszi félév a Műegyetemen

A BME egész területén kötelező a maszkviselés és a személyek közötti legalább 1,5 méteres védőtávolság megtartása is kötelező, az Egyetem belső közösségi célú helyiségeiben.

A koronavírus járvány kockázatának csökkentése és az egyetemi polgárok egészségének védelme érdekében követendő intézkedéseket rektori-kancellári együttes körlevél  foglalja össze. Az intézkedések összhangban vannak a 2020. augusztus 17-én megjelent, felsőoktatási képzés egészségügyi válsághelyzetben megszervezésére vonatkozó ágazati ajánlással. A Műegyetem úgy alakította ki a 2020/2021. tanév őszi félévének rendjét, hogy a járványhelyzetben is megteremtse a biztonságos jelenléti oktatás feltételeit, felhasználva a távolléti oktatás kedvező tapasztalatait.

A BME kollégiumainak megnyitása több óvintézkedés mellett történik, amelyekről a Hallgatói Szolgáltatási Igazgatóság (HSZI)  honlapján nyújt részletes tájékoztatást.

A Műegyetem folyamatosan nyomon követi a szabályozás betartását, a járványhelyzet alakulását, és a hazai, valamint a nemzetközi felsőoktatási gyakorlatot, szükség esetén pedig további részletszabályok kidolgozásáról dönt. A BME-n plakátok is felhívják a hallgatók figyelmét az óvintézkedések betartásának fontosságára.

Főbb általános óvintézkedések:

  • A BME területére kizárólag a koronavírus-fertőzés tüneteit nem mutató, egészséges személy léphet be. Tünetek észlelése esetén az egyetem munkatársai közvetlen felettesüket értesítik haladéktalanul; a hallgatók a tanulmányi rendszerben az e célra szolgáló űrlapon jelentik ezt be.
  • A személyek között legalább 1,5 méteres védőtávolság megtartása kötelező, az Egyetem belső közösségi célú (folyosó, közlekedő, vendéglátó térek, könyvtárak, ügyfélterek, egyéb tartózkodásra szolgáló helyiségek) helyiségeiben
  • A szájat és orrot egyaránt takaró védőmaszk viselete az Egyetem egész területén,beltéri helyiségekben, továbbá a kültéren tartott rendezvényeken is kötelező.
  • Gyakori szappanos kézmosás vagy alkoholos kézfertőtlenítés mellett a köhögési etikett fokozottan körültekintő betartása, illetve az arc felesleges érintésének kerülése is szükséges. Zárt térben figyelmet kell fordítani a folyamatos és rendszeres természetes szellőztetésre, ajtók, ablakok nyitására, ami a helyiséget használók kötelessége.
  • Az Egyetem területén oktatáshoz közvetlenül nem kapcsolódó, a résztvevők személyes jelenlétét igénylő hallgatói és egyéb rendezvény kizárólag különösen indokolt esetben, a rektor és a kancellár együttes engedélye alapján tartható. A rendezvények során az általános védelmi intézkedéseket be kell tartani és tartatni, amely a szervező kötelessége és felelőssége.
  • A rektori-kancellári együttes körlevél kötelező érvényű szabályozás, amelyet az oktató számon kérhet a hallgatókon, illetve a szabályozás be nem tartása esetén az oktató megtagadhatja a hallgató részvételét a foglalkozáson. Az előírásokat szándékosan megszegőket, illetve a másokat veszélyeztetőket fel kell szólítani az előírások betartására, ha ez nem vezet eredményre, akkor a Vagyon- és Intézménybiztonsági Osztályt értesíteni kell, akik a szükséges intézkedéseket megteszik.
  • A védőtávolság megtarthatósága és a csoportosulások megelőzése érdekében az Egyetem területén a tantermek egy részét 7:30 órától 20:00 óráig tanítási napokon folyamatosan nyitva kell tartani, a hallgatók a védőtávolság megtartása mellett az éppen nem használt tantermekben tartózkodhatnak.

Főbb, oktatást érintő intézkedések:

  • A jelenléti tanulmányi foglalkozások – kivéve laboratóriumi gyakorlat, terepgyakorlat, mérőgyakorlat, szakmai gyakorlat – során a tanteremben egyidejűleg legfeljebb annyi hallgató tartózkodhat, hogy közöttük minden irányban a legalább 1,5 méteres védőtávolság biztosított legyen (ha a tanterem elrendezéséből más nem következik, akkor minden harmadik sorban, minden harmadik ülőhelyen tartózkodhat hallgató). A tanteremben a maszk viselése kötelező. A szakot (képzést) gondozó kar ennél kisebb létszámkorlátot is megállapíthat.
  • Minden hallgató és oktató számára, aki kockázati csoportba tartozik vagy kockázati csoportba tartozó személlyel él egy háztartásban – kérelmére – lehetővé teszi az egyetem a tanulmányi foglalkozások távolléti formában történő teljesítését (hallgató), illetve megtartását (oktató).
  • A közösségi közlekedés reggeli csúcsidei terhelésének mérséklése érdekében, a tanulmányi foglalkozás 8:15 óra előtt nem kezdhető, az órarend szerinti 8:15 órakor kezdődő dupla vagy hosszabb tanulmányi foglalkozásokat pedig 8:30 órakor kell kezdeni.
  • A gyakorlat során a képzést megelőző kötelező oktatások (tűz-és munkavédelmi, adatvédelmi és kórház- higiénés oktatás) kivitelezése lehetőség szerint online formában valósul meg.
  • A nagy forgalmú közös területeken a gyakran érintett felületek teljes körű, megfelelő intenzitású és gyakoriságú virucid hatású felületfertőtlenítővel tisztításáról az egyetem gondoskodik.

A távolléti oktatásra bármikor, időkiesés nélkül át tud állni az egyetem, erre is kitér az intézkedési terv és a 2020. július 22-én megjelent rektori körlevél

  • A kurzusok összes tanulástámogató anyagát folyamatosan naprakészen és hozzáférhetően kell tartani a távolléti oktatást segítő információs rendszerekben (pl. Moodle vagy MS Teams).
  • Előadás-típusú tanulmányi foglalkozáson jelenléti követelmény nem írható elő.
  • Szakmailag indokolt esetben külön dékáni engedély alapján a karok egyes kurzusokat kizárólag távolléti oktatási formában is meghirdethetnek. A Műegyetem egyes kurzusainak csak online formában történő meghirdetésével a 2020. őszi félévben is mérsékelni kívánja az épületekben egy helyen, egy időben tartózkodó hallgatók létszámát, hogy ezzel is csökkentse a személyes érintkezéseket, az esetleges zsúfoltságot.

A műegyetemi kollégiumokban bevezetett rendkívüli intézkedésekről a Hallgatói Szolgáltatási Igazgatóság adott tájékoztatást weboldalán.

  • A diákoknak beköltözésükkor egy kérdőívet kell kitölteniük, amelynek eredménye alapján az intézmény kötelezheti őket PCR-teszt elvégzésére. Pozitív teszteredmények esetén a hallgató csak abban az esetben költözhet be a szobájába, ha kettő, 48 órán belül megismételt negatív teszttel rendelkezik.
  • A hallgatók a kollégiumok területén is az alapvető járványügyi védelmi intézkedések szerint kötelesek eljárni (különösen: maszk viselése, 1,5 méteres védőtávolság megtartása, egy helyiségben minél kevesebb személy tartózkodása). Saját védőmaszkról a hallgató, illetve a kollégiumban tartózkodó bármely személy magának köteles gondoskodni.
  • A hallgatók az adott kollégiumi időszakban csak egy, előre meghatározott személyt fogadhatnak vendégként, akinek az adatait az erre kijelölt formában előzetesen rögzíteni kell a megadott informatikai rendszerben. További személyek nem fogadhatók.
  • A kollégiumok területén rendezvényeket tartani tilos.
  • Fokozottan kell fertőtleníteni a kollégisták által gyakran érintett felületeket, mint például szekrényeket, kilincseket, gombokat és villanykapcsolókat, egyúttal a fürdők, mellékhelyiségek tisztaságára is fokozottan ügyelni kell.
  • A kollégiumok területére történő belépésnél naponta egyszer vizsgálni kell a belépő személy testhőmérsékletét.
  • Amennyiben egy hallgatónál fertőzés gyanúja áll fenn, úgy a kollégium vezetése haladéktalanul intézkedik a hallgató és szobatársainak külön elkülönítő szobában való elhelyezéséről. Ezzel egy időben az intézkedő személy köteles jelenteni az esetet a Hallgatói Szolgáltatási Igazgatóság igazgatójánál, aki ezt követően eleget tesz a területileg illetékes járványügyi hatóságnál a fertőzésgyanús esetekre vonatkozó bejelentési kötelezettségének.

A külföldi hallgatókra és oktatókra az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) nem magyar állampolgárságú hallgatók és felsőoktatásban foglalkoztatottak Magyarországra történő beutazásának és egészségügyi vizsgálatának speciális szabályairól szóló eljárásrendje vonatkozik. Ez alapján az érkező hallgató vagy oktató felsőoktatási intézménybe történő belépéséhez SARS-CoV-2 teszt elvégzése, vagy hatósági karantén szükséges annak függvényében, hogy az ország, amelynek területéről jön, a fertőzöttség alapján milyen besorolású az országos tisztifőorvos határozata szerint.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium eljárásrendje elérhető angolul a BME angol nyelvű honlapján.