Elhunyt Halzl József, a Rákóczi Szövetség tiszteletbeli elnöke

A Műegyetemen diplomázott és doktorált gépészmérnök életének 87. évében hunyt el.

 

Halzl József Győrben született 1933. december 19-én. Apai ága a felvidéki Szencről, anyai ága a burgenlandi Sopronkeresztúrról származik. Iskoláit Ácson, Pannonhalmán, Hatvanban és Budapesten végezte. A budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban érettségizett. 1957-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett gépészmérnök oklevelet. Később ugyanezen az egyetemen doktorált.

Az 1956-os forradalom idején ötödéves műegyetemi hallgatóként az események részeseként naplót írt, amelyet a rendszerváltozás után megjelentetett.

Szakmai munkája az energetikához kötötte, a rendszerváltozás előtt az EGI (Energiakutató Intézet) munkatársaként hőerőművekhez kapcsolódó kutatásokon dolgozott. 1991 és 1994 között a Magyar Villamosművek vezérigazgatójaként irányította az ország legnagyobb vállalatát. 1990-től 2018-ig a Rákóczi Szövetség elnöki tisztségét töltötte be. 2018-ban a Rákóczi Szövetség tiszteletbeli elnökévé választották.

Társadalmi tevékenységének a Rákóczi Szövetség mellett, része volt az 1980-as évektől a városmajori plébániaközösség ifjúságának szervezése és a hátrányos helyzetű emberek energiafogyasztását segítő Héra Alapítvány vezetése.

Életében meghatározó szerepet töltött be a komolyzene, ő maga is magas szinten zongorázott.

Fontosabb díjai: Segner János András-díj, MVM Emlékérem (1999), Esterházy-emlékérem (2000), Széchenyi Társaság Emlékérme (2009), Magyar Örökség díj (2010), Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztje polgári tagozatának kitüntetése (2011), Szent István-díj (Esztergom) (2013), Magyar Érdemrend Középkeresztje csillaggal (2016), Szent Márton-díj (2017), Pro Urbe Budapest-díj (2018), Magyar Fiatalokért Díj (2018), Bethlen Gábor Díj (2019)

Halzl Józsefet a Rákóczi Szövetség, a Magyar Villamos Művek Zrt. és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyaránt saját halottjának tekinti.

A Rákóczi Szövetség tiszteletbeli elnökét 2020. november 28-án Várszegi Asztrik volt pannonhalmi főapát celebrálta katolikus szertartás szerint búcsúztatták szűk körben, és helyezték örök nyugalomba a Farkasréti temetőben. A szertartást megtisztelték részvételükkel Orbán Viktor miniszterelnök, Kövér László házelnök, valamint Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A Műegyetemet Józsa János rektor képviselte. Halzl Józsefet a ravatalozónál a Szvorák Katalin előénekelte Himnusszal, a sírnál a Boldogasszony Anyánk régi magyar himnusszal, és végül a Székely himnusszal búcsúztatták az összegyűltek.

Fotó, bélyegkép: Rákóczi Szövetség