Elhunyt Pipek János, a Természettudományi kar korábbi dékánja

Az elismert fizikus és kvantumkémikus, címzetes egyetemi tanár 2021. január 5-én hosszú, súlyos betegség után hunyt el. A BME saját halottjának tekinti, temetéséről később adunk hírt.

 

Szomorúan búcsúzunk volt kollégánktól, barátunktól, mindig hiányozni fog mérhetetlen életszeretete, optimizmusa, amelyet a betegsége sem tudott megtörni.

Pipek János 1977-ben szerzett egyetemi diplomát az ELTE fizikus szakán. 1978 és 1987 között a BME Fizikai Intézet Kvantumelméleti Csoportjának tudományos segédmunkatársa volt, 1981-ben az ELTE-n egyetemi doktori címet szerzett atomfizika tudományágban. Több külföldi kutatóhelyen végzett kutatómunkát: 1982-83-ban az Universität Erlangen-Nürnberg Elméleti Kémia Tanszékén végzett kutatásokat, majd 1987-88-ban posztdoktori ösztöndíjjal a kanadai University of Saskatchewan Kémiai Intézetében dolgozott. 1988 és 1992 között a BME Fizikai Intézet Kvantumelméleti Csoportjának tudományos munkatársa, 1992 és 1994 között tudományos főmunkatársa volt, majd 1994-től az Elméleti Fizika Tanszék docense lett. Folyamatos magas szintű tudományos munkáját 57 folyóirat publikáció és 2 könyv jelzi, amelyekre több mint 1750 független hivatkozás érkezett. Fő kutatási területe a kvantumkémia és kvantuminformáció-elmélet volt. Legismertebb munkájában, amelyre több mint 1200 független hivatkozást kapott, a molekulapályák hatékony lokalizációs eljárását dolgozta ki.

Életútját aktív szakmai közéleti tevékenység jellemezte: 1992-től az MTA köztestületi tagja, 1992-ben a Nemzetközi Elméleti Kémiai-Fizika Társaság Magyarországi Tagozatának alapítója és 2003-ig hazai képviselője, 1994 és 1997 között, majd 2000 és 2011 között az MTA Atom-, Molekulafizikai és Spektroszkópiai Tudományos Bizottság tagja volt.

A mérnök-fizikus, illetve később a fizika BSc-képzésnek meghatározó oktatójaként az alapkurzusok oktatása mellett több kiváló választható kurzust dolgozott ki. Jelentős szerepet vállalt a TTK más karokon zajló oktatásában is, az idegen nyelvi képzés oktatójaként pedig kétszer is elnyerte a „Teacher of the year” címet.

Legmeghatározóbb tevékenységét mindemellett a Természettudományi Kar vezetésében végezte: 1998 és 2011 között a BME TTK oktatási dékánhelyettese, majd 2011 és 2018 között, két cikluson keresztül dékánja és a Szenátus előbb tanácskozási, majd szavazati jogú tagja volt.

Pipek János két évtizeden keresztül, a Természettudományi Kar születésétől fogva szolgálta a kar és a Műegyetem közösségét, mint dékánhelyettes és dékán, kutatómunkájával komoly nemzetközi elismerést szerezve növelte a BME hírnevét.

BME Természettudományi Kar