Újabb öt évvel meghosszabbítja a stratégiai együttműködését a BME és a Siemens

A Siemens tagvállalatai megerősítették, hogy a következő öt évben továbbra is a Műegyetem partnereként támogatják a jövő mérnökgenerációja szakmai fejlődését.

2023. december 6-án a Műegyetemmel már korábban megkötött partnerség folytatása mellett kötelezte el magát a Siemens Zrt., a közlekedési megoldásokkal foglalkozó Siemens Mobility Kft., valamint Magyarország egyik vezető szoftverfejlesztő vállalata, az evosoft Hungary Kft. is.

A Műegyetem és a Siemens partneri kapcsolata közel negyed évszázada, 1999-ben indult azzal a céllal, hogy az egyetem és ipari partnere közös programokkal, tehetséggondozó kezdeményezésekkel szakmai fejlődési lehetőséget biztosítson a jövő mérnökgenerációja számára. A közel negyed évszázada létrejött partnerségi szándékot ötévente, immáron ötödik alkalommal újítja meg a BME és a Siemens. A stratégiai együttműködést valamennyi korábbi partner megerősítette, amellyel a Siemens azt is hangsúlyozza, hogy a cégcsoport számára kiemelt fontosságú, hogy hozzájáruljon a műegyetemi mérnökképzés szakmai színvonalának további emeléséhez.

Az ünnepélyes aláíráson a Műegyetemet Czigány Tibor rektor és Verseghi-Nagy Miklós kancellár képviselte. A Siemens Zrt. részéről Jeránek Tamás vezérigazgató, a Siemens Mobility Kft.-től Verner Attila ügyvezető, míg az evosoft Hungary Kft. oldaláról pedig Petényi István ügyvezető látták el kézjegyükkel az együttműködési megállapodást.

A eseményen jelen volt a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar (BME VIK) képviseletében Charaf Hassan dékán, és Hős Csaba dékánhelyettes a BME Gépészmérnöki Kar (BME GPK) nevében.

Czigány Tibor rektor köszönetet mondott a Siemens vállalatoknak az egyetem oktatási és K+F+I tevékenységének támogatásáért, köszöntőjében felidézte a BME-Siemens együttműködés egyik jelentős állomásának tekinthető hajtáslánc laboratórium létrehozását a FIEK projekt keretében. A STEM (Science, Technology, Engineering és Mathematics) területek népszerűsítésében mind az egyetem, mind a vállalatok érdekei közösek, ezzel kapcsolatban kiemelte a lányok arányának növelését célzó közös együttműködések fontosságát.

A Műegyetem és a Siemens együttműködésében komoly mérföldkő volt 2016., amikor az egyetem és ipari partnere magasabb szintre emelték a köztük lévő kooperációt. Az országban elsőként indított a Siemens duális rendszerű műszaki mesterképzést együttműködésben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel. A képzés elméleti részét az egyetemen, míg a munkaerőpiac gyakorlati elvárásait a Siemens-nél ismerhetik meg a képzésben részt vevő hallgatók. A Siemens és partnervállalatai a jövőben is azon dolgoznak, hogy a lehető legtöbb területen segítsék a pályakezdő mérnökgeneráció szakmai kiválóságait.

Jeránek Tamás méltatta az eddigi együttműködések során elért közös eredményeket, melyeket a jövőben is főként az ipari digitalizáció terén kívánnak folytatni. A Siemens Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy az ipar 4.0 legújabb vívmányai folyamatos tanulást kívánnak, melyhez elengedhetetlen a felsőoktatás és a piaci cégek szoros kooperációja.

Petényi István, az evosoft ügyvezetője hangsúlyozta, hogy mind a cég, mind az egyetem érdeke a stratégiai partnerséggel a gyakorlatorientált oktatás és a megfelelő utánpótlás biztosítása. Az evosoft - az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) tagjaként - évek óta elkötelezetten támogatja a középiskolai pályaorientációt. Az evosoft mérnökei elhivatottságuknak köszönhetően tudásuk legjavát forgatják vissza a mérnökképzésbe oktatási, képzési és ösztöndíjprogramokon keresztül.

Verner Attila ügyvezető megerősítette, hogy a Siemens Mobility továbbra is aktívan részt kíván venni a BME és a Karlsruhei Egyetem kettős diplomát adó programjában. Ösztöndíjasait nem csak a külföldön töltött félévük alatt támogatja a vállalat, hanem tanulmányaik során valós nagyvállalati, szakmai tapasztalatszerzés lehetőségét is nyújtja, valamint végzésüket követően K+F központja munkavállalójaként is számít rájuk az innovatív megoldások kutatásában.

 

 

TZS

Fotók: Geberle B.