Gyere és Bulizz Még Egyet! Startol a jubileumi BME Egyetemi Napok

Szeptember 13. és 15. között 15. alkalommal rendezik meg a lágymányosi kampuszon Budapest legnagyobb hallgatói fesztiválját. Te is ott leszel?

3 nap, 5 színpadon több mint 50 előadó lép fel a hazai zenei világból és az elmúlt évek felfedezettjei közül a 15. jubileumi „Bosch bemutatja BME Egyetemi Napokon”. A lágymányosi kampuszrész újra zenével telik meg, és a műegyetemi hallgatói közösség még egy utolsó fesztiválon búcsúztathatja a nyarat a zárthelyik időszaka előtt.

„Idén is gazdag programkínálattal, és 3 helyett már 5 egy időben működő színpadon élvezhetik a legkülönbözőbb stílusú zenéket az egyetemi fesztiválozók, az első napon már 17 órától egészen hajnalig. A másfél évtizedes jubileumot méltón szeretnénk ünnepelni, így a dekorációban is visszaköszön majd a születésnapi hangulat” – osztotta meg a fesztivál repertoárjának részleteiről a szervezők nevében Orbán Balázs, a Műegyetemi Hallgatói Kft. ügyvezetője, az esemény főszervezője.

Elárulta, hogy idén minden eddiginél nagyobb teret kapnak a hallgatói szervezetek és szakkollégiumok: például a fesztivál mindhárom napján különleges kísérletekkel és bemutatóval készül a Wigner Jenő Szakkollégium. A BME Tíztánc együttes minden nap 19 és 20 óra között tart táncházat a Penny Pont Színpadon. Izgalmas programokkal és látványelemekkel készülnek a rendezvényt támogató vállalati partnerek is, érdemes lesz meglátogatni a céges standokat.

BME Egyetemi Napok Fesztiválkutatásban elsősorban a hazai felsőoktatásban tanulók nyári szórakozási lehetőségeit vizsgálták. A műegyetemi zenei rendezvény szervezői által kezdeményezett felmérés eredményeit nemrégiben tették közzé. Ebből kiderült, hogy a magyar fiatalok átlagosan közel 40.000 forintot költenek egy-egy fesztivál alkalmával. A rendezvényeket látogatók fele szülői támogatásból évente 1-2 eseményen vesz részt, preferálják a több napos bérleteket, a részvételnél pedig a program, a zenei kínálat és a hangulat nyom legtöbbet latba. Fontos a személyi és anyagi biztonság: az olyan helyeket kedvelik leginkább a fiatalok, ahol egyedüli résztvevőként is biztonságban érzik magukat. A válaszadók véleményéből kiderül az is, hogy a műegyetemi fesztivál az egyik legkedvezőbb árú esemény az ilyen jellegű rendezvények sorában.

A legtöbb válaszadó kedvenc fellépője Krúbi volt, majd Dzsúdló, a Halott Pénz, őket követte Valmar, Carson Coma és a Wellhello. A top 6 névből négyen az utóbbi időkben tettek szert hatalmas népszerűségre, míg a másik két zenekar több éve vezeti a magyar top fellépők listáját. A BME Egyetemi Napokon a 6 kiemelt fellépő közül négyen is részt vesznek.

A kutatás további részleteiről a BME Egyetemi Napok honlapján olvasható részletesebb információ.

A BME Egyetemi Napok fesztivált életre hívók nyárvégi kutatásából kiderült, hogy a jubileumát ünneplő diákprogramon olyan top előadók lépnek majd fel, akik a felmérésben is az élen végeztek. Köztük van többek között Krúbi, Carson Coma és ValMar is, mellettük pedig a Follow the Flow és Azahriah erősíti a line upot. A nagyszínpadon kap helyet BSW Live, a Bëlga, T. Danny, a Brains és olyan DJ-k, mint Regan Lili, Metzger Viktória, Yamina és az Emlékek Éjszakája – University Edition keretében olyan különleges előadók, akik már nem számítanak újnak a szakmában: Peat Jr, Eros vs. Spigiboy és Dj Naksi. Az I Love Retro bulin fellép az Animal Cannibals, Krisz Rudi, Csordás Tibi / Fiesta és az UFO. Jelen lesz mások mellett a Petőfi Elektrik, Tóth Andi, Ricsárdgír, a Meg Egy Cukorka, Hűvös, Pacso, Hawkeye, Thomas Rush, Crazy Boys és lesz Mulatós Disco és Utcabál DJ Deby-vel.

 

A szórakoztató rendezvény kiegészítéseként a szeptember 14-i BME Egyetemi Sportnapon a mozogni vágyó fiatalok a BME Sporttelep és Sportközpont lehetőségeit is élvezhetik.

A környezet megóvása jegyében és a fesztivál területének könnyebb megközelítése érdekében idén roller- és kerékpártárolóval is készülnek a szervezők.

 

A rendezvényre már csak korlátozott számban napijegy vásárolható 4.999 forintos kezdőáron, a bérletek elfogytak. A várható sorok miatt kérik a szervezők, hogy a vendégek időben érkezzenek, valamint már kora délután előre váltsák be jegyeiket karszalagokra. Ezért különböző akciókkal kedveskednek a tudatos fesztiválozóknak A jegyvásárlásról bővebb információk a rendezvény honlapján olvashatók. A szervezők tájékoztatása szerint az előzetes jegyvásárlás mellett a helyszínen is lesz lehetőség a belépők megváltására.

 

Aktuális információk a rendezvényről:

Weboldal: https://egyeteminapok.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/egyeteminapok

Instagram: https://www.instagram.com/egyeteminapok/

Tik-Tok: https://www.tiktok.com/@bme_egyetemi_napok

 

 

TZS-KJ

Fotók: BME Egyetemi Napok Fb-oldal