Ugrás a tartalomra

Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program - Kooperatív Doktori Program (EKÖP-KDP-24)

A Kormány ösztöndíjat alapít Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program néven (EKÖP), valamint ennek részeként Kooperatív Doktori Program (EKÖP-KDP) néven, amely a felsőoktatási intézmények által kiírt ösztöndíjpályázatokat foglalja magában.

A kutatóintézetek, valamint a gazdaság összekapcsoltságának erősítéséhez szükséges egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet módosította a 24/2013. (II. 5.) Korm. rendeletet a nemzeti felsőoktatási kiválóságról, amely rögzíti az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (EKÖP) alapítását. Az EKÖP ösztöndíjpályázatokat az egyetemek alakítják ki és hirdetik meg a jogszabályban meghatározott keretek között azzal, hogy a pályázatot az EKÖP Tanács véleményezi A 24/2013. (II. 5.) kormányrendelet módosítása 2024. január 1-jén lépett hatályba.

Az EKÖP a 2016-ban indult Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) folytatása és kibővítése. Az integrált kiválósági ösztöndíj program célja a kutatói kiválóság elismerése, valamint a kiemelkedő képességű fiatalok kutatói életpályán való elindulásának támogatása.

2024-től az EKÖP keretén belül kerül meghirdetésre Kooperatív Doktori Program (EKÖP-KDP), amelynek célja, hogy a kutatás-fejlesztés és az innováció területén tovább bővítse azon munkavállalók létszámát – elsődlegesen az MTMI (matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai) területeken –, akik szakmai ismereteiket a legfrissebb tudományos kutatási eredményekkel kívánják gyarapítani, és elkötelezettek tudásuk társadalmi és gazdasági hasznosításában.

 A Program azok számára biztosít támogatást, akik doktori hallgatói státuszuk mellett felsőoktatási intézményen kívül más munkahelyen is végeznek kutatómunkát, amely elősegíti tudományos eredményeik gyakorlati hasznosulását.

Jelen pályázati kiírás keretében egy pályázó doktori hallgató 1 darab pályázatot nyújthat be és az ösztöndíjat egyszer nyerheti el.

Ösztöndíj havi összege: 400 eFt/hó

 

Támogatott EKÖP-KDP-24 pályázatok:

A támogatott pályázók listája itt letölthető.

 

Ösztöndíjas jogviszony kezdete: 2024. szeptember. 1.

Megpályázható időszak hossza: 24, 29, 36, 41, 48 hónap

Pályázatok benyújtásának határideje: 2024. május 15. – 2024. június 07. 24.00 óráig

Pályázatok benyújtásának módja: ekop.bme.hu

 

Pályázhatnak:

Akik a kibővített STEM (matematikai, természettudományi, műszaki, informatikai, agrártudományi, orvos- és egészségtudományi és művészeti) vagy gazdálkodás- és szervezéstudományi tudományterületen, illetve az innováció területén kiemelkedő teljesítményt értek el, és

- a 2023/2024. tanévben doktori képzésben aktív jogviszonnyal rendelkeztek, és még nem komplex vizsgáztak, vagy komplex vizsgájukat a 2023/2024. tanév tavaszi szemeszterében teljesítették;

- felvételi kérelmet nyújtottak be 2024/2025. tanévben induló doktori képzésre, és vállalják, hogy az ösztöndíjas időszak alatt doktori képzésében jogviszonyukat fenntartják.

A pontozással kapcsolatos részletes információk a tudományterületileg releváns Doktori Iskola weboldalán érhetők el:

Kari EKÖP-KDP Ügyintézők elérhetőségei

Kar neveEKÖP-KDP kari felelősE-mail címTelefonszám
Építőmérnöki KarDr Kövesdi Balázskovesdi.balazs@emk.bme.hu463-1726
Gépészmérnöki KarDr. Hős Csabahos.csaba@gpk.bme.hu463-3897
Építészmérnöki KarDr. Kádár Bálinttdh@epk.bme.hu463-3521

Vegyészmérnöki és

Biomérnöki Kar

Dr. Hornyánszky Gáborhornyanszky.gabor@vbk.bme.hu463-3509

Villamosmérnöki és

Informatikai Kar

Dr. Horváth Gáborhorvath.gabor@vik.bme.hu463-3254

Közlekedésmérnöki

és Járműmérnöki Kar

Bónáné Mózer Krisztinamozer.krisztina@kjk.bme.hu463-3618
Természettudományi KarLénártné Kelemen Saroltalenartne.sarolta@ttk.bme.hu463-3754

Gazdaság- és

Társadalomtudományi Kar

Dr. Grad-Gyenge Anikógrad-gyenge.aniko@gtk.bme.hu463-4220

 

A BME-s pályázók által elnyert KDP ösztöndíjak száma:

Felhívás

BME nyertesek száma

(fő)

KDP-2020

20

NVKDP-2021

7

KDP-2021

18

KDP-2023

36

EKÖP-KDP-202428

összes

109

 

Pályázati kiírás:

2021. június 17-én megjelentek a Kooperatív Doktori Program 2021/2022. tanév pályázati kiírások az NKFIH oldalán.

Jelen pályázati kiírás keretében egy pályázó doktori hallgató 1 darab pályázatot nyújthat be és az ösztöndíjat egyszer nyerheti el.

A KDP ösztöndíjas jogviszony időtartama: 2022. február 1-től legfeljebb 2025. augusztus 31-ig tart. A KDP ösztöndíjas jogviszony kezdete jelen kiírás keretében 2022. február 1. Más időpontban az ösztöndíjas jogviszony nem kezdhető meg.

KDP ösztöndíj a doktori hallgatói jogviszony idejére, de legalább 24 és legfeljebb 43 hónapra nyerhető el. A megpályázható KDP ösztöndíjas hónapok száma:

24 hónap

31 hónap

36 hónap

43 hónap

Pályázatok benyújtása:

A pályázatot kizárólag elektronikusan lehet benyújtani alábbi felületen: https://kfivelemeny.nkfih.gov.hu/

A pályázatot 2021. július 12 – 2021. augusztus 31. 12.00 óra (CEST) között lehet benyújtani.

A pályázat beadásához készült Ajánlásokat itt olvashatják.

A pályázati felület 2021. július 12-én megnyílt.

Befogadó szándéknyilatkozat kiadásának rendje:

A pályázási szándékot 2021. július 26-ig kell jelezni a Doktori Iskola adminisztrációjához küldött e-mailben.

A teljes pályázati anyagot előzetesen a Doktori Iskola ügyintézőjéhez kell benyújtani augusztus 20-ig befogadó szándéknyilatkozat kérelmezése céljából.

A Doktori Iskolák javaslata alapján a befogadó nyilatkozatokat a rektor adja ki. A pályázók az aláírt befogadó nyilatkozatot a Doktori Iskola ügyintézőjétől elektronikus formában fogják megkapni legkésőbb augusztus 30-ig

További információk:

Kérdés esetén a pályázók az illetékes Doktori Iskola ügyintézőhöz fordulhatnak.

KarDoktori IskolaNévE-mailcím
ÉMKVásárhelyi Pál Építőmérnöki és Földtudományi Doktori IskolaDr. Kövesdi Balázs Gézakovesdi.balazs@emk.bme.hu
GPKPattantyús Ábrahám Géza Gépészeti Tudományok Doktori IskolaDr. Hős Csabacshos@hds.bme.hu
ÉPKCsonka Pál Doktori IskolaFehér Krisztinafkristin66@gmail.com
ÉPKÉpítőművészeti Doktori IskolaKarner Anikókarner.aniko@epk.bme.hu
VBKOláh György Doktori Iskola (Kémiai és Vegyészmérnöki tudományok)Zsadányi Gabriellazsadanyi.gabriella@vbk.bme.hu
VIKInformatikai Tudományok Doktori IskolaDr. Horváth Gáborhorvath.gabor@vik.bme.hu
VIKVillamosmérnöki Tudományok Doktori IskolaDr. Horváth Gáborhorvath.gabor@vik.bme.hu
KJKKandó Kálmán Doktori Iskola Mózer Krisztina mozer.krisztina@kjk.bme.hu
TTKFizika Tudományok Doktori IskolaVida Máriavidamari@ttdh.bme.hu
TTKMatematika- és Számítástudományok Doktori IskolaMatolcsi Mátématemato@gmail.com
TTKPszichológia Doktori Iskola (Kognitív tudományok)Lukács Ágnesalukacs@cogsci.bme.hu
GTKGazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori IskolaMarusa Katamarusa.kata@gtk.bme.hu

 

Pályázati kiírás

2020. július 22-én megjelentek a Kooperatív Doktori Program 2020/2021. tanév pályázati kiírások az NKFIH oldalán.

Jelen pályázati kiírás keretében egy pályázó doktori hallgató 1 darab pályázatot nyújthat be és az ösztöndíjat egyszer nyerheti el.

A KDP ösztöndíjas jogviszony időtartama legfeljebb: 2020. szeptember 1-től 2024. augusztus 31-ig tart. A KDP ösztöndíj a doktori hallgatói jogviszony idejére, de legfeljebb négy évre nyerhető el.

A megpályázható KDP ösztöndíjas hónapok száma:

12 hónap

17 hónap

24 hónap

29 hónap

36 hónap

41hónap

48 hónap

Pályázatok benyújtása

A pályázatot kizárólag elektronikusan lehet benyújtani alábbi felületen: https://kfivelemeny.nkfih.gov.hu/

A pályázatot 2020. augusztus 1. – 2020. szeptember 15. 24.00 óra (CEST) között lehet benyújtani.

Befogadó szándéknyilatkozat kiadásának rendje

A pályázatokat előzetesen a Doktori Iskola ügyintézőjéhez kell benyújtani befogadó szándéknyilatkozat kérelmezése céljából.

Benyújtandó dokumentumok:

kitöltött pályázati adatlap (xls)

kutatási terv a teljes időszakra

kutatási terv az első 12 hónapra (egy évnél hosszabb ösztöndíjak esetében)

pályázó szakmai életrajza

témavezető nyilatkozata

témavezető szakmai önéletrajza

vállalati szakértő nyilatkozata

vállalati szakértő szakmai önéletrajza

A Doktori Iskolák javaslata alapján a befogadó nyilatkozatokat a rektor adja ki. A pályázók az aláírt befogadó nyilatkozatot a Doktori Iskola ügyintézőjétől elektronikus formában fogják megkapni legkésőbb szeptember 12-ig.

További információk

Kérdés esetén a pályázók az illetékes Doktori Iskola ügyintézőhöz fordulhatnak.

BME KARI KDP KAPCSOLATTARTÓK

KarNévE-mailcímBeosztás
ÉMKDr. Krámer Tamáskramer.tamas@epito.bme.hutudományos dékánhelyettes
GPKDr. Hős Csabacshos@hds.bme.hutudományos és nemzetközi dékánhelyettes
KJKBónáné Mózer Krisztinamozer.krisztina@kjk.bme.huhivatalvezető
TTKVida Máriavidamari@ttdh.bme.hufőtanácsos
VBKDr. Hornyánszky Gáborhornyanszky.gabor@vbk.bme.hudékánhelyettes tehetséggondozás
VIKDr. Horváth Gáborhorvath.gabor@vik.bme.hutudományos dékánhelyettes

A veszélyhelyzet ideje alatt a személyes ügyfélfogadás szünetel!