„A fiatal magyar kutatógeneráció szellemi tőkéje az egyik legnagyobb értékünk”

A Bolyai-ösztöndíj küldetéséről, a hazai posztdoktori modell aktualitásairól és a kutatói életpálya jelentőségéről beszélt Józsa János akadémikus, a BME ÉMK dékánhelyettese.

„Meglehetősen hiányos a magyar posztdoktori támogatási rendszer. A fiatal kutatókat nagyon kevés hazai pályázati lehetőség várja itthon a PhD utáni közvetlen időszakban” – jelentette ki Józsa János, a BME Építőmérnöki Kar tudományos dékánhelyettese, a Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, egyúttal az MTA VI. Műszaki Tudományok Osztálya Bolyai Kollégiuma elnöke.

„A nyugati országokban a kutatói életpálya kötelező eleme a fokozatszerzés utáni 2-3 éves, egy választott témához kötődő tudományos tevékenység, amely későbbi publikációk, így arra kapott hivatkozások alapjává válhat. Nyugaton jól kiépített és széles lehetőségek tárházát kínáló ösztöndíjrendszer segíti a fiatalokat, szemben Magyarországgal, ahol szinte az egyetlen ilyen érdemleges lehetőség az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíja. Az Akadémia közel 20 éve alapított hozzájárulása mindazonáltal csak egy áthidaló megoldás – sokkal több hasonló támogatásra lenne szüksége a fiatal generációnak. Jelen helyzetben a folytonosság csak vágyálom a kutatói előmenetelben” – osztotta meg tapasztalatát Józsa János, aki több éve részt vesz a Bolyai-ösztöndíjak bírálatában.

MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj
A Magyar Tudományos Akadémia 1998-ban alapította az ösztöndíjat kifejezetten a fiatal, a jelenlegi szabályozás szerint 45 év alatti tehetséges kutatók szakmai ösztönzésére és elismerésére. A támogatás egy, kettő, illetve három évre ítélhető oda, és a kiemelkedően teljesítő szakemberek másodszor is kaphatnak ösztöndíjat.
Az MTA Kuratóriuma szakértői kollégiumok bevonásával, anonim bírálja el a benyújtott pályázatokat. A kollégiumokban minden területért egy vagy két felkért szakértő felel. Első körben minden dolgozatot két független, jellemzően korábban Bolyai-ösztöndíjat nyert tudós véleményez, majd a kollégium a pályaműveket egy összehasonlító-elemző vizsgálatnak veti alá, és rangsorolja. A díjazottak az MTA és a Kuratórium elnöke által aláírt oklevelet, és a támogatási időszakra havi bruttó 126.000 forint kutatói ösztöndíjat kapnak.
Az MTA folyamatosan figyelemmel kíséri a Bolyai-ösztöndíjasok tudományos tevékenységét és a pályázatban foglaltak teljesülését. A díjazottak éves jelentésekben adnak számot eredményeikről, és beszámolójukat az elbírálásban is résztvevő témafelelős véleményezi. A támogatási időszak egy részletes kutatási zárójelentéssel zárul, amely a honorált eredményeit, a pályaművében foglaltak teljesülését és jövőbeli terveit mutatja be.
Az ösztöndíj mellett a Kuratórium 2001 óta Bolyai Emléklappal tünteti ki a hároméves támogatási időszakban kiemelkedő eredményeket elérőket. A közülük legjobbaknak, évente átlagosan 15 díjazottnak Bolyai Emlékplakettet ad át az MTA elnöke.

Az ösztöndíj odaítélésének feltételeit, szabályzatát a 156/1997. (IX. 19.) számú Kormányrendelet szabályozza.

„A díjazottaknak nagyon komoly és szigorú feltételrendszernek kell megfelelniük” – ismertette Józsa János az ösztöndíj bírálati szempontjait. Kifejtette, a döntés folyamán értékelik a fiatal kutató korábbi tudományos eredményeit és azok visszhangját a megjelent publikációi, hivatkozásai, esetleges szabadalmai alapján. E mellett sokat nyom a latba a tervezett kutatás időszerűsége, kidolgozottsága, kivitelezhetősége a megadott időtartam alatt, és döntő szempont az is, hogy a kutató korábbi eredményei és munkái mennyire meggyőzők, tehát a témája megalapozottnak tekinthető-e. A BME professzora közel 10 éve vesz részt az ösztöndíjra benyújtott pályamunkák értékelésében. Benyomásait összegezve elmondta, hogy évről-évre magas színvonalú pályázatok születnek. Az elmúlt időszakban ráadásul valamelyest emelkedett is a kiosztható ösztöndíjak száma. „Kiváló szakembereink vannak a Műegyetemen, számos mérnökünk kortársait megelőzve nyeri el az MTA támogatását.

A BME ösztöndíjasai kivétel nélkül mind tudós egyéniségek – kutatási témáik egyediek, úttörők, estenként korszakalkotók” – fűzte hozzá a BME tanszékvezetője, külön kiemelve a matematika és a fizika területét, ahol a klasszikus műszaki tudományterületekhez képest korán „érnek” a posztdoktorok, így rendre fiatalabb korban nyerik el a kutatási ösztöndíjakat. E mellett felhívta a figyelmet az építészmérnökök különleges helyzetére: „a szakterületnek nincs jelentős impaktfaktorral rendelkező folyóirata, ezért az építészmérnök pályázók dolgozatát, építészeti alkotásait saját egyedi értékük szerint minősítjük és rangsoroljuk”. Józsa János külön elismerését fejezte ki azon műegyetemi női kutatók iránt, akik gyermekvállalás mellett teljesítették a Bolyai-ösztöndíjra beadott tanulmányban foglaltakat. Példaként említette Toldy Andreát (vegyészmérnök, jelenleg a Gépészmérnöki Kar Polimertechnika Tanszék adjunktusa), aki eredetileg a 2009-2012 közötti időszakra nyerte el a Bolyai-ösztöndíjat, amit gyermekvállassal „kombinálva” végül tavaly teljesített, olyan magas színvonalon, hogy komoly eséllyel indult a legjobb pályamunkának járó Bolyai Plakett kitüntetésért is.

„Számos, jó tapasztalatot ígérő külföldi ösztöndíj közül választhatnak a magyar posztdoktorok, akik kétségtelenül megállják a helyüket más országok tehetségei mellett. A széles választékot kínáló nemzetközi támogatások ellenére szükségszerűnek és elkerülhetetlennek tartom a hazai lehetőségek bővítését. Néhány magyar felsőoktatási intézményben – a rendelkezésre álló források függvényében – lokális kezdeményezésekkel, belső ösztöndíjakkal hidalják át a posztdoktori támogatási rendszer hiányosságait. E mellett sok fiatal kutató kapott már hozzájárulást az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok felhívásai nyomán (az OTKA 2015 januárjától a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap részeként, ’Kutatási témapályázatok támogatása’ címen működik tovább – a szerk.), valamint az MTA-nak is van posztdoktori ösztöndíja – e lehetőségek összességükben azonban még így is messze elmaradnak attól az ideális támogatási mértéktől, amely ösztönözné a fiatal magyar kutatógenerációt a folyamatos szellemi alkotótevékenységre”– jegyezte meg Józsa János.

A műegyetemi tanszékvezető véleménye szerint a Bolyai-ösztöndíj csak egy lépés ahhoz, hogy a hazai tudománypolitika tudatosan irányítsa a magyar kutatói elit utánpótlását. „Évről-évre többen jelentkeznek, mint ahányan a kiosztható támogatásokból kaphatnak, ami azt bizonyítja, hogy az MTA hozzájárulása jól illeszkedik a magyar tudományos ösztöndíjhálózatba. A Bolyai-ösztöndíj egyedisége abban rejlik, hogy egy olyan fiatal tudósgeneráció értékteremtő tevékenységét támogatja, amelynek tagjaiból nagy valószínűséggel MTA doktora címet elnyerő kutatók, majd akadémikusok lesznek. Több korábbi díjazott, köztük legutóbb Varró Dániel (BME VIK Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék) és Szabó Péter János (BME GPK Anyagtudomány és Technológia Tanszék), előrelépve az akadémiai ranglétrán, 2013-ban, már a Bolyai-ösztöndíj idején megszerezte az MTA doktori címet, ami így egyenes úton vezetett a Bolyai Plakett kiérdemléséhez” – emelt ki néhány műegyetemi vonatkozású eredményt Józsa János. Véleménye szerint egy magas szakmai-tudományos ismeretekkel rendelkező akadémiai elit megteremtése és fenntartása mellett az MTA célja, hogy ezek a kutatók az egyetemi oktatásban, mint a jövő professzorai is fontos szerepet kapjanak. „Professzorok nélkül nincs tanszék! A legfrissebb tudás és szellemi tőke birtokosaiként ők határozzák meg az intézményekben, a tananyagokban alkalmazott módszereket, építenek föl és képviselnek egy 'iskolát', amely egyben az adott tanszék 'tudományos arculata' is.”

A BME oktatója hangsúlyozta, hogy a fiatalok komoly döntést hoznak akkor, amikor az egyetemi, oktatással párosuló tudományos életpálya mellett határozzák el magukat: „egyfajta pedagógiai küldetéstudat és elhivatottság is kell ahhoz, hogy valaki az ipar helyett az efféle kutatói életpályát válassza”. Úgy vélte, hogy jó szervezettség mellett az egyetemen végzett kutatások vannak olyan érdekesek, mint az ipari projektek. „A mérnöki alkotómunka e két színtere persze szorosan együtt él, mindkettő mellett szólnak érvek. Ideális volna, ha az ipari és akadémiai világ között a mostaninál zavartalanabb lenne az átjárás, ám a még mindig meglévő szerény hazai mobilitási feltételek, és a mostani jövedelmi különbségek miatt ez az elképzelés továbbra is utópia.”

Józsa János nagy várakozással tekint a jelenleg is formálódó „Fokozatváltás a felsőoktatásban” című kormányzati stratégiai dokumentum elé, mert az a tervek szerint megoldást javasolhat a magyar posztgraduális támogatási rendszer hiányosságaira is (a kormány március 4-én tette közzé a stratégiai anyag legújabb, 94 oldalas változatát, valamint az ahhoz kapcsolódó hat területet érintő akciótervet – a szerk.). „A finomítás alatt lévő dokumentum szerint állami szinten ösztönöznék a fiatal kutatókat arra, hogy a tudományos fokozat megszerzése után ne hagyjanak fel a kutatói tevékenységgel. Gyakori példa, hogy fiatalok túlontúl belemerülnek az oktatásba, majd akár 5-10 év kihagyásával, érdemi tudományos értékteremtés híján kerülnek magasabb, például egyetemi habilitációs cím megszerzésének életkori szakaszába. Ekkora kihagyással viszont sokkal nehezebb visszatérni az akadémiai pályára” – foglalta össze Józsa János.

Fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a stratégiai dokumentumban megfogalmazottak szerint a kormány 4 évre bővítené a doktori képzést, és a ciklus felénél, 2 év után az egyetem értékelné a posztgraduális hallgató munkáját, és egyben lehetőséget adna mind az intézménynek, mind a hallgatónak arra, hogy az egyénre nézve mérlegelje, valóban a tudományos pálya-e a hosszú távú választása. „Kisebb veszteség éri az egyetemet, ha ezen a ponton búcsúzik el egy fiatal kutatótól, mintha később, amikor már több időt, energiát és pénzt fordított a képzésére, ám fokozatszerzés reménye nélkül. Megfordítva: az egyén is jobban jár, ha még időben vált pályát, és kezd a képességeihez jobban illeszkedő karrier építésébe.”

A műegyetemi tanszékvezető szerint a Bolyai-ösztöndíjhoz hasonló kezdeményezések jelentik a szerves kapcsolatot az Akadémia tagjai, az akadémiai doktorok és a felnövekvő fiatal kutatógeneráció között. Úgy vélte, hogy ezek a pályázatok hozzájárulnak ahhoz is, hogy a tudományos életpálya biztosabb alapokon állva vonzóbb legyen a magyar értelmiségi fiatalok számára, ám a jelenlegi rendszer nyújtotta lehetőségeknél jóval több ösztönzőre van szükség. „Amire most rövidtávon ösztönözni lehet: március 24. – azaz az idei pályázatok leadási határideje!”

A pályázati felhívás itt olvasható.

-TZS-

Fotó: Philip János