Példás összefogás a gyakorlati tudás hatékonyabb megszerzéséért

Poszterkiállítás nyílt a Középülettervezési Tanszék és az Általános és Felsőgeodéziai Tanszék közös hallgatói projektjeiből. A tárlat e héten még megtekinthető.

„Két olyan szakterület ez, amelynek művelői – hol kényszerűségből, hol barátságból – nagyon gyakran együtt dolgoznak” – jellemezte az építészet és a geodézia kapcsolatát Balázs Mihály egyetemi tanár, a Középülettervezési Tanszék vezetője az építészhallgatók és az Általános és Felsőgeodéziai Tanszék hallgatóinak közös projektjeit bemutató kiállítás megnyitóján. „Hosszú évekre nyúlik a két tanszék együttműködése, és reméljük, hogy ez még nagyon sokáig így lesz” – tette hozzá.

„Fontos szempont az oktatásban, hogy a tervezési feladatok valósak, azaz, életszerűek legyenek” – válaszolta a bme.hu kérdésére Takács Bence, az Általános és Felsőgeodéziai Tanszék docense, a közös projektek és a kiállítás egyik szervezője. A geodétákat képző tanszék a mérési gyakorlatait gyakran az egyetem udvarán, a mérőtáborban vagy a Gellért-hegyen végzi. A kiállításon bemutatott projektek viszont az ennél valószerűbb mérési feladatok sikeres megoldását mutatják. „Lényeges, hogy a hallgatók felismerjék az egyik tantárgyban tanultak kapcsolódását a másik tantárgyhoz, és a szakmai elemek egymásra épülését. Figyelemre méltó, hogy a tanszékek közös munkájakor szakmai kapcsolatok is kialakulnak” – hangsúlyozta.

A két tanszék munkatársai 2008 óta szerveznek kisebb-nagyobb közös projekteket, amelyek eredményeképpen elzárt településeken vagy a társadalom perifériáján élő közösségek számára építenek létesítményeket. Így épült meg például legutóbb egy biobrikett-szárító Monoron, több kiegészítő épület a perbáli fogyatékos gyermekotthon számára, valamint a Pajtaszínház Valkonyán. Ez utóbbiban falunapokat is rendeztek, amelyek bevételét például a falu fejlesztéséhez használták fel: rendbe hozták a kápolnájukat, most pedig önkormányzat felújítására gyűjtenek. „Ezeket a munkákat elő kell készíteni, felméréseket, térképeket kell készíteni, így a geodéta- és az építészhallgatók együtt dolgoznak” – nyomatékosította Kemes Balázs, a Középülettervezési Tanszék tudományos segédmunkatársa, aki e munkákban, valamint a kiállítás megszervezésében is oroszlánrészt vállalt.

„Fontos kiemelni, hogy az előkészítés után a hallgatók közösen meg is építik e házakat, így páratlan gyakorlatszerzési lehetőséghez jutnak. Az egyetemen tanultakat a valódi építkezésekhez hasonló helyzetekben próbálhatják ki, ami igen értékes tapasztalat azzal együtt, hogy még mindig nem igazi piaci szituáció.”

A két tanszék jelenleg is végez közös munkát, így a jövőben is terveznek hasonló fotókiállításokat az eredmények bemutatására.

 

A poszterek a Középülettervezési Tanszék előtti folyosón tekinthetők meg.

Fotó: Philip János