"Nem kell mindenkinek nagy problémákat megoldania"

Székely Péterrel, a Járműelemek és Jármű-szerkezetanalízis Tanszék fiatal oktatójával a Közhír készített interjút.

Mi motivált arra, hogy a Közlekedésmérnöki Karon tanulj?

Mint minden rendes gyerek, először én is mozdonyvezető szerettem volna lenni. De később rájöttem, hogy a mozdonyt nem lehet kormányozni, az csak megy a kötött pályán, a kamionos élet egy kicsit izgalmasabbnak tűnt. Majd az ember komolyabban kezd el gondolkodni, családos embernek a buszsofőri szakma egy kicsit testhez állóbb, mint a kamionvezetés, ezután már buszsofőr akartam lenni a szívem legmélyén, végül itt kötöttem ki ezen a karon.

Még most is a céljaid közt szerepel, hogy buszsofőr legyél?

Teherautós jogosítványom van egyelőre, a többi majd akkor következhet, ha belefér az életembe. Mindenképpen szeretném kipróbálni, legalább hobbi szinten. Egyébként zárt helyen vezettem már buszt és villamost is, csodálatos érzés ekkora járművek volánjánál ülni.

Milyennek láttad hallgatóként a közlekkart?

Izgalmasnak és jónak. Nagyon jó baráti társaságunk volt a kollégiumban és azon kívül is, a bulik is nagyon jók voltak. A kari napokon általában csak az utolsó estékre értem oda, hiszen mindig volt valamilyen rajzleadás vagy ami arra a hétre maradt, de azért megünnepeltem én is a beavatós estéket. Nem mondanám, hogy kimondottan aktív voltam a közéletben, inkább arra törekedtem, hogy a tantárgyakat megcsináljam, és közben élvezzem az egyetemista éveket. Viszonylag szűkebb baráti társasággal jártunk szórakozni, a hét valamelyik napját biztosan erre fordítottuk. Koleszos voltam hétfőtől péntekig, a hétvégékre hazamentem a kisfalumba, Nádasdladányba – ahol jelenleg önkormányzati képviselő is vagyok –, de nagyon szerettem Budapestet.

A kari képzés elvégzése után mérnök közgazdász diplomát is szereztél a Corvinus Egyetemen. Miért érezted ezt fontosnak?

Ferencz Péter évfolyamtársam, jó barátom ajánlotta, ő is elvégezte. Doktori képzésem idején kezdtem el a kétéves esti képzést. A társaság nagyon jó volt, főként mérnökök innen a Műegyetemről, építőmérnökök, építészek, vegyészek, villamosmérnökök jártak oda. Annak ellenére, hogy csütörtökönként és péntekenként a késői órákban voltak az órák, felüdülés volt részt venni ezeken az alkalmakon. Tulajdonképpen élveztem, főleg a számolós tantárgyakat, a magolósakat persze ott sem szerettem. Mindenkinek ajánlom, aki nem csak rajzolással, tervezéssel szeretne foglalkozni egy életen keresztül. Ettől nem lesz senki vezérigazgató, de sokat segíthet benne, ad egy másfajta szemléletet.

Szakmai munkádat az Alfa Busznál kezdted. Hogyan élted meg az ott eltöltött időt?

Két nyarat töltöttem el ott, mint gyakornok. Nagyon jó volt ott lenni, mert nagyon sok mindennel foglalkozhattam – például élőben láthattam az autóbuszok készítését –, de hiányzott Budapest és az egyetem. Mindig is foglalkoztatott az oktatás, így inkább visszajöttem a doktori képzésre. Van a buszvezetés, ami nagyszerű érzés, de mindig is csodáltam az igazán nagy oktatókat. Példaképnek Dóra Sándort tartottam, ebben a félévben most ő is tanít mechanikát, valamint az előadók közül említeném Kissné dr. Hunyadi Ildikó tanárnőt, akinek a hőtan előadásait imádtam. Én is vágytam arra, hogy egyszer több száz embernek tarthassak előadást. Nem is igazán a kutatás vonzott abban, hogy visszajöjjek az egyetemre, hanem az, hogy tanítsak. A tanítás számomra borzasztóan jó érzés, még az élet legnehezebb pillanataiban is nagy segítséget tudott adni nekem, amit más munka nem adhatott volna meg. Én tanítani szeretek, hogy valamit adhassak. A mechanika játékos tantárgy játékos feladatokkal.

Az egy dolog, hogy élvezed a tanítást, de közben láthatóan a hallgatók is kedvelnek téged, hiszen érthetően magyarázol.

Ez borzasztóan jó érzés. Viszonylag egyszerű embernek tartom magam, tehát próbálom a dolgokat úgy elmagyarázni, mint ahogy annak idején és is megértettem, és nem szeretetem túlbonyolítani soha. A célom, hogy a feladatokat lehetőleg célirányosan meg tudjuk oldani, és annyi mélységet tudjunk, hogy hasonlóval se legyen problémánk. Nem lesz itt senki sem professzora a mechanikának ennyi idő alatt, és nem is az a lényeg, hogy tudjátok a mechanikát, hanem hogy kialakuljon bennetek egyfajta mérnöki gondolkodás. Ha az életben kaptok valami hasonló feladatot, akkor lássátok, hogy mi történik.

Az Alfa Busz után a Knorr-Bremsenél helyezkedtél el. Mit takar a beépítést vizsgáló mérnök beosztás?

A vasúti fékmechanika elemeit – konkrétan a tárcsaféket, tuskóféket és egyéb fékező elemeket, amik a fékhatást kiváltják a forgóváz alatt – mi elhelyezzük és működését vizsgáljuk. Sok mindent lehet tanulni, számítógépes alkalmazások, rajzprogramok, adattárolási és menedzselési programok terén (pl. SAP). Minden nap tanulok valami újat, amit pedig kiemelnék, az a nyelvtudás. Minden nap idegen nyelveken kell kommunikálni, nagyon sokat lehet benne fejlődni. Elsődleges, hogy az idegen nyelveket – elsősorban az angol és német nyelveket – nagyon jól beszéljétek, értsétek! Illetve a számítógépes programokat is nagyon kell ismernetek, ha klasszikus multinacionális mérnöki munkára vágytok.

A továbbiakban is szeretnél oktatni?

Igen, szeretnék, de most úgy néz ki, hogy a következő félévben a jelenlegi életvitelembe nem fog beleférni. Soroksáron dolgozom, Nádasdladányban lakom, napi 4-5 órát utazom, a munkahelyemen a napi nyolc és fél órát le kell dolgoznom. Ez hosszútávon nem egészséges, pedig a párommal a családalapításról is sokat beszélünk. Ennek ellenére az ördög továbbra is ott fog bujkálni bennem, hogy visszatérjek valamilyen formában.

Azért választod az ipari állásodat, mert az oktatásból nem lehet megélni?

Így van, közismert dolog – interneten utána lehet nézni, titkot nem árulok el –, hogy sajnos a tanársegédi fizetés a betanított munkás bérével egyenlő. A kezdő mérnöki fizetés ennek duplája. A tanszéki munkával nem is lenne semmi baj, csupán szükség lenne ipari megbízásokra, ipari kapcsolatokra. Az órák megtartása mellett az itt dolgozóknak az lenne a másik feladatuk, hogy kutassanak. Ezeknek a munkáknak az is lenne a lényege, hogy a bevételekből ki lehet egészíteni az oktatók bérét, ezek nélkül nem maradnak oktatók a tanszéken. Ez óriási nagy probléma, emiatt sorvadnak el a tanszékek, hogy nincs kiegészítő munka. A doktoranduszok kénytelenek elhagyni a tanszékeket, az idősebb oktatókból pedig egyre kevesebb van. Több idősebb oktató már ingyen vállalja az órákat.

Az ipari együttműködés másik nagy előnye, hogy az oktatók olyan szemléletben tartsák az órát, ami a jelenlegi iparnak is hasznos. Mindennapi példák kellenek, továbbá rá kellene állni a számítógépes alkalmazások használatára, főleg gépészeknek. Rajzprogramok, végeselem programok, több laborgyakorlat minden olyan tantárgyból, amiből fontos a gyakorlati demonstráció is. Ezek sokkal fontosabbak, mint bármilyen hosszadalmas levezetés.

Nekünk 8 félévig volt rajzos tantárgyunk, abból 7 félévet kézzel rajzoltunk, csak 1 félév erejéig volt számítógépes rajzolás. Az első munkahelyemen megtapasztaltam, hogy mennyivel előrébb vannak azok, akik kevésbé jó hírű egyetemről jöttek, de több számítógépes rajzolást tanultak. Érezhető volt a lemaradás.

Miben látod a fiatalabb mérnökök és mérnökhallgatók erősségét?

2002-ben kezdtem az egyetemet, az információáramlás sokkal gyorsabb volt, mint 20-30 évvel ezelőtt, viszont korántsem olyan gyors, mint most. Akkoriban nem volt számítógépem sem, és így kezdtem el programozást tanulni a kötelező számítástechnika oktatáson keretében. Ahogy megjelentek a közösségi oldalak, teljesen átalakult a világ. Mi gyerekkorunkban eljátszottunk az udvaron két bottal is, kimentünk biciklizni, csavarogni, bármit csináltunk, ami a mai fiatalokra sokkal kevésbé jellemző. Úgy látom, hogy a mai fiatal bemegy az iskolába, utána hazamegy, ha akar tanul, ha akar, nem tanul. Ha nem tanul, akkor ennyivel hamarabb nekiáll, és nyomkodja az internetet, majd egyszer elfárad és lefekszik. Aztán a következő nap is így telik. A ti gondolkodásotok biztos, hogy hasonló a miénkhez, de sokkal több információt dolgoztok fel egy nap, mint amennyit nekünk kellett. Ez minden bizonnyal hasznos a mindennapi életben.

De a legfontosabb, hogy mindenki valamiben jó, mindenki azt csinálja, amit szeret és amiben tényleg jól érzi magát, mert csak abban lehet sikeres. Nem muszáj mindenkinek nagy problémákat megoldania, de ha valaki ezt szeretné, akkor nyugodtan csinálja. Erre vagy egy jó kis történet: aki szilvának született, abból jó szilva lesz, de soha sem lesz jó banán. Lehet belőle közepes banán, de igazából csak szilvaként érezheti jól magát, és szilvaként fogják jól szeretni. Nem tudom, mennyire ismerős ez a történet, nagyon egyszerű, de nekem nagyon tetszett. Vannak, akik humán tantárgyakból nagyon jók, vannak, akik reál tantárgyakból és vannak, akik hazamennek, majd nyolc általános végzettséggel összerakják és megjavítják a legrosszabb autókat is. Csodálom őket, mert ez rendkívüli dolog. Nekem nagyon kevés olyan gyakorlati lehetőségem volt, ahol össze tudtam szedni ezt a tudást, de amit sikerült, azt próbáltam megtanulni. Öreg autómat próbálom magam szerelni, hátha lesz belőle valami.

Ezen kívül érdemes foglalkozni a kapcsolatépítéssel is. Érdemes elmenni nyári melóra, nyári gyakorlatokra, és nem baj az sem, ha egy műhelybe kerültök, ami zsíros, olajos, koszos, ahol kalapálni kell meg ilyenek. Néha sokkal több tudást tud adni, mintha bekerültek egy csilli-villi irodába. Ezáltal már lesz egy biztos helyetek, ahol meg tudjátok írni a diplomát és biztosabb az utatok, hogy később jó munkahelyetek legyen. A lényeg az, hogy azt csináljátok, amit szerettek, amivel egy életen keresztül szívesen foglalkoznátok! Élvezzétek ki az egyetemi éveket, szórakozzatok sokat, mert később sokkal kevesebb idő jut minderre. Minden kedves olvasónak kellemes ünnepeket és sikeres vizsgaidőszakot kívánok!

 

Szerző: Horváth Eszter

Szerkesztette: Csenki Lilla és Munkácsi Kristóf

Fotók: Munkácsi Kristóf

A cikk a Közhír 79. évfolyam 4. számában jelent meg.