A Tudományos Diákkörök a tehetséggondozás hatékony eszközei

TDK rektori különdíjat, emlékplakettet, vagy a Pro Progressio Alapítvány hallgatói és oktatói ösztöndíját vehették át a BME legkiválóbbjai.

„A Tudományos Diákköri munkában részt vevő hallgatók a tanulmányaikon messze túlmutató szakmai tevékenységet folytatnak konzulensi támogatás mellett. Jelentős mértékben bővítik ismereteiket, felkészülnek a szakmai életre, illetve sok esetben megalapozzák a sikeres felvételijüket a PhD-képzésekre” – hangsúlyozta Péceli Gábor, a BME rektora az Egyetemi Tudományos Diákköri Bizottság ünnepségén.

Immár hagyománynak tekinthető a Műegyetemen, hogy a karok Tudományos Diákköri Tanácsai „Rektori Különdíj”-ra terjesztik fel a házi Tudományos Diákköri Konferencián I. díjat nyert dolgozatok készítőit és a munkát segítő oktatókat. Ugyanígy sokéves múltra tekint vissza az 1987-ben alapított TDK emlékplakett odaítélése is, amelyet az Egyetemi Tudományos Diákköri Tanács javaslatára olyan oktatók és kutatók kapnak, akik életük részévé tették a hallgatók nevelését a tudományos munkára.

A díjazottak neveit Veress Árpád egyetemi docens, az Egyetemi Tudományos Diákköri Bizottság elnöke ismertette.

„Rektori Különdíj”-ban részesült hallgatók:

Építőmérnöki Kar: Frank Máté Ferenc és Janik Ottó (Dolgozatuk címe: Szelementartó bak kísérlettel támogatott tervezése)

Gépészmérnöki Kar: Charalambous Dafni és Bán Melinda (Dolgozatuk címe: Arcidegek szakítóvizsgálata)

Építészmérnöki Kar: Kurucz Attila (Dolgozatának címe: A vértesszentkereszti kolostorrom elméleti rekonstrukciója)

Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar: Fábián Balázs (Dolgozatának címe: Víz-HCN elegyek gőz-folyadék határfelületének vizsgálata számítógépes szimulációval – mit mondhatunk a 'HCN Világ' elméletről?)

Villamosmérnöki és Informatikai Kar: Balangó Dávid (Dolgozatának címe: Újfajta előrejelzési eljárás a dinamikus távvezeték terhelhetőség területén)

Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar: Bolyky Ákos, Bruncsics Benjámin, Henczi Tamás és Tarcsai Roland (Dolgozatuk címe: Formula Student versenyautó aerodinamikai elemeinek tervezése és gyártása)

Természettudományi Kar: Lévay Sára (Dolgozatának címe: Szemcsés anyagok nyírásának modellezése és szimulálása)

Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar: Reguly Ágoston (Dolgozatának címe: Kockázatmentes hozam? A magyar zéró-kupon hozamgörbe illesztése és elemzése)

„TDK Munkáért” oktatói emlékplakettet kaptak:

Építőmérnöki Kar: Baranya Sándor egyetemi docens, Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék

Gépészmérnöki Kar: Örvös Mária egyetemi docens, Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika Tanszék

Építészmérnöki Kar: Sajtos István egyetemi docens, Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszék

Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar: Suhajda Ágnes tudományos munkatárs, Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszertudományi Tanszék

Villamosmérnöki és Informatikai Kar: Forstner Bertalan egyetemi docens, Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék

Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar: Kővári Botond egyetemi docens, Közlekedésüzemi és Közlekedésgazdasági Tanszék

Természettudományi Kar: Simon Ferenc egyetemi tanár, Fizika Tanszék

Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar: Meyer Dietmar egyetemi tanár, Közgazdaságtan Tanszék

Pakucs János, a Pro Progressio Alapítvány kuratóriumi elnöke adta át az Alapítvány TDK különdíjait. „Az egyetemeken a tehetséggondozás legjobb eszköze a tudományos diákköri mozgalom. Célunk nem a tehetség megtalálása – ez csupán eszköz. A cél, hogy a tehetséges fiatalok egészséges, autonóm, a társadalom számára hasznot hajtó egyénekké váljanak” – emelte ki az elnök.

A Pro Progressio Alapítvány 1998-ban hozta létre a hallgatói TDK ösztöndíjat – amelyet karonként egy-egy hallgató nyerhet el TDK tevékenysége elismeréseként –, 2000-ben pedig az oktatói TDK ösztöndíjat, amelyet a 2008. évtől karonként egy-egy oktatónak ítélnek oda szintén a TDK-s dolgozatokkal összefüggő tevékenysége elismeréseként.

TDK hallgatói ösztöndíjban részesültek:

Építőmérnöki Kar: Bíbok Attila (Téma: A miskolci vízellátó rendszer hidraulikai modelljének kalibrációja)

Gépészmérnöki Kar: Kardos Szilárd (Téma: Dörzs-hullámhajtómű tervezése)

Építészmérnöki Kar: Andriska Fanni (megosztott) (Téma: Szerkezetekkel együttdolgozó vízszigetelések laterális vízvándorlási ellenállása)

Építészmérnöki Kar: Heincz Dániel (megosztott) (Téma: Szerkezetekkel együttdolgozó vízszigetelések laterális vízvándorlási ellenállása)

Építészmérnöki Kar: Kovács Károly (megosztott) (Téma: Szerkezetekkel együttdolgozó vízszigetelések laterális vízvándorlási ellenállása)

Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar: Kalmár Szabolcs (Téma: Heterofázisos PP kompozitok: szerkezet, tulajdonságok és deformáció)

Villamosmérnöki és Informatikai Kar: Orbán Gábor (Téma: Polimer alapú flexibilis mikroelektród-rendszerek fejlesztése)

Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar: Gere Lóránt (Téma: Átszállási időveszteségek minimalizálása közlekedésszervezési intézkedésekkel)

Természettudományi Kar: Fülep Csilla (Téma: Humán látásélesség szimulációjára alkalmas algoritmus fejlesztése)

Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar: Szabó Orsolya Mária (Téma: A teljesítményértékelés során adott visszajelzés megfogalmazásának hatása az én-hatékonységra)

TDK oktatói ösztöndíjban részesültek:

Építőmérnöki Kar: Borosnyói Adorján egyetemi docens, Építőanyagok és Mérnökgeológia Tanszék

Gépészmérnöki Kar: Insperger Tamás egyetemi docens, Műszaki Mechanikai Tanszék

Építészmérnöki Kar: Daragó László DLA egyetemi docens, Építészettörténeti és Műemléki Tanszék

Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar: Koczkáné Csiszár Emília egyetemi docens, Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszék

Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar: Kalaus György professzor emeritus, posztumusz TDK díjas

Villamosmérnöki és Informatikai Kar: Cselkó Richárd egyetemi tanársegéd, Villamos Energetika Tanszék

Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar: Veress Árpád egyetemi docens, Vasúti Járművek, Repülőgépek és Hajók Tanszék

Természettudományi Kar: Csonka Szabolcs egyetemi docens, Fizika Tanszék

Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar: Harazin Piroska egyetemi tanársegéd, Környezetgazdaságtan Tanszék

- HegA -

Fotó: Philip János