Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

„Eddig nem bántam meg az őszinteségemet”

2015. 01. 21.

Charaf Hassan, a BME VIK egyetemi docense igazi műhelyteremtő oktató és kutató. Bizalomról és az emberi kapcsolatok jelentőségéről vall egy rendhagyó életpálya derekán.

„Egy jó csoport olyan, mint a vasgolyó: ha valaki belerúg, fáj a lába. A hasonlatnál maradva: minél nagyobb a vasgolyó, annál nagyobb védettséget élvez a csoport” – szögezte le Charaf Hassan, az Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék vezető oktató-kutatója, aki a közelmúltban vehette át a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetségének különdíját. „A mi műhelyünk adta eddig a legtöbb ’Év Informatikai Oktatója’ díjazottat, ennek elismeréseként kaptam a kitüntetést” – árulta el. 2003-ban ő maga volt a cím birtokosa, majd sorban következtek egykori tanítványai – jelenlegi kollégái –, Levendovszky Tihamér, Forstner Bertalan és végezetül az idei győztes, Ekler Péter (a vele készült interjúnk itt olvasható – a szerk.).

„Oktató és kutató – ezeket nem tudom szétválasztani, ugyanis mindkettőben ott van a nevelő ember – nem érhet el nagyobb eredményt annál, minthogy épít egy ütős, hazai és nemzetközi szinten is elismert csapatot, amellyel számol az ipar” – mondta Charaf Hassan, aki gondolatai alapján bátran nevezhető az „elvek emberének”. Akár a munkájáról, akár a magánéletéről vallott, egyértelművé tette: általa fontosnak tartott eszmék mentén éli a mindennapjait. „Akármi történjen is, elmondom a véleményemet. Bár adódtak olykor kellemetlen szituációk – természetes velejárói az életnek –, eddig nem bántam meg az őszinteséget” – hangsúlyozta, majd hozzátette, 1995-ben, amikor lejárt a doktoranduszi ösztöndíja és ő választásra kényszerült: az iparban helyezkedik el, ahol már a diákévei alatt is jól keresett vagy a tanszéken marad oktatni, a tanszéket választotta, egy feltétellel. „Szabad kezet kértem a munkához. Az első elv ugyanis, amelyet vallok, a bizalomalapú működés. A második az embercentrikus megközelítés” – mondta az oktató-kutató, akinek érdemei közé tartozik, hogy erős kapcsolatot épített ki az egyetem és az ipar között.

„1986-ban ösztöndíjjal érkeztem Libanonból Magyarországra. Egyetlen célom volt: tanulni. Egy év nyelvi előkészítő után kezdtem meg tanulmányaimat a BME-n, ahol 1992-ben villamosmérnökként végeztem, majd doktorandusz lettem, mellette dolgoztam az egyetemen és szoftverfejlesztőként is (ekkor zajlott a ’nagy bumm’ az informatikában), mert kíváncsi voltam, hogyan tudok érvényesülni. Az egyetemen akkoriban uralkodó szellemiséggel azonban – vagyis, hogy a cégeknek azt mondogatjuk: ’adjatok’ – nem tudtam azonosulni” – idézte fel a korai éveket. „Kerestem ipari partnereket – tehát informatikai cégeket, és mondtam nekik, hogy a magam részéről nem hiszek az ipari adományokban. Kértem őket, hogy profitorientált cégekként ne pénzt adjanak, hanem nézzük meg, hogyan tudunk közösen win-win helyzetet teremteni” – mesélte. Ezután munkatársaival projekteket vállaltak, méghozzá „határidőre” – amiről az ipar úgy tartotta, az egyetemi és a kutatói világban ismeretlen fogalom –, és kialakult az első kapcsolat is, a Microsofttal. „Az egyetemen akkor Unix- és Linux-világ uralkodott. Úgy éreztem, nem csaphatjuk be a hallgatókat és nem mondhatjuk nekik, hogy nem létezik a Windows. Az oktatónak ugyanis kötelessége, hogy bemutassa a futó technológiákat” – szögezte le Charaf Hassan.

A Microsoft ezt követően fölszerelt a tanszéken egy huszonegy számítógépből álló labort az akkori legkorszerűbb PC-kből. Így indult be a gépezet: általános szoftvercsoportként kezdett dolgozni az Alkalmazott Informatika Csoport, majd 1998-ban, elsőként Európában bevezették a mobilalkalmazás-fejlesztést is az oktatásban, ami iránt kiugróan sok diák érdeklődött.

„Merem állítani: ma már nincs olyan jelentős hazai informatikai cég, amellyel ne lenne kapcsolatunk” – jelentette ki Charaf Hassan. Kérdésre válaszolva elmondta: munkatársaival huszonkét év alatt sikerült a szakma legelismertebb, a magyarországi informatikai felsőoktatás legmeghatározóbb csapatát felépíteniük. Az iparral ápolt szoros kapcsolat eredményeként rengeteg megbízásuk van, a hallgatók érdeklődését pedig a háromszoros túljelentkezés mutatja a szakirányukra. „Semmit nem sajnálunk a tanszéktől, a legjobb infrastruktúrát biztosítjuk. Amint megjelenik egy új technológia, mi a következő félévben választható tantárgy vagy labor formájában ’szállítjuk’ ezt a hallgatóknak, hiszen az informatikában nem várhatunk éveket a tudástranszferrel” – mondta. „Egyedi a csoportunk abból a szempontból is, hogy – igazodva a műszaki irányvonalhoz – csakis azzal foglalkozik, amiből alkalmazást lehet csinálni.”

Charaf Hassan kutatási területei közé tartoznak a szoftver architektúrák, a szoftvertechnikák, és a multiplatform mobilalkalmazásfejlesztési módszertanok. Szakmai sikerei – például az USA-ban a Vultron autópálya információs rendszerének kidolgozása (1998-2003), a „Smart Web” projekt (GVOP, 2004), vagy éppen a „Smart City” projekt (IBM, 2010- ) – K+F+I projektek vezetéséhez kötődnek. Meghatározó szerepet töltött be a kari tudásközpontok szervezetében: a Mobil Innovációs Központ szolgáltatásfejlesztési igazgatója volt 2005 és 2009 között, az Információtechnológiai Innovációs és Tudásközpont projektigazgatója 2006-tól 2008-ig, valamint a BME Kutatóegyetem pályázat Intelligens környezetek és e-technológiák alprojektjének szakmai vezetője.

Charaf Hassan a szakmájában és a magánéletében is a világosan kitűzött célok híve. Már említett elvei útjelzőkként szolgálnak a kollégáihoz és a diákjaihoz fűződő kapcsolataiban. „A belső elv azt mondatja velem, hogy egészen addig bízzak meg mindenkiben, aki ’bent’ van, amíg nem ad okot az ellenkezőjére. A másik fontos elv: aki nem látja értelmét a nálunk folytatott munkának, ne maradjon itt. Akkor válik kerek egésszé a történet, ha mindenki megtalálja a számítását, és nem csupán anyagi értelemben. Fontos az erős kohéziós elv is, ugyanis ez védettséget ad a csoportnak” – hangsúlyozta a vezető oktató, akitől megtudtuk: a tanszéken folyó munkákba – például a mobilapplikációk fejlesztésébe – a diákok is bekapcsolódnak.

„Nekem itt, a munkahelyemen négy főnököm van: a rektor, a dékán, a tanszékvezető és a szorgalmas hallgató, akit ki kell szolgálni. Az oktatók és a diákjaik kapcsolata akkor jó, ha mindenki tisztában van a saját szerepével. A hallgató a velünk folytatott munkában kollégává lép elő, ám amikor a padban ül, ismét diákká válik. Vallom, hogy ennek a szakmának velejárója a diákok részvétele éles projektekben, ugyanakkor ki szoktam kötni, hogy a munkájuk nem mehet a tanulmányi eredményeik rovására” – szögezte le.

Charaf Hassant pályafutásában a hallgatói visszajelzéseket tükröző kitüntetései töltik el a legnagyobb büszkeséggel – többek között az első elismerés, a Pro Juventute vagy éppen a Mestertanári díj. Úgy érzi, felelősséggel tartozik diákjaiért: erkölcsi kötelességének tekinti, hogy a projektekben résztvevő hallgatókat az alapképzés utáni MSC elvégzésére is buzdítsa. „Nincs olyan ember, aki a VIK-en végez és nem talál állást” – jelentette ki az oktató, aki úgy véli, a BME jó útlevél mindenhova.

És ha már útlevélről esett szó: Charaf Hassan műegyetemi pályafutásához érdekes adalékul szolgál Magyarországra érkezésének története. Tizennyolc évesen nyert ösztöndíjat a magas felvételi követelmények miatt kiemelkedő helynek számító BME-re, örömébe azonban szomorúság vegyült. A Libanonban „Hungaria”-ként számon tartott országot ismerte ugyan a térképről, de egyéb információi nem voltak róla, ráadásul nyelvkönyvet sem tudott szerezni. Érkezésekor nyoma veszett a bőröndjének, és elmondása szerint minden elképzelhető rossz megtörtént vele. „Ha lett volna elegendő pénz a zsebemben a hazaútra, visszafordultam volna” – idézte fel a kezdeti nehézségeket. Idővel azonban megtalálta nálunk a számításait, és – szintén libanoni származású – feleségével úgy döntöttek, itt maradnak. Mára három gyermeket nevelnek egy bizalmon és őszinteségen alapuló kapcsolatban. Két fia és lánya mintatanulók, szüleik szigorú erkölcsi normák szerint nevelik őket, egyébként tág mozgásteret kapnak. „Én még nem hallottam olyat, hogy tiszteletlenül beszéltek volna valamelyik tanárukról” – mondta a Villamosmérnöki és Informatikai Kar oktatója, aki fontosnak érzi, hogy gyermekei emberileg is helyt álljanak az életben. „Ha év közben szükségük van valamire, megveszem nekik, ünnepek idején azonban abból kapnak többet, amit nem lehet megvenni: együtt töltött időből”.

Charaf Hassan családjával habilitációs oklevele átvételekor

- HegA -

Fotó: Pintér Erik, Philip János