Hírfolyam
Jó hangulat és versenyláz a 2016-os Robonaut-versenyen
2016. 02. 25.Elszánt csapatokat és nagyon sok érdeklődőt vonzott idén is a robotautók versenye a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen.
„Komoly mérnöki ismereteket igényel a versenyen való sikeres részvétel” – hangsúlyozta Tevesz Gábor, az Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék docense, a hetedik alkalommal megrendezett verseny egyik fővédnöke. „A feladat teljesítéséhez el kell mélyedni a mikrokontrollerek világában, az irányítástechnika, az elektronikus áramkörök, valamint a programozás rejtelmeiben. Ezen akadályokat leküzdve hatalmas élmény egy olyan berendezés tervezése és építése, amely engedelmesen végzi el a neki betanított feladatokat. Az eredményes szereplés a rendkívül látványos, játékos, ugyanakkor nagy szaktudást igénylő versenyen kitűnő ajánlólevél a jövő intelligens autóinak fejlesztéseivel foglalkozó vállalatokhoz. A csapattagok között lányok és fiúk egyaránt vállalták a nem kis kihívást jelentő feladatot.”
A versenyre jelentkező hallgatók – hasonlóan a korábbi évek versenyeihez – háromfős csapatokat alkottak és több száz munkaórát töltöttek járművük tökéletesítésével, egyesek a megmérettetést megelőző éjszakát is végigdolgozták.
A robotautóknak kettős feladatot kellett teljesíteniük: egyrészt emberi beavatkozás nélkül végig kellett menniük egy akadálypályán, útjuk során a lehető legtöbb részfeladatot teljesítve. A második, gyorsasági fordulóban egy önműködő biztonsági autó mögött megtett felvezető kör után a legnagyobb sebesség elérésére törekedtek a járművek.
A csapatok nem ismerik előre az ügyességi pálya elrendezését, de annak elemeit igen: ilyen az indulás adott rádiójelre, a fordulás helyes irányba egy forgóasztalon, a párhuzamos parkolás, a határátkelő vagy az áthaladás a billenő hídon. A verseny új eleme az utánfutó felvétele és letétele a parkolóban. A verseny egyes fordulói között a robotok szoftverét módosítani lehetett. A nézők az autókra szerelt kamera segítségével a hatalmas kijelzőfalon és az interneten valós időben tudták követni az eseményeket a robotautók szemszögéből is.
A verseny főtámogatója az Evosoft Hungary Kft., Magyarország meghatározó szoftverfejlesztő vállalkozása volt. A robotok lelkét jelentő mikrokontrolleres vezérlő egységeket az ST Microelectronics SA bocsátotta rendelkezésre. A versenyt számos további cég és nonprofit szervezet támogatta, mások mellett a Lightware Kft., a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft., a Microsoft, a Silicon Laboratories Hungary Kft., az Altium Ltd., a MyActionCam Magyarország BT, a Modellzóna és a Pro Progressio Alapítvány. A támogató cégek munkatársai közül többen korábban maguk is a Robonaut versenyzői voltak. |
Eredmények (csapat neve, pontszám) Junior rangsor 1. PadaWANs of CANobi 70 2. LegonAUT 69 3. Látomás 62 4. Slackers 60 4. Újratervezés 60 5. Line Rider 47 6. AstronAUT 46 7. git*egylet 38 8. Cortex Corvette 25 Összesített rangsor 1. IntelliGents 83 2. Második helyezett 82 3. PadaWANs of CANobi 70 4. LegonAUT 69 5. Látomás 62 6. Slackers 60 7. Újratervezés 60 8. Line Rider 47 9. AstronAUT 46 10. git*egylet 38 11. Cortex Corvette 25 |
-HA, TJ-
Fotó: SPOT Fotókör