Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

Közvetlen találkozások lehetőségét kínálta a BME sokszínű és hasznos programja

2016. 04. 04.

Ismét több ezer hazai és külföldi állás, valamint szakmai gyakorlati lehetőség közül válogathattak az érdeklődők a 42. Műegyetemi Állásbörzén.

„Bízom benne, hogy a rendezvény kiváló vállalatok és megalapozott szakmai ismeretekkel, logikus gondolkodással és jó problémamegoldó képességekkel rendelkező fiatalok kapcsolatfelvételét hozza, amelynek eredményeképpen számos ifjú szakember találja meg a számára leginkább megfelelő állást” – e szavakkal üdvözölte a rendezvény látogatóit Józsa János rektor az Állásbörze Kalauz köszöntőjében.

„Az elmúlt őszihez képest 40 új kiállító érkezett, köztük az egyik meghatározó távközlési vállalat, az egyik nagykereskedelmi óriáslánc és a világ valószínűleg legismertebb üdítőitalának hazai képviselője” – emelte ki Kiss Gergő szervező.

A szervezők közlése szerint a legnagyobb kereslet idén tavasszal is az informatikusokra volt, alig megelőzve a villamosmérnököket, de közel 70 munkaadó kínált állást gépészmérnökként végzetteknek is. Félszáz cég ajánlott pozíciókat közgazdasági, több mint 40 pedig pénzügyi területen. Műszaki menedzsert közel 50 vállalat keresett, mechatronikai végzettséggel kb. 40 cég ajánlatai közül lehetett válogatni. Logisztikai, vegyészmérnöki és közlekedésmérnöki diplomával rendelkezőknek is több tucat cég kínált állást. Bölcsész, természettudományi és jogi végzettségűeknek pedig közel 20-20 cég hirdetett meg pozíciókat, akárcsak az építő- és az építészmérnököknek.

„A munkaadók sokszínűségét jellemzi, hogy foglalkoztatottságuk 4 és 37 000 fő közt mozog. A vállalatoknál alkalmazott felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya szektortól függően 10–100% közötti, átlagosan 65,8%” – foglalta össze a főszervező.

A rendezvénnyel egyidejűleg tartották a 16. BME Külügyi Börzét, ahol az érdeklődők külföldi tanulmányi, illetve munkalehetőségeket ismerhettek meg, valamint bepillanthattak néhány nemzetközi diákszervezet munkájába is.

A börzén folytatódott a Hallgatói Szolgáltatási Igazgatóság karrierépítési programsorozata, a Felkészítő Szint is, amelyen próbainterjúk, önéletrajz- és karrier tanácsadás, pszichológiai tanácsadás, grafológiai elemzés, tréningek és előadások segítették az állásinterjúkra készülőket.

 

-BK, TJ-

Fotó: Takács Ildikó