„Legenda ez a hely!”

Műegyetemi emlékponttal bővült a Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzése Alprogramjának poptörténeti tanösvénye.

„Magyarország második világháború utáni története nem érthető meg a hazai rock- és popzene ismerete nélkül” – jelentette ki a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Program (CSTP) Ideiglenes Kollégiumának vezetője. Bajnai Zsolt ezért nagyon fontosnak minősítette a magyar könnyűzenei örökség ápolását. Mint elmondta, a program keretében poptörténeti tanösvények állomásaira emlékpontot állítanak azzal a céllal, hogy a hazai könnyűzene történetének emblematikus koncerthelyszíneit, klubjait a fiatalabb nemzedékek is megismerhessék.

A CSTP az üres adathordozók után szedett jogdíjakból – mint átengedett adóból – működik és többek között a pályakezdő zenekarok, a vidéki és határon túli klubok, médiumok és előzenekari felállások támogatásával segíti az élő könnyűzenét. Erre a célra tavaly 500, míg az idén már 975 millió forintot áldoztak – hívta fel a figyelmet a program vezetője.

„30-40 év múlva talán a most támogatott zenekarokért is eljönnek majd ehhez hasonló kultikus helyekre megemlékezni” – vélekedett Bajnai Zsolt a BME E épületében 1968-tól működő klubra emlékező ünnepségen. A programvezető a nagy számban megjelent egykori rendezőkre tekintve úgy látta: „semmit sem öregedtek a klubtagok.”  

Képviseletükben Hegyháti József alapító főrendező emlékezett meg a klub indulásáról, ahol olyan együttesek léptek fel, mint a Futurama, az Atlasz, majd 1969-től az Omega. A klub rendezvényei annyira népszerűek voltak, hogy legtöbbször az R épületig állt a bejutni vágyók sora – idézték fel a jelenlévők a gyakran humoros történeteket.

Az egykori főrendezők koszorúval emlékeztek meg a már elhunyt zenészekről, illetve rendezőtársaikról is.

Az emléktábla avatásán részt vett Barta-Eke Gyula, a BME kancellárja, valamint Hoffmann Tamás, a XI. kerület polgármestere.

A Műegyetem kulturális, egyebek között klubéletéről márciusban szervezett kerekasztal-beszélgetést a BME Levéltár. A rendezvényen Józsa János rektor és Csatári Bence történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának kutatója egyaránt különlegesnek minősítette az 1960-80-as évek műegyetemi kulturális életét.

A levéltári napon Hegyháti József, Czakó János, Armuth Miklós, Regős János és Szabó István (mindannyian az egyetem volt vagy jelenlegi oktatói, munkatársai) idézték fel emlékeiket az E Klubról, a Vásárhelyi Pál Kollégiumának kulturális életéről, a Szkéné Színházról, illetve mindazon rendezvényekről, amelyek a maguk idejében a KISZ Kulturális Titkárság szervezésében valósultak meg.

-BK, TJ-

Fotó: Philip János