Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

Komoly várakozások előzik meg hét európai egyetem új együttműködését

2017. 02. 15.

A BME kutatóira is számítanak a most kihirdetett CELSA Research Fund első felhívásának kiírói. A résztvevő egyetemeken átívelő tudományos projektekkel lehet pályázni.

A pályázati részvétel feltétele, hogy a támogatott kutatásban a CELSA (Central Europe Leuven Strategic Alliance – Közép-Európai Leuveni Stratégiai Együttműködés) legalább két különböző partnerintézményének egy-egy kutatója vegyen részt, és egyikük legyen mindenképpen a Leuveni Katolikus Egyetem munkatársa.

Az elkövetkezendő három évben összesen harminc tudományos projektet, évente körülbelül tíz programot indítanak a CELSA partnerintézményeinek. A kiírók célja, hogy olyan projekteket támogassanak, amelyek fontos tudományos értékkel bírnak, így nemcsak elősegítik a partnerintézmények együttműködését, hanem később sikerrel szerepelhetnek más (pán)európai kutatási és innovációs alapok (például a Horizont 2020) felhívásain is.

A CELSA-hálózat célja, hogy elősegítse a partneregyetemek részvételét közös kutatásokban. A szervezet létrehozását a Leuveni Katolikus Egyetem kezdeményezte. Végül 2016 májusában alakult meg Prágában, hét partnerintézmény (a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem, a Ljubljanai Egyetem, a Károly Egyetem, a Cseh Műszaki Egyetem és a Leuveni Katolikus Egyetem) részvételével. Az alapító okiratot a BME képviseletében Józsa János rektor és Barta-Eke Gyula kancellár írták alá.

A kezdeményezéshez csatlakozó egyetemek vállalták, hogy együttműködnek a kutatás, az oktatás és a közösség szolgálata területén. Közösen vesznek részt oktatási, kutatási és csereprogramokban, emellett igyekeznek felderíteni további lehetséges együttműködési formákat is.

A mostani felhívás az első közös fellépés. A pályaműveket 2017. május 2-áig lehet benyújtani. A támogatásban részesülő kutatási programok várhatóan 2017 októberében kezdődnek.

Részletes pályázati felhívás és útmutató