Megújult Alkotóhét a tervezési folyamat megismerésének segítésére

A BME Építészmérnöki Kar hallgatói közül csaknem hétszázan mutatják be alkotásaikat a kapcsolódó virtuális kiállításon.

„A tanterv ’széthúzza’ az alkotás folyamatának megismerését, így az nem integrálódik hatékonyan az oktatásba” – világította meg az Alkotóhetet létrehozó körülményeket a bme.hu számára Kádár Bálint, az Építészmérnöki Kar Urbanisztika Tanszékének tanársegédje, a tavalyi és az idei Alkotóhét főszervezője. „Ez a hét arról híres, hogy rengeteg minden történik nagyon sok helyen. A húsz éves jubileumi Alkotóhéten felvetődött, hogy új formátumot kellene kipróbálni a nagy, közös tematikára épülő, egységes forma helyett. Így tavaly óta, a képzés megújításának jegyében – kísérleti jelleggel – új rendszerben hirdetjük meg a programot: a mottónk, hogy az Alkotóhét inkább a szabadságról szóljon.

Az ötlet a korábbi Alkotóhetek lebonyolításának sajátosságaiból származik. A nem tervezési tanszékeket – mint például a Szilárdságtani Tanszék– korábban nem vonták be a szervezésbe, majd külön rendezhettek – szabadon választható – programokat, amelyek éppen emiatt nagyon népszerűvé váltak. „Végül úgy döntöttünk, hogy minden hallgató szabadon választhasson, ne legyen központi tematika, sőt kiállítás se” – mesélte Kádár Bálint. A tavaly először megvalósított formátum egyértelműen bevált, sem az oktatókon, sem a tanszékeken nem volt nyomás, és a hallgatók is örültek, hogy választhattak. A Neptun-rendszerben felvehető Alkotóhétre fél percen belül teltek be a jelentkezési helyek.

„Alapkövetelménnyé tettük, hogy a tanszékek ne a saját diákjaiknak szervezzék az Alkotóhetet, és kifejezetten szorgalmazzuk az egyes tanszékek közötti együttműködést, valamint az öntevékeny körök, azaz, a Bercsényi szakkollégium vagy az Építész Klub integrálását. Korábban a központi nagy kiállítás elvette a pénteket, az utolsó napot és többen még közvetlenül a megnyitó előtt is ragasztgatták modelljeiket. Emellett az is probléma volt, hogy a megnyitó után már sokan nem voltak kíváncsiak a művekre.”

A szervezők e helyett virtuális kiállítást terveztek: a szabadon használható Behance felületre esett a választásuk.  Itt a művészek és kreatív szakemberek szabadon megoszthatják a portfoliójukat. „A célunk az volt, hogy bárhonnan elérhető és megnézhető kiállítás szülessen” – nyomatékosította Kádár Bálint. A Behance-en egyéni alkotók vagy csoportok bármilyen alkotást, például modellfotót, animációt, kisfilmet is tehetnek fel. Itt lehet szavazni az összesen kb. hétszáz – egyénileg vagy kisebb-nagyobb csoportokban dolgozó – építészhallgató munkáira.

Laczki Áron a legnépszerúűbb egyéni alkotás díjazott fotója

A szervezők QR kódként használható padlómatricákat helyeztek el a K épületben, ennek segítségével voksolhatnak az érdeklődők. A tanárok e rendszerben nem osztályoznak, hanem adott esetben csak befogadnak a tanszékükre külsős csoportokat. A diákok a folyamatban megtanulhatják azt is, hogyan vonjanak be minél többféle médiumot a munkáik népszerűsítésébe. „Nem összehasonlítható teljesítményekről beszélünk, de ez nem is baj” – hangsúlyozta az oktató. „A szavazatok száma döntött, 27-én volt a közös eredményhirdetés: a Z épületben található MOME-vel karöltve dolgoztunk. A rendezvény egyébként az intézmények közötti együttműködést is erősíti. A cél, hogy a hallgatók megtanuljanak csoportosan dolgozni, és amit kitalálnak, az inspiráló legyen.”

A közönségszavazáson a következő eredmények születtek:

Legnépszerűbb alkotóheti csoport:

Esztergom, amilyennek az építészhallgatók látják: 610 szavazat
/Csoportvezetők: Pálfy Sándor, Szentiváni János, Zsembery Ákos/
Díj: jelképes üveg bor a csoportvezetőknek a Dékáni Hivatal felajánlásában

Legnépszerűbb alkotóheti csoportmunka (legtöbb szavazat):

  • a Garden elnevezésű projekt - 471 szavazat

Díjazott hallgatók: Ghaleb Khadra, Nguyen Hoang Minh, Mohamed Sayed

  • Alkotóheti kurzus: STÉG pier ont he Danube (angol nyelvű)

Csoportvezetők: Pálfy Sándor, Szentiváni János, Zsembery Ákos

Díj: TERC könyvutalvány

Legnépszerűbb alkotóheti csoportmunka (legtöbb szavazat/fő arány):

  • Lágler Judit, Mudri Kamilla – 77 szavazat

Alkotóheti kurzus: DANUrB Vukovár

Csoportvezetők: Benkő Melinda, Balizs Dániel

Díj: Szkéné belépőjegyek

Legnépszerűbb egyéni alkotás:

Laczka Áron – 263 szavazat

Alkotóheti kurzus: Esztergom, amilyennek az építészhallgatók látják

Csoportvezetők: Pálfy Sándor, Szentiváni János, Zsembery Ákos

Díj: TERC könyvutalvány

Legnépszerűbb első éves tankör:

B1 - Répás Ferenc tanköre, 39 szavazat

Díjazott hallgatók: Babos Nikolett, Balajthy Lilla, Bácsi Kinga, Böröndy Júlia, Chromicsek Adrienn, Csomós Ildikó, Csörgő Balázs, Czwick Ágota, Eperjesi Blanka Kincső, Gellár Jakab, Györök Lídia, Horváth Bernadett Erzsébet, Kaczián Bertalan, Kiss Krisztián, Kormos Krisztián, Kosztya Csilla, Kulcsár Eszter, Nagy Eszter, Pethő Árpád, Petró Liza, Révai Márton, Simon Patrik, Szalay Eszter Ágnes, Szunter Tibor, Sándor Eszter, Vereczky Áron János

Díj: Pecha Kucha Night belépőjegy minden hallgatónak (a KÉK szervezésében)

HA - TJ

Fotó: Takács Ildikó

Illusztráció: Alkotóhét