„Ugródeszka ez a pályakezdő terméktervezőinknek”

Kreatív és újszerű megoldások születtek a Zewa műegyetemi hallgatóknak meghirdetett innovatív designer pályázatán.

„A munkaerőpiacon tervezőmérnökként tapasztalható helyzetekre készít fel ez a projekt. Ebben a hagyományos oktató-hallgató felállás kibővül a megrendelő és a tématerület szakembereiből álló zsűrivel, amely piaci partneri, valamint fogyasztói szemszögből mutatja be a fiatalok számára a megoldandó feladatot, a termékhez köthető igényeket és követelményeket” – fogalmazott Varga András, a BME Gépészmérnöki Kar (GPK) Gép- és Terméktervezés Tanszékének mesteroktatója, a pályakezdő műegyetemi designer szakosoknak meghirdetett „Zewa Project” elnevezésű kezdeményezést segítő mesteroktató. „A BME terméktervező képzésben kiemelt szerepet kapnak az ipari projektek, így a hallgatók a valós életből merített tervezési feladatokat kapnak. Egy ilyen verseny jó lehetőség arra, hogy a leendő mérnökök felmérhessék tudásukat, kreativitásukat” – summázta oktatói tapasztalatait a fiatalok mentora, aki szerint a diákok is felfedezték a vállalati partnerekkel közösen végzett munka jelentőségét, ezért szívesen vesznek részt hasonló munkákban. Elmondta még: büszke tanítványaira, akik révén idén – a tavalyihoz hasonlóan – szintén magas színvonalú pályamunkák születtek.

Az újszerű, modern és előremutató megoldások támogatására 2017-ben létrejött Zewa Projekt a felsőoktatási tanulmányaikat végző designer hallgatóknak kínál ugródeszkát karrierjük beindításához. A 2018-as pályázati felhíváson a BME GPK Integrált terméktervezési gyakorlat IV. című kurzust felvevő 16 diákja vett részt, akik fél évet dolgoztak terveiken egy szakmai grémium folyamatos útmutatása mellett.

A feladat egy olyan innovatív display eszköz megtervezése volt, amely megoldást nyújt a Zewa hagyományos és nedves toalettpapírjainak együttes tárolására, felkeltve utóbbi terméket még nem ismerő potenciális vásárlók érdeklődését is. A jelentkezőknek számításba kellett venniük az áruházi környezet technikai adottságait, megkötéseit, a vásárlói szokásokat, a fogyasztói magatartás bolton belüli működési mechanizmusát.

A diákok a félév során két prezentációval készültek és három terméktervet mutattak be, amelyekről a zsűri kifejtette véleményét, instruálta a fiatalokat és javaslatot tett a legjobb verzióra, amelyet szerintük érdemes továbbfejleszteni. A hallgatók prezentálták a grafikát, a kivágási rajzokat és az összeállítási útmutatót, a félév végére pedig elkészítették pályaművük 1:1 arányú prototípusát is.

A zsűri döntése alapján egy első helyezettet és a partnerek szavazatai alapján egy közönségdíjas alkotást is jutalmaztak.

Alkotásának látványos mesevilágával vívta ki a szakmai zsűri elismerését, ezzel első helyezést ért el Volyák Zsófia alapképzéses ipari termék- és formatervező mérnökhallgató. „A felnőttek és a gyermekek érdeklődésének felkeltésére is törekedtem az élénk színek használata és a barátságos hangulat megteremtése révén” – árulta el a díjazott, aki a Zewa-terméktípusok sokszínűségére építette fel saját szlogenjét: „Utazáshoz… és otthonra!” Ezzel az üzenettel az élet minden területén felmerülő, a személyes higiéniához nélkülözhetetlen eszközök szükségességére hívta fel a figyelmet.

Zsófia a gyártó cég értékeire, a családra, a gondoskodásra és a higiéniai edukációra alapozta kiállítói állványának terveit, amelynek fókuszában egy, az otthonából útnak induló kisfiút ábrázolt, hátizsákjába „Travel” elnevezés alatt kis kiszerelésű nedves toalettpapírt, míg a házrészbe a „Normal” és a családi „Duo-Pack” címszó közelében különböző méretű nedves toalettpapír-kiszereléseket elhelyezve. A tehetséges fiatal a kivitelezésnél az egyszerűségre törekedett, ugyanakkor igyekezett pályaművébe az interaktivitást is belecsempészni: a mesei hátteret grafikailag változtathatóvá, a kampány szereplőiről és a Zewa árucikkekről fontosnak tartott információkat tartalmazó, a display tetején megjelenő korongokat pedig cserélhetővé és forgathatóvá tette, így további (pl. ünnepek alkalmával vagy más kampányokkal egybecsengő) felhasználási lehetőségeket is biztosított.

„Fontos, hogy egy tervező az elejétől a végéig lássa a termék előállításának folyamatát” – vélekedett Volyák Zsófia, aki kihívásként élte meg, hogy a számos bevált termékkihelyezési megoldással telített piacon egyedit és formabontót alkothatott. „Nehéz volt azt az arany középutat megtalálni, amihez könnyű, gyors kivitelezés, észszerű költségkeret kapcsolódik egy új tervezői megközelítéssel” – fogalmazott a hallgató, elárulva azt is, miért választotta a BME ipari termék- és formatervező mérnökképzését: „ebben rengeteg karrierlehetőséget látok, egyúttal olyan gondolkodásmódot sajátíthatok el, amelyet a szakmám bármelyik részterületén hasznosítani tudok. Ráadásul a feladatok során folyamatosan inspirálódom, amit nagyon élvezek”.

Fürdőszobai környezetre emlékeztető, toalett- és csempemintát bemutató alkotásával közönségdíjas lett Gaál Eszter Regina ipari termék- és formatervező mérnök BSc-szakos hallgató. „Egy letisztult designnal szerettem volna kitűnni az áruházi környezetből. Egy olyan wc-csészét jelenítettem meg a display tetején, amelybe egy kar elmozdításával a száraz és nedves toalettpapírok forognak be, ösztönözve a kétféle termék együttes használatát, illusztrálva pedig a lehúzhatóságot” – foglalta össze pályamunkájának interaktív részét a verseny közönségdíjasa.

Visszatekintve a felkészülés idejére úgy látja, a tervezést széleskörű információgyűjtésnek kell megelőznie, amelyekből az alkotó célt, majd követelményt állít fel magának, végül megpróbálja elengedni a fantáziáját, miközben ügyel az ergonómiai és finanszírozási szempontokra. A díjazott műegyetemi hallgató büszke az elért eredményére és elképzelhetőnek tartja, hogy a diploma megszerzése után hasonló feladatokban bővelkedő munkát keres majd.

A pályázatot meghirdető Zewa munkatársai is elégedettek voltak a beérkező pályamunkákkal, a versenyen szerzett élményekre és tapasztalatokra alapozva már a következő évi kiírás részletein gondolkodnak, miközben megvalósítják a két legjobbnak ítélt hallgató tervét: elkészítik mindkét prototípust, majd a boltokba kihelyezve figyelik, azután értékelik a fogyasztók reakcióit.

TZS-GI
Fotó: Zewa