Sínek, harangok, orgonák

Orgonaszakértői és harangtörténeti kutatásait mutatta be az Út- és Vasútépítési Tanszék oktatója a közelmúltban tartott műegyetemi rendezvényen.

„Mindig törekedtem arra – és ez nemcsak az orgonajavításra, hanem a mérnöki tevékenységemre is igaz –, hogy egy probléma jelentkezésénél magát az okot szüntessem meg, ne pusztán az okozatot” – fogalmazta meg hitvallását Kormos Gyula, a BME Építőmérnöki Kar (ÉMK) Út- és Vasútépítési Tanszékének nyugalmazott címzetes egyetemi docense, aki a BME OMIKK által szervezett BME EMBerek beszélgetéssorozat keretében orgonaszakértői és harangtörténészi munkásságát tárta a nagyközönség elé. A programok hivatalos támogatója a Műegyetem Támogatói és Baráti Kör, célja pedig olyan műegyetemi oktatók, kutatók megismertetése, akik szakterületüktől eltérő témákban (is) maradandót alkotnak.

Kormos Gyula életpályája

Tanulmányok:

1964-1971 okl. kántor – Magyarországi Evangélikus Egyház Kántorképző Intézet, Fót, (18. sz.),
1969-1974 közlekedésépítőmérnöki szak – Budapesti Műszaki Egyetem, Építőmérnöki Kar,
1971-1976 orgona tanszak, Baróti Istvánnál – Bp. II. ker. Állami Zeneiskola,
1978-1981 gazdasági mérnöki képzés – Budapesti Műszaki Egyetem, Építészmérnöki Kar,
1987-1990 szakmérnöki képzés – Budapesti Műszaki Egyetem, Építőmérnöki Kar,
1992-1995 egyetemi doktori önképzés – Budapesti Műszaki Egyetem, Építőmérnöki Kar.

Jelenleg oktatott tárgyak:

Különleges kötöttpályás rendszerek; Vasútépítés és fenntartás; Vasúti pályaszerkezetek, Vasúti üzem

Korábban oktatott tárgyak:

Vasútépítéstan; Vasúttervezés; Közlekedéspolitika; Különleges vasutak; Hegyi vasutak, kötélpályák; Sífelvonók, kötélpályák; Vasúti pályafejlesztés és fenntartás; Vasúti pályafenntartás; Hézagnélküli felépítmény; Vasúti pályaszerkezetek; Infrastruktúra létesítmények kivitelezés; Vasúti üzem; Városi közlekedés; Straßen und Eisenbahnwesen

Munkahelyek:

1974–1975 KPM Szolnoki Közúti Igazgatóság (gyakornok, útfelmérések, tervezések, kivitelezési feladatok)
1975–1992 Betonútépítő Vállalat, ill. jogutóda, (munkahelyi mérnöktől főépítésvezetői műsz. titkárig és minőségvédelmi megbízottig többféle beosztásban)
1992-től BME Vasútépítési Tanszék, ill. Út és Vasútépítési Tanszék (adjunktus, majd c. docens)
2002-től Magyarországi Evangélikus Egyház Műemlékorgona Felügyelet (szakértő)

Orgonaszakértői tevékenység:

2002-től műemlékorgona szakértő, Magyarországi Evangélikus Egyház ;
2004-től hangszertörténész-szakértő, Magyar Restaurátorok Egyesülete (Restaurátorkamara)
2008-től nemzetközi orgonaszakértő (I-II. VOD, III. Organ Expert)
2014-től szakértő orgonahangszer-helyreállítás szakterületen
2015-től igazságügyi orgonahangszer-helyreállítási szakértő

Emellett számos alkalommal vett részt nemzetközi orgonanapokon. A külföldi tanulmányutakon tanulmányozott műemlékorgonák száma meghaladja a 450-et, és több mint 30 orgonarestaurálási tervet, sok tanulmányt, szakvéleményt is készített.

Kormos Gyula mérnöki indíttatása sokféle forrásból fakad. Szülei kántortanítók voltak, ami az ’50-es években nem volt könnyű életpálya. Gyakran kényszerültek munka- és lakóhelyük elhagyására. A Műegyetem későbbi oktatója hosszú évekig egy Törökszentmiklós melletti tanyai iskolában tanult. A család egy erdő mellett élt, azonban a szép természeti környezet hátránnyal is járt: a játszótársak igencsak messze laktak. „Ugyan tó vagy patak nem volt a közelben, de már ekkor kis hidakat fabrikáltam játékból” – idézte fel első „mérnöki” próbálkozásait a szakember.

Az általános iskolát követően a Törökszentmiklósi Gimnázium tanulója lett, ami akkoriban a vidéki középiskolák közül a legjobbak közé tartozott. Kiváló matematikatanára vele és a két-három legtehetségesebb diákkal külön foglalkozott, és számukra egyetemi szintű feladatokat adott: az integrálszámítást, a differenciálgeometriát, valamint a komplex számokat ismertette meg velük. „Nagyon lomha gondolkodású voltam, így a megyei matematikaversenyeknél nem jutottam tovább” – emlékezett vissza a műegyetemi oktató, hozzátéve, hogy ugyanakkor a zene is gyermekkorától kezdve meghatározta érdeklődését. „Nyolcadikos koromban édesanyám buzdítására kezdtem el a kántorképzőt, nem túl nagy lelkesedéssel” – mesélte az oktató, hozzáfűzve, hogy „egy hét után viszont olyan kiváló tanárra és barátokra leltem ott, aminek hatására szívesen folytattam a tanulmányokat”. Abban az időben nagyon kevesen jártak a fóti nagytemplom mögötti kastélyban található intézménybe, ahol kezdetben harmóniumon, majd orgonán tanultak zenélni. Kormos Gyula korábban már az otthoni és az iskolai hangszereket is javítgatta, később pedig a kántorképzőben folytatta ezt a számára rendkívül izgalmas munkát: a hangszerész mesterség alapjaival ekkor került közelebbi kapcsolatba.

A középiskola utáni pályaválasztás dilemmája volt, hogy a Zeneművészeti Főiskola orgona tanszakára, vagy matematika-ábrázoló geometria szakos tanárnak jelentkezzen: utóbbi tárggyal szabadon választhatóként már a gimnáziumban megismerkedett. „Az ábrázoló geometria mellett döntöttem a művészettörténet helyett, hogy meg tudjam szerkeszteni a mezőtúri kis evangélikus templom hátsó karzatának látványtervét, ahová a harmóniumot szánták felvinni” – idézte föl, majd megosztotta, hogy a feladatot nem a könnyebb axonometrikus, hanem perspektivikus módon akarta elvégezni, ehhez pedig már a magasabb szintű geometriai tudás kellett.

Kormos Gyula szülei nehéz sorsának példáján okulva végül inkább a pedagógusi pálya felé fordult. Már kitöltötte ceruzával a jelentkezési lapot, amikor rájött: tanárként nem tud majd rendszeresen orgonálni. „A törökszentmiklósi tanácsházán javasolta nekem egy fiatal mérnök a közlekedésépítő mérnöki pályát, amiről akkor nem is tudtam, hogy létezik” – villantotta föl élete egyik meghatározó pillanatát a BME címzetes egyetemi docense, hozzáfűzve, hogy az utak, hidak, vasutak tervezése számára igen érdekesnek ígérkezett; így a Műegyetemen kezdte meg tanulmányait: elsősorban autópályatervező vagy -kivitelező szeretett volna lenni.

Az ábrázoló geometriában kiemelkedően teljesített, bár e tárgyat mindössze egy évig tanulták. „Petrich Géza professzornál vizsgáztam: csak az mehetett az elővizsgára, aki előzetesen minden feladatot ötösre teljesített. Emlékszem, nem olyan módon oldottam meg a példát, ahogyan elmondta nekünk, de – többszöri magyarázatomra – végül belátta, hogy az általam alkalmazott egyszerűbb megoldás is helyes, és beírta az ötöst” – anekdotázott a megfogalmazása szerint „hihetetlenül lenyűgöző, legendás” oktatóról tanítványa.

Az egyetem befejezése után a szolnoki KPM Közúti Igazgatóságán helyezkedett el, majd megnősült és Budapestre került a Betonútépítő Vállalathoz, ahol lehetősége nyílt autópálya-területen dolgozni. A munkálatok ekkoriban viszont már Gödöllő felé zajlottak: az építéssel együtt kellett volna lakhelyét is megváltoztatni, amit nem akart. Mivel ekkor kezdődött az észak-déli metróvonal felszíni pályaszakaszainak az átépítése, nagyszabású feladat várta. „Egyből bedobtak a mélyvízbe, de szerencsére kiváló segítséget kaptam a művezető személyében: én voltam az ő felettese, ő pedig az enyém, kiválóan megértettük egymást” – emlékezett a szakmai kihívásokra az oktató, akit aztán 1992-ben Megyeri Jenő professzor óraadónak hívott meg a Műegyetemre a Vasútépítési Tanszékre, ahol azóta nyugalmazott docensként is tevékenykedik.

Kormos Gyula az egyetemi évei alatt sem szakított a zenével és az orgonával. Rendszeres egyházi, kántori szolgálatai mellett a Magyarországi Evangélikus Egyház egyházzenei igazgatója orgonajavításra is kérte (az egyház csaknem 300 orgonájának körülbelül a fele műemlék).


A Kormos Gyula által 1998-ban restaurált balfi evangélikus templom orgonája (Forrás: Kormos Gyula)

A szakember 2002-ben kapott megbízást az evangélikus egyház orgonáinak felmérésére: 2003-2005 között végezte el a feladatot. Nemcsak olyan kiváló orgonista szakemberektől tanult, mint Baróti István, aki a Magyarország összes orgonáját felmérő szakértői csoport vezetője volt, hanem számtalan külföldi úton is gyarapította ismereteit. Először az NDK-ba, majd nyugat-európai országokba jutott el, hogy tanulmányozza a különféle régi orgonaszerkezeteket és orgonatájakat. Rengeteg hangszerrel dolgozott, hatalmas tapasztalatot szerzett: munkája sokszor úttörő volt, mivel akkoriban szakirodalom alig létezett.

A szakember 1983-ban kapta az első orgonatörténeti megbízást: a soproni evangélikus orgona történetét kellett feltárni, amelyet számos más jelentős szakmai kihívás követett.


A nemesleányfalui romos orgona megtalált eredeti sípjai (Forrás: Kormos Gyula)

Az évek során kidolgozta a restaurálási tervek elkészítésének irányelveit és több tucat ebből adódó feladatot (pl. szakvélemények írása) végzett el. „Egyes hangszerek teljesen romos állapotban voltak” – emlékezett a kihívásokra. „Egyszer például az egyik régi orgonaszekrény restaurátora mindössze néhány halvány betűt talált az oromzaton és vonakodott kiegészíteni a szöveget, elvégezni a munkát. Segítettem neki, mivel ki lehetett találni, hogy a 150 zsoltár – orgonára alkalmazott – fordításának latin töredéke látható: Laudate Deum in Organo, azaz ’dicsérjétek az urat orgonával’. A történet csattanója, hogy a tavaly októberében megjelent, restaurált orgonák megszólaltatásáról szóló cd szerkesztői ezt választották mottóul, ami az albumot, a kísérőfüzetet és a lemezeket is díszíti” – elevenített fel egy számára másik kedves eseményt Kormos Gyula.

Kormos Gyula az orgonák mellett a harangok szakértőjeként is ismert. „Több mint hatvan évvel ezelőtt, kisgyermekként ért a harangozás első élménye a kunmadarasi református templomban: félre is vertem a kisharangot” – emlékezett nevetve az oktató, aki már első osztályosként is a harangozó szakmát jelölte meg az akkor népszerű munkakörök: orvos, pilóta, vagy traktoros helyett. „A tanító néniben meghűlt a vér: az ’56-os forradalom leverését követően ez az ötlet nem volt igazán népszerű” – fogalmazott. Évtizedekkel később azonban komolyabb megbízást kapott a témában: Sopron és a környező jobbágyfalvak összes harangjának felmérését végezte el. A szerszámokat maguk vitték a helyszínre, de néha a tűzoltóság segítségét, a hosszú létrákat is igénybe kellett venni. A munka meglepetéssel is szolgált, mert megtisztítva az egyik hangszert, felfedezték azt a kronogramma-feliratot, amelyet megfejtve kiderült, hogy a három harang csaknem 100 évvel korábbi öntésű, mint gondolták: 1677-es.


„Nem volt minden mérés életbiztosítás”: meredek helyzetben harangfelmérés közben (Forrás: Kormos Gyula)

A közelmúlt jelentős vállalkozásaként a Magyar Nemzeti Múzeum gondozásában jelent meg – a magyar régészet, muzeológia és a harangkutatások doyenje, Patay Pál, valamint Poór Péter szerzőtársával – Komárom-Esztergom megye harangjai című könyve, amely a megye régi és jelenlegi harangállományának minden ismert fontos adatát tartalmazza.

„A harangok gyakran szolgálnak meglepetésekkel: az esztergomi nagyharang például olyan nagyméretű, hogy a felső részén lévő csodás domborműveket előttünk még senki nem mérte föl és fényképezte le, mert annyira nehéz hozzáférni” – mesélte a szakember, hozzátéve, ez a harang akkora, hogy amikor még nem volt elektromos szerkezet, kilencen kongatták és öt percig tartott a belendítése.

Kormos Gyula hetvenedik születésnapja felé közelítve is aktív szakmai életet él: az oktatás mellett az orgonák, orgonatörténeti kutatások és a harangok töltik ki idejét. „Az igényes munkához sok idő kell és gyakran nem könnyű összeegyeztetni e sokféle tevékenységet. Volt olyan eset, hogy egyetlen leragadó hangért szétszedtem az orgona egész játszóasztalát és több mint egy napig dolgoztam a hangszeren. Így tanul az ember a legtöbbet” – zárta a beszélgetést az oktató.

HA-GI
Fotó: Philip János