„A fiatalok életét meghatározó, izgalmas szakmai párbeszédet indított el az OTDK”

Közel 600 hazai és határon túli diák mutatta be dolgozatát, akik közül a legjobbak vehették át oklevelüket a konferencia ünnepélyes eredményhirdetésén.

Bemutatták pályaműveiket a XXXIV. Országos Tudományos és Diákköri Konferencia (OTDK) Műszaki Tudományi, továbbá a Kémiai és Vegyipari Szekciójának versenyzői. Az elmúlt két napban a két terület tagozati üléseit, valamint azt megelőzően az országos rendezvény ünnepélyes megnyitó rendezvényét tartották a BME-n (Az ünnepségről a bme.hu is beszámolt – szerk.).

A két műegyetemi rendezésű szekcióban összesen csaknem 600 versenyző prezentálta dolgozatát: a Műszaki Tudományi Szekcióban 51 tagozatban 412 pályaművet ismertettek a szerzőik, a Kémiai és Vegyipari Szekcióban 184 előadás hangzott el 20 tagozatban. A bírálók között az egyetemi oktatók mellett vállalati partnerek is jelen voltak, akik a gyakorlatra vonatkozó kérdésekkel ösztönözték a szakmai párbeszéd kialakulását a tagozati üléseken.

„A hallgatók idén is izgalmas, a tapasztalt kutatók és az ipar képviselőinek az érdeklődését is felkeltő találmányokkal, felvetésekkel és követeztetésekkel álltak a nagyközönség elé” – foglalta össze az elmúlt két nap tapasztalatait Kiss Rita, a BME Gépészmérnöki Kar (GPK) Mechatronika, Optika és Gépészeti Informatika (MOGI) Tanszék egyetemi tanára, a Műszaki Tudományi Szekció ügyvezető társelnöke. Kifejtette: az egyik előadó az egyedi gyártású könyökprotézis lehetőségeit vizsgálta, míg más a mesterséges intelligencia, valamint az önvezetés fúziójával foglalkozott, de volt, aki mikrohullámú radarokkal becsülte meg a faanyagok nedvességtartalmát és sűrűségét, vagy arra próbált meg választ találni, hogy a biomechanikai mérések miként segíthetik a sportruhák tervezését.

A Kémiai és Vegyipari Szekcióban előadott témák között szerepelt sütőipari végtermékteszt modellezése, gluténmentes lisztfejlesztés és prosztatarákos szövetmetszetek vizsgálata is. Számos elméleti és gyakorlati indíttatású kutatási téma került bemutatásra, kezdve a számításos kémia eszközeinek magas szintű alkalmazásával, eljutva a környezetre káros anyagok megsemmisítésének vagy újra felhasználásának hatékony módszereinek kidolgozásáig. „Sokoldalú és széles spektrumot felölelő kutatási témát választottak a fiatalok, akik kivétel nélkül a felkészültségükről, alapos tudásukról és elszántságukról tettek tanúbizonyságot a rendezvény két napja alatt” – méltatta a versenyzőket Hórvölgyi Zoltán, a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Fizikai Kémia és Anyagtudomány Tanszékének egyetemi tanára, tudományos dékánhelyettes, a szekció ügyvezető társelnöke.

A hallgatók a rendezvény két napja alatt a BME-s szervezésű, tudományos és kulturális programokból választhattak.

Takács Bence és Vukoszávlyev Zorán, a Műszaki Tudományi Szekció ügyvezető titkárai elmondták: a legnagyobb érdeklődés mellett zajló események között volt a hajókirándulás, továbbá az egyetemi oktatókkal történő találkozás és ebéd, ahol a diákok bátran kérdezhettek az intézmény képzéseiről, a későbbi tudományos lehetőségekről és az ösztöndíjakról egyaránt.

Számos vendég érkezett a Műegyetem Ásványtárának és Levéltárának látogatására, de sokan rácsodálkoztak az 1971 óta üzemelő egyetemi Tanreaktorra is. Baráti Ilona és Hornyánszky Gábor szervezők elmondták, a rendezvényen részt vevő középiskolás diákok élvezettel hallgatták a BME rektorának és tanárainak előadásait, nagy lelkesedéssel vettek részt a kampusz-túrán. A fiatalok úgy vélekedtek: egy igazi, nagyszabású tudományos konferencián érezhették magukat.

TZS-GI
Fotó: Philip János