Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

Szorosabb együttműködés a Karlsruhei Technológiai Intézettel

2019. 04. 15.

A BME és a németországi felsőoktatási intézmény megállapodása révén kettős diplomát kaphatnak a villamosmérnök-hallgatók. Az ősszel indult első évfolyamba huszonöten járnak.

„A BME már a nyolcvanas években is kötődött a Karlsruhei Technológiai Intézet jogelődjéhez. Évente többször látogattunk Karlsruhéba” – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, a Műegyetem akkori hallgatója a világ TOP 100 felsőoktatási intézményei közé tartozó németországi Karlsruhei Technológiai Intézettel (korábbi nevén Karlsruhei Egyetem, KIT) kötött, kettős diploma kibocsátásáról szóló együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírásán, hozzátéve, hogy később Németországban egy sor kiválóan működő technológiát sajátítottak el, és számos feladat mellett az autonóm járművek, valamint a gumiabroncsok fejlesztési területén dolgoztak együtt. A tárcavezető elárulta: felsőoktatási tanulmányai óta kapcsolatban áll Németországgal. „Ahová a német ipar megy, oda mennek az oktatás és kutatás intézményei is” – idézte zárásként Günther Oettinger német európai uniós biztos szavait.

„Ilyen az, amikor a minőségi intézmények egymásra találnak” – hangsúlyozta köszöntésében a házigazda nevében Veszprémi Károly oktatási rektorhelyettes. Kitért arra: az összefogás – mind az oktatásban, mind a kutatásban – főként a villamosmérnöki területen jelentős hagyományokkal bír, „de ennek most újabb fejezete kezdődik”: a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán immáron kettős diplomát adó alapképzések indulnak. „Örülünk, hogy sikerrel jártunk, mert bár könnyű volt megegyezésre jutni, a képzés rendszerének összehangolása számos feladattal járt” – fogalmazott a professzor, aki más szakok esetében is szorgalmazza majd a meghonosítást.

„50 évvel ezelőtt, 1970-ben indult el az intenzív, gyümölcsöző együttműködés a Műegyetem és a KIT jogelődje között, amely ost újabb mérföldkőhöz érkezett” – emlékezett a kezdetekre Thomas Hirth, a KIT innovációs és nemzetközi alelnöke, beszámolva arról, hogy a két intézmény szakemberei az idők során rengeteg időt és energiát fektettek az oktatási és tudományos kapcsolataik erősítéséért. Felidézte: 1984 óta már vendéghallgatók is részt vettek a közös munkában, de az összegyetemi célok manapság már a kettős diploma megszerzésében nyilvánulnak meg. E képzési forma kiválóan beleillik a KIT nemzetközi stratégiájába is, mert az intézet diákjainak 20%-a jelenleg is külföldi. A BME-vel közös programot nemcsak új digitális eszközök, hanem a közelmúltban megrendezett igen sikeres workshop is segítette – tette hozzá a professzor, majd kiemelte a jövőbeni intenzív partneri együttműködés fokozásának fontosságát a kutatás területén.

A BME és a Karlsruhei Egyetem 1992 óta oktat közösen hallgatókat a német nyelvű mérnökképzés keretében, azaz a Gépészmérnöki Karra vagy a Villamosmérnöki és Informatikai Karra felvett hallgatók megfelelő nyelvtudás és elhivatottság esetén tanulmányaikat német nyelven folytathatták az első négy szemeszterben, majd egy szemesztert Karlsruhe-ban tölthettek. Ők német nyelvű tanulmányaikról betétlapot kaptak. (1992-2018 között több mint 2200 hallgató nyert felvételt erre a típusú képzésre – szerk.)

A Műegyetemen most aláírt együttműködés eredményeként a tanulmányaikat a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán 2018 szeptemberében a német nyelvű képzés keretei között kezdő villamosmérnök hallgatók mindkét egyetem diplomáját megszerzik tanulmányaik befejezésekor.

A megállapodást a BME részéről Kotán Attila kancellár, Veszprémi Károly oktatási rektorhelyettes, és Jakab László, a VIK dékánja látták el kézjegyükkel, a KIT képviseletében Thomas Hirth, valamint a villamosmérnök képzés programfelelőse, Thomas Zwick voltak az aláírók.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével és rövid köszöntőt tartott Volkmar Wenzel, Németország budapesti nagykövete, Dale A. Martin, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelemi Kamara elnöke, és Ludvig László, a Siemens Mobility igazgatója, egyúttal jelen voltak a szerződés létrejöttében és megvalósításában szerepet vállaló volt és jelenlegi egyetemi és kari vezetők, kari munkatársak.

A tanulmányaikat 2018 szeptemberében kezdő villamosmérnöki szak hallgatói BSc tanulmányaik első két félévében tantárgyaikat német nyelven hallgatják a BME-n, azok valamennyi számonkérését is német nyelven teljesítik. Ezt követően a harmadik és a negyedik félévüket Karlsruhéban töltik ösztöndíjjal, a KIT hallgatóivá válnak, és két félévig a KIT villamosmérnök képzésének mintatanterve szerint haladnak. A kint teljesített tantárgyak pontosan megfeleltethetők a BME villamosmérnöki képzés mintatanterve tantárgyainak, így hazatérésük után a teljesített tantárgyak befogadásra kerülnek itthoni tanulmányaikba. Ötödik és hatodik (specializációs) féléveiket aztán ismét itthon teljesítik, ekkor már magyar nyelven hallgatva a tantárgyakat, utolsó félévükben szakdolgozatukat mindkét intézményhez kapcsolódva készíthetik el. Szakdolgozatuk bírálata és minősítése mindkét intézmény által megtörténik, záróvizsgájukat is közös felügyelet alatt teszik le. Alapképzésük végén az előírt követelményeket teljesítő hallgatók mindkét intézmény BSc diplomáját elnyerik.

A két egyetem kettős diplomáját a KIT hallgatói is megszerezhetik, ők tanulmányaik 4-6. féléveit töltik a Műegyetemen, a 7. szemeszterben pedig választhatnak, melyik intézményben írják szakdolgozatukat.

A tervek szerint a program más szakokra, pl. a mérnökinformatikus vagy a gépészmérnök alapképzésekre is kiterjeszthető lesz. A kettős diplomáról szóló bővebb információk elérhetők a VIK honlapján.

HA-GI
Fotó: Takács Ildikó