Világhírű kutatók tartanak előadást a turbulencia geometriájáról a BME-n

Ifj. Székelyhidi László és Uriel Frisch 2019. október 16-án 16:30-kor prezentálnak a BME K épület 150-es termében.

„A turbulencia megértése (és esetleges szabályozása) a mai mérnöki tudomány egyik legnagyobb kihívása; ezt bárki tanúsíthataja, aki utazott már repülőgépen. A BME Matematikai Intézet által rendezett BME Alkalmazott Matematikai Nap keretében két, nemzetközileg is elismert tudós foglalja össze témáról a legfontosabbakat, és azt az utat is bemutatják, ahogyan idáig eljutott az újkori tudomány” – ismertette a bme.hu-nak Domokos Gábor, az Építészmérnöki Kar (ÉPK) Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszékének egyetemi tanára, aki a Természettudományi Kar (TTK) Geometria Tanszékének egyetemi tanára, G. Horváth Ákos, valamint  a TTK Nukleáris Technikai Intézetének egyetemi tanára, Károlyi György mellett szintén szervezője az eseménynek. A professzor hozzátette: a program érdekessége, hogy a két neves szakember ugyan az említett fizikai jelenség más-más aspektusáról beszél majd, de mondanivalójuk kapcsolódni fog egymáshoz. Székelyhidi László előadása magyar nyelven, Uriel Frisch pedig angolul tartja előadását.

Ifj. Székelykhidi László a Lipcsei Egyetem alkalmazott matematika professzora, a legrangosabb német tudományos elismerés, a német Nobel-díjként is emlegetett, matematikusoknak csak igen ritkán odaítélt Leibniz-díj 2018. évi kitüntetettje az MTA-BME Morfodinamika Kutatócsoport meghívására érkezik Budapestre. A neves oktató-kutató az elismerést a turbulens áramlások geometriájának megértésében elért kimagasló eredményiért kapta. Mostani előadásában is ezen téma egy különösen érdekes, szemléletes, és laikusok számára is jól megragadható fejezetéről, a térbeli felületek hajtogathatóságáról és a Nash-féle beágyazási tételekről beszél. Nash eredménye a differenciálgeometriában hatalmas felfedezésnek számított, emellett olyan geometriai képződmények leírásához és megismeréséhez is vezetett, amelyek a turbulens áramlások legfontosabbnak hitt tulajdonságait hordozzák.

(Forrás: http://www.gomboc.eu)

Uriel Frisch, a Francia Nemzeti Kutatási Alap (CNRS) professzor emeritusa a matematikai fizika, ezen belül a turbulens áramlások kutatásának legendás alakja előadásában a turbulencia megértésének történetéből villant fel kiemelkedő epizódokat. Ennek a történetnek, amelynek központi fogalma a turbulencia lecsengése, nemcsak a polihisztor-zseni Leonardo da Vinci, hanem a BME talán leghíresebb volt diákja, Kármán Tódor is kulcsszereplője. Minden magyar mérnökhallgató számára meghatározó élményt jelenthet, ha Kármán munkásságáról Frisch professzor tolmácsolásában hallhat.

(Forrás: https://www-n.oca.eu)

– GI –