„Most minden eddiginél nagyobb szükség van a sportra”

A műegyetemi testnevelő tanárok számos kreatív módot találtak arra, hogy távoktatásban is mozgásra serkentsék a hallgatókat. A sikeres intézményi gyakorlatnak már híre ment.

 

Hellner Szelina (Fotó: BME Sportközpont)

„Fitten tart, szellemileg felfrissít, erősíti az immunrendszert és a depresszió ellen is hatásos a sport, amellyel különösen most, az új koronavírus-járvány miatt korlátozott szabad kijárás idején érdemes foglalkozni. A mozgásnak a személyes jelenlét hiánya sem vethet gátat a Műegyetemen: oktatóinkkal minden erőnkkel azon vagyunk, hogy továbbra is aktív kapcsolatban maradjunk a fiatalokkal” – jelentette ki a bme.hu-nak adott interjúban Hellner Szelina, a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar (GTK) Testnevelési Központjának igazgatóhelyettese, akivel az egészségügyi vészhelyzet idején végzett digitális távoktatásban megvalósuló testedzés-lehetőségekről beszélgettünk.

„A jövő fiatal értelmiségének képzésében fontos cél a hallgatók fizikai aktivitásának fokozása. Azt szeretnénk, ha a sport aktív részévé válna a mindennapjaiknak, hiszen a közoktatás után az egyetem az utolsó színtér az életükben, ahol ez a tevékenység még irányított keretek között zajlik” – osztotta meg az igazgatóhelyettes a központ pedagógiai törekvéseiről. Hozzátette, sem a testnevelő tanárok, sem pedig a tanulók nem tapasztaltak soha a mostanihoz hasonló korlátozást, így mindannyiuk számára kihívás továbbra is módot találni a rendszeres mozgásra. Hellner Szelina kollégáival úgy látja: a műegyetemistáknak most minden eddiginél nagyobb igényük van erőnlétük, kondíciójuk fejlesztésére, megtörve ugyanakkor a hosszú otthon tartózkodás egyhangúságát. „A járvány utáni időszakra nézve nem célunk, hogy a testnevelésben a távoktatásra álljunk át, ám a mostani kényszer szükségmegoldásokra késztet bennünket, és igyekszünk ezt a helyzetet a diákok javára fordítani.”

A Testnevelési Központ távoktatásban jelenleg elérhető tárgyai, sportágai: aerobic, atlétika, crossfit, erőfejlesztés, funkcionális köredzés, jóga, kosárlabda, krav maga, néptánc, online testnevelés, sport és üzlet, TRX

A műegyetemi testnevelő tanárok különféle kreatív megoldásokhoz folyamodtak foglalkozásaik megtartására, amelyeket a tavaszi szemeszterben csaknem 4040 hallgató vett fel. Az oktatók eredetileg 1 hónapos korlátozásra készültek a járvány miatt, ám az egészségügyi vészhelyzet határozatlan idejű meghosszabbításával a teljes tanévben az e-learningre fókuszálnak. Többségük órákra, hetekre lebontott, fényképes illusztrációval ellátott mozgástervet szerkesztett, és voltak olyanok is, akik még hatékonyabban, videós tartalmakat készítve mutatnak be számos gyakorlatsort. Az is sokszor előfordul, hogy valaki az edzéseit online, élőben végzi, mindeközben pedig a hallgatók feltehetik a felmerülő kérdéseiket. „Ennek az interaktív lehetőségnek az előnye, hogy a tanár ugyan fizikailag nincs jelen, ám követi, koordinálja a digitális térben jelenlévők mozdulatait, és segít a helyes testtartás kialakításában” – ecsetelte Hellner Szelina, aki maga is a webre helyezte át gerinctorna kurzusát. A program egy zárt Facebook-csoporton keresztül érhető el, de nemcsak a műegyetemisták, hanem más fiatalok, akár kismamák is csatlakozhatnak. „Úgy látjuk, hogy a résztvevők lelkesek, együttműködőek, igényük van a távoktatásban nyújtott segítségünkre és ezekre az alkalmakra, a videókra, valamint az edzéstervekre” – osztotta meg a tapasztalatokat Hellner Szelina.

 (Fotó: BME Testnevelési Központ)

„Vannak olyan erőnléti edzések, amelyekhez normál esetben a sportközpontban található eszközök szükségesek. Oktatóink ezért segítenek a hallgatóknak abban is, hogy a tréningkellékek miképpen helyettesíthetők az otthoni környezetben fellelhető alapanyagokból készített tárgyakkal: például a kézi súlyzók vízzel töltött PET-palackokkal válthatók ki” – részletezte az igazgatóhelyettes, felhívva a figyelmet arra is, hogy a távoktatásba bekerült az önvédelem miatt hasznos krav maga vagy a jóga, és mivel az úszni a fürdők, valamint az uszodák bezárásával nem lehet, ezért az oktatók szárazföldi edzéstervet állítottak össze.

Online folytatódik a Testnevelési Központ egyetlen elméleti kurzusa is: a „Sport és üzlet” c. tárgy valamennyi műegyetemi hallgató számára szabadon választható, tananyaga elérhető az intézmény weboldalán. „Zárthelyi dolgozat helyett a koronavírus-járvány idejére meghozott rektori intézkedés értelmében házi dolgozat elkészítésével teljesíthető a tantárgy: 10 aktuális téma közül választhatnak, mint például az olimpia elhalasztásának gazdasági hatásai, vagy körbejárhatják, hogy a világverseny elnapolása milyen akadályokat gördít egy magyar sportoló vagy az ötkarikás játékokat szervező ország, város elé” – ismertette Hellner Szelina, aki bízik abban, hogy a 2020. augusztus 31-ig meghosszabbított szemeszterben tanulóknak alkalmuk lesz mozogni a műegyetemi sportközpontban vagy a Tüskecsarnok uszodájában.

A műegyetemi sport távoktatási gyakorlatának jó tapasztalatai más hazai felsőoktatási intézményhez is eljutottak: a BME-t felkereste a Nemzeti Közszolgálati Egyetem testnevelésért felelős képviselője, jelezve, hogy az intézmény szívesen csatlakozna a műegyetemi kezdeményezéshez, és átvenné a már itt bevált gyakorlatot, és felvetette az együttműködés lehetőségét a távoktatásban megvalósított testnevelés órák esetében.

További érdekességek és aktualitások a BME GTK Testnevelés Központjának Facebook-oldalán olvashatók.

TZS-GI
Bélyegkép forrása: BME Testnevelési Központ