Gyerekegyetem Plusz: Fizikai kísérletek otthon, csináld utánam!

Az online térbe költözött program a nézőit lakásban is elvégezhető tudományos vizsgálódásokra buzdítja.

„Tudós eleink által kitaposott úton kell továbbmennünk nekünk is: a megfigyelést kövesse a kísérlet, majd az elméletgyártás, és végül ennek ellenőrzése” – foglalta össze a fizikai gondolkodás lényegét Härtlein Károly, a BME Természettudományi Kar (TTK) Fizikai Intézetének közelmúltban Pro Urbe Újbuda-díjjal kitüntetett mesteroktatója, aki a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzetben sem mondott le az igényes ismeretterjesztésről és a fiataloknak szóló izgalmas, kreatív bemutatóról.

Szívószálak, labdák, pénzérmék, tölcsér vagy WC-papír-tekercs: minden otthonban megtalálható használati tárgyak, amelyekről nem is gondolnánk, hogy érdekfeszítő kísérletek eszközéül szolgálhatnak. A mesteroktató ezúttal a Gyerekegyetem Plusz program keretében online mutatta be, hogy ezekkel milyen érdekes és látványos kísérletek végezhetők el.

A kísérletek között szerepelt az áramlástan egyik alapvető jelenségének, a Bernoulli-törvénynek a szemléltetése: ilyen a biliárdgolyók szétfújása, a szívószállal történő labdatáncoltatás vagy a pingponglabda fújása tölcsérből. Ezen túlmenően a mesteroktató szívószálból sípokat készített, majd a kémények működését mutatta be látványos módon. A program résztvevői a centrifugál szivattyú működését is könnyedén megérthették a szívószálból készült szerkezetet látva, a labdapiramis és a pénzekből épített torony által pedig a tehetetlenség, továbbá a súrlódás összefüggései váltak világossá az érdeklődők számára. Az előadás egyik legérdekesebb színfoltja volt, amikor Härtlein Károly egy elektromos fogkefe segítségével sajátos hullámtani és elektromosságtani jelenségeket idézett elő.

Az előadáshoz kapcsolódóan a szervezők egy versenyt is meghirdettek. Aki regisztrált az eseményre és az elhangzott „bűvös szót” visszaküldte a program után egy órán belül, az a Gyerekegyetem pontgyűjtő rendszerében 3 pontot kapott. Ezen túlmenően, ha elvégez egy, az oktató által bemutatott és otthoni ismétlésre javasolt kísérletet, majd arról felvételt is készít és a Youtube-ra feltölti – amely linkjét 2020. november 29-ig továbbítja a szervezőknek –, újabb 3 pontot szerez és díjazásban is részesülhet.

A versenyen egy maximum három perc hosszúságú filmmel lehet pályázni az útmutató alapján. Az elbírálásnál fontos szempont lesz, hogy a gyermek mennyire értette meg a kísérletet, miképpen mondja el saját nyelvén annak lényegét, esetleg továbbgondolta, bővítette, fejlesztette azt.

A lenyűgöző kísérletek folytatódnak a Kutatók Éjszakájának műegyetemi programsorozatán is, amelynek a BME Fizikai Intézete idén a digitális térben ad helyet. A 2020. november 27-28-i program már elérhető.

A Kutatók Éjszakája éppen tizenöt éve kezdődött 2005-ben a Fizika Évében, és a Műegyetem volt az egyetlen helyszíne: már akkor élőben lehetett követni az interneten. Azóta létrejött a bravúros bemutatók archívuma, amelyben a korábbi események újra megtekinthetők.

HA-GI

Kiemelt kép, bélyegkép forrása: BME TTK Fizikai Intézet