Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

„Európai szintű, a hallgatói innovációt segítő kezdeményezést szeretnénk az útjára bocsátani”

2021. 05. 07.

Innovatív és jól átgondolt hallgatói ötleteket mutattak be a Duna-menti egyetemek nemzetközi vállalkozásindítási versenyén.

 

„A budapesti startup ökoszisztéma dinamikus fejlődése ellenére még mindig elenyésző az olyan rendezvények száma, amelyek előremozdítják és támogatják az innovációba belevágó egyetemisták nemzetközi szereplését. Ebben a légüres térben sikerült az öt éve elindított Danube Cupot két esztendővel ezelőtt nemzetközi szintre emelni. Amolyan társadalmi startup vállalkozóként vágtunk neki a kezdeményezésnek, amely mára felkerült a széles körben számon tartott startup események térképére” – jegyezte meg a Danube Cup pitch verseny céljáról Danyi Pál, a BME Gazdálkodás- és Társadalomtudományi Kar (GTK) Menedzsment és Vállalkozásgazdaságtan Tanszékének egyetemi docense, a Danube Cup hallgatói megmérettetés társalapítója és főszervezője.

 

A Danube Cup a Duna-menti egyetemek vállalkozásindítási versenye, amelyet a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara, valamint a Corvinus Egyetem közösen rendez 2016 óta. Az idei megmérettetésre 4 ország 7 egyetemének (BME, Corvinus Egyetem, Bécsi Gazdaságtudományi Egyetem (WU Vienna), Belgrádi Egyetem, Passaui Egyetem, Linzi Johannes Kepler Egyetem (JKU), OTH Regensburg University of Applied Sciences) 12 csapata nevezett. A vírushelyzet miatt őszről tavaszra halasztott kétfordulós döntőt a pandémiás helyzetre való tekintettel online rendezték meg. Az eseménynek a Startup Safari Budapest ‘IdeasGoLive by Danube Cup’ journey-je adott otthont.

A jelentős nemzetközi érdeklődésre számot tartó Danube Cup a BME és a Corvinus közös rendezésű Duna Kupa versenyéből nőtte ki magát. A megmérettetés kezdetben a két fővárosi intézmény hallgatói számára nyújtott lehetőséget vállalkozói ötleteik bemutatására. A verseny eredetileg Vecsenyi János és Danyi Pál oktatók „Innovatív vállalkozások indítása és működtetése” című kurzusából indult.

A fiataloktól a kreatív ötletek benyújtásánál többet vártak a verseny életre hívói: a pályázóknak a termékeikre, szolgáltatásaikra vonatkozó piackutatást is kellett végezniük, amellyel a kereslet alapszintű validációjára motiválták a hallgatókat, és ami az üzleti igények megalapozásának első lépése egy konkrét vállalkozás megalapítása előtt. A szervezők ügyeltek arra is, hogy ezen a megmérettetésen a kezdőknek biztosítsanak lehetőséget a fejlődésre, így az „érettebb”, befektetői támogatást már elnyert csapatok jelentkezését elutasították.

„A Danube Cupon nemzetközi környezetben mutatkozhatnak be az innovációra nyitott fiatalokból álló startupok, kilépve a világkereskedelem porondjára nem csak az értékesítésben, hanem szemléletben is. A világjárvány miatt ránk kényszerített virtuális környezet valamelyest nehezítette a networkinget, ám több szakmai zsűritag is jelezte, hogy személyesen támogatni fogják a fiatalokat és vállalkozásuk szárba szökkenését” – osztotta meg a verseny részleteiről Danyi Pál, hozzátéve, idén is nagyon színes ötletekkel érkeztek a hallgatók.

„Volt, aki levegőtisztító technológia kifejlesztésén dolgozik, míg egy másik csapat a nemzetközi egyetemi hallgatók finanszírozási rendszerében lévő hiányosságok kiküszöbölésére készül piacképes vállalkozással. A közönségdíjat a regensburgi Mentalead team tagjai kapták, akik az emberek pillanatnyi hangulatára javasolnak megfelelő terápiás aktivitást a mesterséges intelligencia felhasználásával készült mobilapplikációjuk segítségével. A győztes formáció végül a belgrádi Perun csapat lett, akik a kutatásukkal a már validált, valósidejű DNS vizsgálatokat akarják egyszerűen felhasználhatóvá tenni, például a rendőrségi helyszíni elemzések hatékonyabbá tételére” – mutatta be az idei felhozatalt a műegyetemi főszervező.

A pályázók 4 perces pitch előadásukban mutatták be elképzeléseiket a szakmai zsűri előtt, amelyben valamennyi megmérettetésre nevező ország képviselői jelen voltak. Magyarországot Lám István képviselte, aki még műegyetemi hallgatóként alapította meg a Tresorit nevű startupját egy évtizeddel ezelőtt. A pályázatok elbírálásánál sokat nyomott latba a vállalkozási ötlet piacképessége, újszerűsége és különlegessége, az üzleti koncepció piackutatással alátámasztott megalapozottsága, a vállalkozó csapat elkötelezettsége és felkészültsége és a bemutató meggyőző ereje.

A BME döntőbe jutott csapata, a CoWriters végül az ötödik helyen végzett, ám volt olyan zsűritag, akit az ő üzleti tervüket vélte a legjobbnak: Makovi Bíbor építészmérnök hallgató és csapata egy együttműködésen alapuló szöveges online szerepjáték köré tervezett jelentős bevétellel kecsegető üzletet és szolgáltatásokat. Egy további, elődöntőig eljutott formáció az MBA Vállalkozásfejlesztési specializációjában dolgozta ki projektjét, amelyben a levest, mint ebédelési „műfajt” gondolta újra: abban lát fantáziát, hogy sokkal változatosabb, egészséges leveskollekciót dobna piacra környezetbarát csomagolással. Az MBA-szakos (GTK) csapat tagjai: Eszterhai Bence, Gombás Kristóf, Sélley Torda, Wacthler Péter.

A műegyetemi oktató-kutató megjegyezte, hogy a BME kínálatában több olyan kurzus is megtalálható, amelyen a hallgatók a vállalkozásindításhoz, bemutatkozó versenyekre való felkészüléshez sajátíthatnak el elméleti és arra épülő gyakorlati ismereteket. Ilyenek például az Innovatív vállalkozások indítása és működtetése, a Startup menedzsment, ismertebb nevén a StartupVIP inkubációs program és a már említett mesterkurzus, az MBA Vállalkozásfejlesztési specializáció.

„Nemzetközi partneregyetemeink sok ígérettel kecsegtető lehetőségeket látnak a versenyben, ami számunkra is büszkeség: az intézmények között kisebb rivalizálás is kialakult arról, ki rendezheti a következő évi Danube Cupot. Végül a bécsi Wirtschaftsuniversität mellett döntöttünk. Franchise jelleggel visszük tovább a sorozatot, amin keresztül biztosítani tudjuk a rendezvény elvárt színvonalát és az eredeti célok tiszteletben tartását” – tudtuk meg Danyi Páltól, aki további jövőbeli tervekről is elárult részleteket: „Grad-Gyenge Anikó (innovációs dékánhelyettes, GTK) és Jókúti András (Bridge iparjogvédelmi vezető, BME) elindították a Danube Cup Európai Uniós védjegybejelentését, tehát egy ténylegesen európai szintű kezdeményezést sikerült – remélhetőleg – hosszú útjára bocsátani”.

 

TZS-HA

Fotó: GTK MVT, Danube Cup