A BME már három kategóriában is a legjobb 500 között a világranglistán

A Műegyetem idén is szerepel a Best Global Universities listáján, amely 13 indikátor alapján rangsorolja a vezető egyetemeket.

A BME újabb képzéssel, a villamosmérnöki szakterülettel (462.) szerepel a legjobb 500 között a rangsorban. Ezen kívül tavalyhoz hasonlóan az informatikai (489.), a mérnöki (462), a kémiai tudományok (530.), valamint a fizika (583.) területén ért el kiemelkedő helyezést az intézmény. A Műegyetem a 6. legjobb magyar egyetemként az európai listában 423. helyen szerepel, a világranglistán pedig 1091. helyen áll.

A US News & World Report Best Global Universities című rangsorában több mint 90 ország, 1750 felsőoktatási intézménye szerepel. A hazai egyetemek közül helyezést ért még el az ELTE, a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem, a a CEU, a Pécsi Tudományegyetem, valamint a Szent István Egyetem (új nevén Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem) is. A lista összeállításának módszertani alapját 13 indikátor képezi, amelyek között a mérhető tudományos teljesítmény, úgymint a publikációk száma és aránya, valamint az idézettség, illetve a nemzetközi együttműködések kategóriája, valamint az intézmény tudományos elismertségének értékelése is szerepel.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem további nemzetközi rangsorokban elért helyezéseiről a bme.hu aloldalán olvashatók részletek.

 

BME Rektori Kabinet Kommunikációs Csoport