Középiskolások és egyetemisták innovációs versenye a Műegyetemen

Zenére táncoló drónok mozgását tervezték meg, és önvezető autók működéséhez szükséges algoritmust fejlesztették tovább középiskolások a 2. REFORMula Challenge-en.

„Autonóm földi és légi járművekkel, az irányítástechnika alapjaival, e gyakorlati tudományágban rejlő lehetőségekkel, valamint az önvezető járművek fejlesztésével kapcsolatos dilemmákkal ismertettük meg az idei versenyre benevezett középiskolás csapatokat” – árulta el a 2. REFORMula Challenge műszaki és mérnöki ismereteket mérlegre tevő megmérettetésről Németh Balázs, a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar (BME KJK) Közlekedés- és Járműirányítási Tanszékének címzetes egyetemi docense, a SZTAKI tudományos főmunkatársa, teológus és református lelkész. „A verseny nem egy szűkebb szakterületen vagy egy adott reáltárgy terén méri a fiatalok képességét. Sokkal inkább a kreatív mérnökismereteket, az átfogó gondolkodásmódot szorgalmazza, miközben felkelti az érdeklődést a mérnöki, műszaki pálya iránt, és reményeink szerint ’hidat’ képez az egyetem és a középiskolák között” – hangsúlyozta a műegyetemi oktató a rendezvényről, amelyet a BME KJK és a Mérnökmisszió Alapítvány  szervezett, főtámogatója az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM)  volt.

A BME központi épületében megtartott döntőn személyesen köszöntötte a versenybe szállt csapatokat és pedagógusaikat Nagy Balázs, az ITM stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára, Varga István, a BME KJK dékánja, valamint Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke.

A református középiskolások és egyetemisták innovációs versenyére idén 9, egyenként 4-6 fős csapat nevezett hazai középiskolákból és református ifjúsági gyülekezetekből, köztük egy hallgatói csapat, amely az autonóm járművekre specializálódott a KJK-n. A megmérettetés szervezői kifejezetten úgy alkották meg a versenyfeladatokat, hogy azokat egy átlagos tudással, és emellett tanulásra való nyitottsággal rendelkező 12 éves fiatal is meg tudja oldani, vagyis a versenyen való részvételt nem kötötték különleges tudáshoz.

A szervezők már tavaly nyár végén megkezdték a versenyzők toborzását. Előzetes feladatként a csapatoknak kvízkérdések megválaszolásával kellett tanúbizonyságot tenniük bibliai ismereteikről. Szintén előfeladatként egy szabadon választott, az új Református Énekeskönyv valamely énekére virtuális drónkoreográfiát, ún. dróntánc forgatókönyvét kellett megalkotniuk, majd a K épület aulájában megrendezett döntőben az egyedi kompozíciót okoseszköz segítségével megjelenítették a kiterjesztett valóságban (augmented reality – AR). Harmadik feladatként - ugyancsak a kiterjesztett valóság segítségével - önvezető járművek előzetesen rendelkezésre bocsátott algoritmusát fejlesztették tovább a tanulók: többek között sebességprofilt terveztek és az autó kanyarodásának ideális ívét is optimalizálták. Az autonóm járművek virtuális versenyét is a K épület aulájában rendezték meg: a futamok közben a szervezők azt is szimulálták, hogy menet közben lemerül az autók akkumulátora, ám kvízkérdések helyes megválaszolásával a csapatok újból a hajtáshoz szükséges energiához juttathatták autóikat, feltöltötték őket. A finálé részeként a diákok kisméretű, távirányítású modellautókkal a tényleges manőverezési ügyességüket is tesztelhették.

Németh Balázs a bme.hu-nak adott interjúban elmondta, hogy a REFORMula Challenge a szakmai ismeretek mellett olyan fontos soft skill képességek gyakorlására is lehetőséget adott, mint a csapatmunka, az együttműködés, a közös gondolkodás, a kompromisszumok keresése és természetesen az időmenedzsment is.

A 2022-es REFORMula Challenge tabellája

1. helyezett: Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon (Miskolc)

2. helyezett: Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona (Debrecen)

3. helyezett: Nyíregyháza Városi Református Egyházközség ifjúsági csapata (Nyíregyháza)

„A fél éven át tartó, a mérnöki tudományokat középpontba helyező bajnokság keretében szakmai és pályaorientációs programokat is rendeztünk a versenyzőknek. Október elején szakmai kirándulást szerveztünk a zalaegerszegi tesztpályán rendezett 3. ZalaZONE Innovációs Napra, ahol a műegyetemi, kifejezetten a KJK-hoz kötődő műszaki, mérnöki fejlesztéseket közelebbről is megismerhették a tanulók. Bemutattuk számukra az intézményi képzési lehetőségeket, továbbá azt is, hogy milyen karrier- és életpálya-lehetőségek állnak az előtt a fiatal előtt, aki a BME mellett dönt továbbtanuláskor” – részletezte a Challenge mellé párosuló szakmai és pályaorientációs programokról Németh Balázs. „A versenyre választott drónos feladat alapja is saját kutatási eredményekből származik: a KJK részvételével működő Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratóriumban (ARNL)  is foglalkoznak kutatótársak autonóm drónok fejlesztésével. Célunk volt az is, hogy az itt végzett munkát élményszerű formában mutassuk be a fiataloknak.”

 

A 3. REFORMula Challenge nagydíjat a tervek szerint 2023 márciusában rendezik meg.

 

TZS-HA

Fotók forrása: Mérnökmisszió Alapítvány