„Az élményszerű és interaktív oktatással közvetlenül szerezhetnek tudást a fiatalok”

A holnap tudományát ismerhették meg a jövő leendő kutatói és mérnökei a BME TTK idei Science Camp táborában.

Újból nagy érdeklődés övezte az immáron 6. alkalommal megrendezett BME TTK Science Camp tábort. Háromszoros túljelentkezés mellett 66 különböző intézményből, 77 településről, 120-nál több diák jelentkezett a programra. A természettudományok iránt érdeklődő és még pályaválasztás előtt álló középiskolás fiatalok táborozóként különleges, napjainkban népszerű, ám a közoktatásban kevésbé szokványos témákról (például kvantumszámítógép, fraktálok, magfúzió stb.) hallhattak részleteket. Az elméleti foglalkozások mellett több ipari partnerhez is ellátogattak.

„A hat éve futó Science Camp kezdeményezés változatos és hasznos programjai révén mára a középiskolások kedvelt célpontjává vált, és kiváló lehetőséget ad arra, hogy a technika és a tudomány BME-n elért eredményeit az egyetem a fiatal korosztállyal is megismertesse. A táborban a fizika és a matematika jelentősége és belső szépsége mellett azt is tudatosítani szerettük volna az ifjúságban, hogy a természettudományoknak számos kapcsolódási pontja van egyéb olyan szakterületekhez, mint az orvostudomány, a társadalomtudomány, a gazdaságtudomány, a műszaki vagy az informatikai területek” – fogalmazta meg a 2016 óta minden évben megtartott program célkitűzéseit a szervezők nevében Lángné Lázi Márta, a BME TTK Matematika Intézet Analízis Tanszékének címzetes egyetemi tanára. Hangsúlyozta: a tábor során a szemléletes, élményszerű és interaktív tudásátadásra törekedtek, ahol a diákok a laborokban és a céges látogatások alkalmával közvetlen ismereteket, tapasztalatokat szerezhettek a munka világából, és találkozhattak egykori műegyetemista hallgatókkal is.

A táborba elsősorban 10-11. osztályt végzett középiskolásokat vártak, akik tanulmányi eredményeik alapján, tanári ajánlólevél és motivációs levél mellékelésével jelentkezhettek a programra. „Főként olyan fiataloknak hasznos ez a program, akik érdeklődnek a műszaki és természettudományok iránt, de kissé tanácstalanok abban, hogyan folytassák a tanulmányaikat. Talán már annyit eldöntöttek, hogy a Műegyetem valamely karára jelentkeznek, ám a döntésük meghozatalához további információkra, segítségre vagy személyes tapasztalatokra van szükségük.”

A BME TTK idén is ingyenesen biztosította a táborban való a részvételt: „az esélyegyenlőség érdekében ragaszkodunk ahhoz, hogy díjmentes legyen a program. Fontosnak tartottuk, hogy a család anyagi helyzete ne befolyásolja egy tudásra és új ismeretekre nyitott fiatal lehetőségeit” – hangsúlyozta a Lángné Lázi Márta. Hozzátette, preferálták a Budapesttől távolabbi és határon túli települések jelentkezőit, vagyis olyan tanulók részvételét, akiknek a fővárostól való távolság miatt kevesebb vagy egyáltalán nincs lehetőségük részt venni az évközi, főként egynapos műegyetemi rendezvényeken.

„A programokban aktívan részt vevő középiskolás táborozók számára a Műegyetem ismét megmutatta, hogyan tudja az akadémiai ismereteket a most zajló negyedik ipari forradalom idején is értékes felhasználható tudássá alakítani. Legyenek a jövőbeli hallgatóink későbbi szakmai pályájuk során akár egy kreatív start-up backendjei vagy frontendjei, akár egy piacvezető műszaki cég mérnökei, vagy a társadalom- és természettudományos kutatócsoportok tagjai, már most láthatták, hogyan keletkezik a BME-n a tudás, és hogyan válik közkinccsé a huszonegyedik századi technológiát alkalmazó vállalatok és kutatóintézetek munkatársainak keze alatt” – összegezte a program során szerezhető ismeretek és élmények előnyeit Lángné Lázi Márta.

Az ismeretterjesztő előadások témái között szó esett a fraktálok jelentéséről és jelentőségéről (előadó: Bárány Balázs – tudományos munkatárs, Sztochasztika Tanszék, Matematika Intézet, BME TTK), a kódolás mibenlétéről és alapfogalmairól (előadó: Eper Miklós – matematika MSc, BME TTK), a kvantumszámítógép jelenéről és jövőjéről (előadó: Asbóth János – egyetemi docens, Elméleti Fizika Tanszék, Fizikai Intézet, BME TTK). A táborozók fizika laborlátogatáson is részt vettek: Fülöp Bálinttal a kvantumelektronika, Farkas Dániellel a komplex mágneses szerkezetek, Sarkadi Tamással a kvantumoptika, míg Nyári Anna és Sánta Botond kíséretében az atomi és molekuláris elektronika laborokat tekintették meg.

A Műegyetem vállalati, ipari partnerei közül a Science Camp hallgatóit fogadta a Morgan Stanley elemzőcég, ahol a diákok megismerték a modern, jól felszerelt irodát és működését, majd egy Lego robotprogramozási workshopot tartottak számukra. A csapat elutazott a Paksi Atomerőműbe is, ahol üzemlátogatást szerveztek nekik, megtekintették a Tájékoztató és Látogatóközpontot és az Atomenergetikai Múzeum tárlatát is. A céges partnerek sorában a Semilab Zrt. következett, a Wigner Jenő Kísérleti Kör szabadtéri kísérletezésre hívta a fiatalokat, beléphettek az R épület szemmozgást követő laborjába, és Pokol Gergő (egyetemi docens - Nukleáris Technika Intézet, BME TTK) vezetésével magfúziós plazmasimogatás is a program részét képezte, majd a járványok és nimfák, illetve a geogebrával történő 3D-s szerkesztés mikéntje követte a szakmai bemutatók sorát.

A program részét képezték a közösségi, csapatépítő játékok, sportfoglalkozások a BME Sportközpontban, valamint kulturális programok: a Szkéné Színház drámapedagógiai foglalkozása, valamint a Bartók Boulevard Egyesület segítségével a Bartók-negyed galériában különböző kreatív foglalkozások. A diákok érdeklődve járták végig a BME 240 évét bemutató Látogató Központot is.

„A táborban a középiskolások első kézből szerezhetnek olyan tudást, amely jelentős mértékben befolyásolhatja a pályaválasztásukat, ezekre az új ismeretekre alapozva sokkal megalapozottabb döntést hozhatnak. Emellett oktatóként mi is közvetlen tapasztalatokat szerezhetünk az egyetemre készülő korosztályról, az iskolai körülményekről és az érdeklődési körükről. Úgy látjuk, nagyon sok múlik a középiskolai tanárokon, hogy ismertetik-e a lehetőségeket a diákjaikkal, motiválják-e őket arra, hogy legyenek aktívak, látogassák a rendezvényeinket és ismerjék meg az egyetemünket” – ismertette az esemény pedagógiai hátteréről Lángné Lázi Márta. Idei újdonságként kiemelte, hogy már a programot ajánló középiskolai tanárokat is meghívták a tábor zárórendezvényére, és az azt követő szakmai programokra, beszélgetésekre. Ugyanide várták a 2021-ben létrehozott Science Camp Alumni Klub tagjait is.

A záró eseményen a diákokat köszöntötte: Bihari Péter, a BME oktatási ügyekért felelős rektorhelyettese, és Aszódi Attila, a BME TTK dékánja. A rendezvényen jelen volt Pálfalvi András általános kancellárhelyettes, Simon Ferenc, a BME TTK tudományos és nemzetközi ügyekért felelős dékánhelyettese, a BME TTK Fizikai Intézet intézetigazgató-helyettese, valamint Lángné Lázi Márta is.

A BME TTK Science Camp idei szervezői: Simon Ferenc (szakmai felelős, BME TTK) Kardos Boldizsár (a kísérő hallgatókat koordinálta, hallgatói részről táborvezető), Lángné Lázi Márta (címzetes egyetemi tanár, BME TTK), Esztergályos Vaczó Júlia (pénzügyi vezető).

 

 

TZS-HA

Fotók: BME TTK Science Camp