Egyetemi elismerést kaptak a BME kiválóságai

A Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat keretében rendezett ünnepségen Czigány Tibor rektor 58, ez évben különböző díjakkal elismert műegyetemi kutatónak adott át díszoklevelet.

Az „Akikre büszkék vagyunk – tudományos kiválóságaink 2022" ünnepségen Czigány Tibor rektor egy-egy díszes oklevél átadásával fejezte ki az egyetem elismerését annak az 58 kutatónak, akik ez évben 20 különböző díjkategóriában elismerésben részesültek. 

Az ünnepség elnökségében helyet foglalt: Czigány Tibor rektor, Levendovszky János tudományos és innovációs rektorhelyettes, valamint Nyulászi László az Egyetemi Habilitációs Bizottság és Doktori Tanács elnöke.

„A mai esemény lehetőség  megállni és visszatekinteni az elmúlt egy év eredményeire, ezek az eredmények nemcsak az egyén számára jelentenek büszkeséget, hanem a közösségünk számára is, hiszen kollégáink a Műegyetem nemzetközi hírnevét erősítik a világban, ezért is tartottuk fontosnak, hogy külön is elismerjük eredményeiket.” – mondta megnyitójában a rektor, kiemelve, hogy a kiválóságok között a BME mind a 8 karának képviselői ott vannak.

Czigány Tibor emlékeztette az ünnepség részt vevőit arra, hogy három műegyetemi kutató is jelölt az idei Prima Primissima díj különböző kategóriáiban, és felkérte a jelenlévőket, hogy a közönségdíj elnyerésében SMS szavazataikkal segítsék kollégáikat.   

Az ünnepség részeként sor került a BMe Kutatói Pályázat 2022. évi eredményének kihirdetésére, s ezt követően két rövid, tudományos előadásra. Elsőként Tóthpálné Hidegh Gyöngyvér  doktorandusz a BMe Kutatói Pályázat 2022. évi első helyezettjének előadása hangzott el, majd az MTA Lendület program egyik nyertese Kállay Mihály egyetemi tanár ismertette röviden a programban nyertes kutatási témáját, „Toljuk ki a kvantumkémia határait" címmel.  

A rendezvény zárásaként a rektor köszönetét fejezte ki a kitüntetett szenior kutatóknak, akik egész életükkel mutattak példát a fiatalabb nemzedéknek, és megköszönte a fiatal kutatóknak, hogy követik ezt a példát.

 

 

Rektori Kabinet Kommunikációs Csoport-KJ

Fotó: Geberle B.