„Most kezdjük felfogni, hogy tényleg megvalósul, amit megálmodtunk”

A vártnál is nagyobb sikert aratott a Műegyetemről indult startup innovációjának országos debütálása: már a vásárlók is használhatják a Respray újratölthető dezodorjait.

„Nehéz lenne most szavakba önteni, mekkora siker számunkra, hogy innovációnk ilyen korai fázisában partnerként működhetünk együtt egy több országban jelen lévő drogérialánccal” – fogalmazott fejlesztésük legújabb állomásáról Réti Andor, a Respray Solutions egyik alapítója. A Műegyetem gépészmérnök alapszakos hallgatója középiskolai barátjával, Zámbó Gergellyel közösen alapította meg startupját, amelynek a BME Z10 inkubátorháza ad otthont.

A páros tagjai a környezetvédelem és a fenntarthatóság elkötelezettjei, fejlesztésükkel az alumínium dezodor palackok jelentette veszélyes hulladékok mennyiségét szeretnék csökkenteni. A probléma megoldásaként egy többször újratölthető, káros hajtógáz-mentes technológiát dolgoztak ki. A fiatalok konstrukciója ötvözi az innovatív szelep- és szórófej technológiát, amelyhez egy saját fejlesztésű, egyszerűen alkalmazható és felhasználóbarát (újra)töltő automatát is építettek. A berendezés elsőként Magyarországon került kereskedelmi forgalomba: az első mintapéldány néhány nappal ezelőtt a Rossmann Magyarország drogérialánc egyik budaörsi üzletében debütált.

A nagyszabású sajtóeseménnyel egybekötött bemutatón számos ökotudatos influencer és hazai médiaszemélyiség is részt vett. A sajtóbeszélgetés házigazdája Stahl Judit volt, beszélgetőpartnerei Ónodi Eszter, Ördög Nóra és Puskás Peti voltak.

Tetemes mennyiségű az alumínium palackok jelentette veszélyes hulladék

Magyarországon 12 millió, Európában 1,8 milliárd dezodoros palackot dobnak ki az emberek évente. Ezeket kevés kivétellel elégetik, mert a bennük maradó túlnyomás miatt problémás az újrahasznosításuk. Ezen felül a flakon alapanyagául szolgáló alumínium előállítása is egy rendkívül költség- és energiaigényes folyamat, amelyre a palackok valamilyen formába történő újrahasznosítása, az alumínium további nyersanyagként való felhasználása jelenthet megoldást. (Forrás: Respray)

A fenntartható termékek iránti keresletnövekedésre az FMCG cégek különböző környezetbarát és fenntartható megoldásokkal reagálnak. Egyre több újratölthető technológiát vezetnek be, amelyek a vásárlók körében is nagy sikert aratnak. A dezodorok piacán a golyós és stiftek változatok helyettesítőjeként  elindult az újratöltés trendje ám a fújós aeroszolok esetében olyan technikai kihívások adódtak, amelyre elsőként a Repsray tudott választ adni.

A Respray és a Rossmann több mint másfél éve működik együtt. A kooperáció eredményeként a drogérialánc a saját márkás deo spray-jének palettáját három új illattal (Aloe Vera uniszex, Blossom női és Cosmic Breeze férfi) bővítette, amelyeket kizárólag az újratölthető formában vásárolhat meg a közönség. A Rossmann a (környezet)tudatosabb fogyasztói rétegnek szánja ezt az alumínium-, alkohol- és parabénmentes konstrukciót, amelynek három új illatát egy hazai partnervállalattal együttműködve kifejezetten az újratöltött flakonokhoz alkották meg.

Az automatával tölthető deospray technológiát egyelőre pilot-jelleggel a Rossmann budaörsi üzletében vezették be. A vásárlók a sűrített levegővel működtetett dezodorok üres, fel-, illetve újratöltésre alkalmas verzióját találják a polcokon. Az üres palackot néhány egyszerű mozdulattal az eladótérben található automatával tölthetik meg a három új illat valamelyikével. A Respray űrtartalma 75 ml, ami fele akkorra, mint a hagyományos, 150 ml-es dezodoroké, ám ezekben az aeroszolokban az illatanyag mellett a hajtógázok mértéke is jelentős. Ezzel szemben a Respray beltartalma „tömény” illatanyag, így a látszólag kevesebb mennyiség valójában több ideig elegendő. „Egy palack 5 alkalommal tölthető újra, ez a mennyiség pedig – egyedi igények függvényében – akár 6-12 hónapra is elegendő, ráadásul a felhasználó negyedére csökkentheti a dezodorhasználatból adódó CO2 lábnyomát” – hangsúlyozta Réti Andor, hozzátéve: biztosra akartak menni az ismételhető töltések számával. A fiatal innovátor elárulta, hogy a végleg elhasznált dezodorokat a töltőautomata mellett elhelyezett gyűjtőkbe várják vissza. „Újratölthető palackunk nem tartalmaz robbanásveszélyes gázokat, így a hagyományos társaihoz képest biztonságosabban újrahasznosítható.”

A Respray üzletpolitikájának fontos része az ármotiváció, vagyis a környezettudatosságot egy pénztárcabarát megoldással ötvözték. „A vásárlók csak az első alkalommal fizetik meg a palack árát, az újratöltéseknél már csak az illatanyagért fizetnek. A kozmetikai termékek piacára általánosan jellemző, hogy a csomagolás magas előállítási költségei jelentősen megdrágítják egy-egy termék árát, előfordul, azaz a külső többe kerül, mint maga a termék anyagköltsége. A hajtógázzal működő dezodorok piacára pedig ez hatványozottan igaz” – hívta fel a figyelmet a Respray társalapítója.

Réti Andor elmondta, hogy a mostani debütálás egy 3 éves feszített tempójú és hullámvölgyekkel tarkított munka gyümölcse. Első tőkebefektetésüket 2020 októberében kapták, majd tovább indultak a partnerkeresés útján, és végül eljutottak a Rossmannig, amely a fiatalokhoz hasonlóan elkötelezte magát a környezet megóvása iránt, üzletpolitikájának szerves része a különböző fenntarthatósági megoldások, és nyitott volt arra, hogy partnerként működjön együtt a Respray-jel. A közönség elé tárt automata már a szerkezet második generációja: elődjéhez képest jóval felhasználóbarátabb, egyszerűen használható és számos biztonsági funkciót is tartalmaz. Jelenleg a Rossmannal közösen gyűjtik a vásárlói visszajelzéseket, amelyek a jövőbeli fejlesztési lépésekhez adhatnak jó kiindulási alapot.

Az újratöltő automata hamarosan elérhető lesz még két további, Budapest közeli Rossmann üzletben. A partnerek tervei között szerepel, hogy külföldi boltokba is telepítenek majd automatákat, ezzel párhuzamosan a fiatalok tervezik az eszköz továbbfejlesztését is. „Bővíteni és még tovább egyszerűsíteni szeretnénk a berendezést. A célunk, hogy 8-10 féle illatra gazdagítsuk a palettát, és egy méretében kisebb, ezáltal könnyebben szállítható konstrukciót állítsunk össze” – osztotta meg a jövőbeli elképzelésekről Réti Andor. Távlati céljuk, hogy az újratöltést az ipar számára, és akár ipari méretekben is megvalósítsák.

A Respray kezdetektől fogva a BME Z10 inkubátorban dolgozik, itt zajlik a fejlesztés is. A core csapat jelenleg 6 tagú: a társalapítók mellett a szoftverfejlesztésben a BME VIK 2 mérnökinformatikus hallgatója vesz részt, a marketinggel további 2 társuk foglalkozik, az egyikőjük a BME GTK-n műszaki menedzser szakra jár. „Remek otthonra leltünk a Z10-ben. Nagyon jó kapcsolatban vagyunk a helyi startupokkal (Rollin, HeatVentors, Water Minilab), megosztjuk egymással a tapasztalatainkat, rendszeresen egyeztetünk a felmerült kérdésekben, és egy nagyon jó közösség kovácsolódott itt össze. Projektmenedzsment és üzleti oldalról sok segítséget kaptunk Gémesi Zsolttól (Z10 inkubátorvezető) és Rusz Berotól, míg stratégiai tervezésben Gyenes András mentorunk támogat minket. Egy nagyon izgalmas időszakot élünk most meg: a sok nyugtalan éjszaka után most kezdjük felfogni, hogy amire vállalkoztunk, amit megálmodtunk, tényleg teljesül” – zárta gondolatait a bme.hu-nak adott interjúban Réti Andor.

 

A Respray bemutatkozó kisfilmje  a BME FIEK YouTube-csatornáján is elérhető.

 

TZS-KJ

Fotók forrása: Respray Fb-oldal