Előadások, workshopok és expo a Simonyi konferencián

Március 21-én érdekes előadásokkal, workshopokkal huszadik alkalommal kerül megrendezésre a Simonyi konferencia.

A Műegyetem Simonyi Károly Szakkollégiumának rendezvényén az érdeklődők személyesen a BME I épületében, két helyszínen az IB025 és az IB 028-as teremben vehetnek rész, illetve online is bekapcsolódhatnak a 18 különböző program valamelyikébe.

A 12 óra 30-kor kezdődő konferenciába 16:20-kor online jelentkezik be Charles Simonyi szoftverfejlesztő, akinek vezetésével fejlesztették ki a Microsoft Word és az Excell programokat és aki második magyarként kétszer is járt az űrben.

A programban Mérő László „Az elvek csapodár természete" címmel tart kifejezetten „out of the box” előadást, melynek fő mondanivalója, hogy a túl merev elvek életveszélyesek tudnak lenni.  

Az előadásokon való aktív részvételért és kérdezésért kisebb nyereményekre tehetnek szert a résztvevők. A konferencia zárásaként pedig a regisztrált résztvevők között kisorsolnak egy vezeték nélküli fülhallgatót.

 

 

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.