Vastaps fogadta Karikó Katalint a Műegyetemen tartott teltházas előadáson

Karikó Katalin kutatóbiológus a BME Neumann János professzori cím átvételét megelőzően 500 fős közönség előtt tartott előadást a BME Simonyi Károly előadótermében.

A világhírű kutató június 2-i előadásában bemutatta az mRNS alapú vakcinák kifejlesztésének történetét, azon belül saját kutatói munkásságának állomásait. Az előadás felvétele itt nézhető meg a BME Youtube oldalán.

A COVId-19 világjárvány egyik nagy tanulsága volt számára, hogy a világ mára meghaladta a tudományos eredmények ipari üzleti hasznosításának eddigi sémáját. Miközben a vakcina előállításán dolgozó tudósok a laboratóriumokban versenyt futottak az idővel a médiát, különösen a közösségi médiát hatalmas mennyiségű álhír, téves információ árasztotta el, megingatva az emberek egy részének az új oltóanyagba vetett bizalmát. A kutatások eredményeinek ma a már nemcsak a felfedezés-új technológia-tesztelés, alkalmazás- új termék utat kell bejárniuk, hanem és ez különösen igaz a gyógyszeriparra, el is kell fogadtatni produktumukat a társadalommal. Ez utóbbit komoly kihívásnak nevezte a Karikó Katalin.

Ismertterjesztő előadásaival minél szélesebb rétegekhez szeretné eljuttatni a tudományos tényeket, ezzel is fellépve a tudatlanságból fakadó félelem ellen. Előadásából a közönség megtudhatta miért fontos a kutatói kíváncsiság, a tanárainkkal kutatótársainkkal fenntartott kapcsolat, valamint azt is, hogy ma 150 mRNS alapú gyógyszer és oltás kipróbálása van klinikai fázisban. A rendkívül érdekes előadást a közönség vastapssal jutalmazta.

Karikó Katalin az előadást követően találkozott a sajtó képviselőivel.

További cikkek:

Június 3-án a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Ünnepi szenátusi ülésén Karikó Katalin Neumann János Professzori címet vett át Czigány Tibor akadémikustól, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektorától, valamint Beck Györgytől, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság elnökétől. A címmel Karikó Katalin kutatóbiológus több évtizedes munkáját ismerték el, akinek munkássága ékes példa a biokémia és a modern biotechnológia gyakorlati alkalmazására, és jól mutatja e területek kiemelt fontosságát.

Fotó: Kiss Viktor

A Neumann János Professzor címet a BME 2017-ben a Neumann János Számítógép-tudományi Társasággal együtt hozta létre azon kimagasló, nemzetközi szinten is ismert és elismert tudományos teljesítményt nyújtó hazai vagy külföldi egyetemi tanárok elismerésére, akiknek tudományterülete, tevékenysége kapcsolódik a Neumann János által elért tudományos eredményekhez, és tevékenysége kötődik az Egyetemhez.

A cím korábbi kitüntetettjei többek között: Lovász LászlóSzemerédi Endre Abel-díjas, illetve Székelyhidi László Leibnitz-díjas matematikusok, valamint Dan Schechtman Nobel-díjas vegyész és Konsztantyin Novoszelov Nobel-díjas fizikus.

A világhírű tudós köszönőbeszédében a most tudományos pályájukat megkezdő, PhD fokozatot szerzetteknek azt tanácsolta, olyan munkát válasszanak, amit szeretnek. „Alkotni, másokon segíteni, tanítani, mind örömet adó nemes feladatok. Albert Sweitzer ezt így fogalmazta meg: nem a siker a boldogság kulcsa, hanem fordítva, a boldogság a siker kulcsa. Ha szereted, amit csinálsz sikeres leszel. Nagyon fontos, hogy bízzatok magatokban, kemény munkával kitartással álmaitok megvalósulhatnak.” Karikó Katalin végezetül boldog sikeres életet, álmaik valóra váltását kívánta a következő tudósgeneráció tagjainak.

 

Rektori Kabinet Kommunikációs Igazgatóság

Fotók: Geberle B.