Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

Nehezebben járható út és újszerű eredmények a „jutalmai” az úttörő kutatónak

2023. 06. 26.

Gyorsabb, gazdaságosabb és fenntarthatóbb forgácsolási technológiát dolgozott ki szénszálas polimer kompozitok számára a BME GPK kitüntetett kutatója.

 

„Az Akadémiai Ifjúsági Díj az öröm érzése mellett arra is sarkallt, hogy egy pillanatra megálljak, és valóban megéljem a beérett ötletem megvalósításának elismerését. Jó érzés mindezt fiatalként megélni. Ez a díj ösztönzőleg hat rám, és egyben önbizalmat ad ahhoz, hogy a jövőben is érdekes tudományos munkához kapcsolódó pályázatokban gondolkodjak. Közvetetten ugyan, de az elismerés ahhoz is hozzájárul, hogy egy lépéssel közelebb kerüljek egy egyelőre még távlati célhoz: tapasztalt kutatóként tudományos és innovációs értékteremtő projektekben is szeretnék majd részt venni” – árulta el érzéseiről és terveiről Geier Norbert, a BME Gépészmérnöki Kar (BME GPK) Gyártástudomány és -technológia Tanszék adjunktusa, akit 2023 tavaszán Akadémiai Ifjúsági Díjjal tüntettek ki. (Pályamunkájának címe: „Forgácsolásindukált sorja prediktálása vágott szénszállal erősített polimer kompozitokban”.)

 

Az Akadémiai Ifjúsági Díjat a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) főtitkára alapította 1972-ben az akadémiai tudományos kutatóhelyen dolgozó 35 év alatti fiatal kutatók szakmai munkájának ösztönzésére és a kiemelkedő tudományos eredmények elismerésére. Célja elsősorban a pályamunkájuk és intézeti igazgatójuk minősítése alapján arra érdemes fiatal kutatók minél nagyobb számban való elismerése, tudományos munkájuk ösztönzése, támogatása.

2023-ban Akadémiai Ifjúsági Díjjal kitüntetett műegyetemi kutatók:

Geier Norbert - adjunktus, Gyártástudomány és -technológia Tanszék, BME GPK

Kelemen Zsolt - adjunktus Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszék, BME VBK

Kovács Róbert Sándor – egyetemi docens, Energetikai Gépek és Rendszerek Tanszék, BME GPK

Mayer Martin János - adjunktus, Energetikai Gépek és Rendszerek Tanszék, BME GPK

Nagy Péter – tudományos főmunkatárs, Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszék, BME VBK

Geier Norbert eddigi kutatói pályája során több témába is bekapcsolódott, amelyek közül az egyikben egy új, forgácsolásindukált sorjaelőrejelzési módszert fejlesztett ki és egyben validált is. A fiatal kutató eredményei vágott szálcsoportokkal erősített polimer kompozit anyagoknál (Carbon-fiber-reinforced polymers, CFRP) hasznosíthatók. (Geier Norbert a témával kapcsolatos kutatási eredményeit a Composites Part B nemzetközi folyóiratban - impakt faktor: 11,322, D1 besorolás – publikálta.) A GPK fiatal oktató-kutatója tudományos vizsgálatai részeként a polimer kompozitok forgácsolhatóságát elemzi és modellezi, illetve ezen anyagok forgácsolási technikáját fejleszti. Kutatótársaival célja egy olyan, tudományosan alátámasztott, hatékonyan működő és újszerű gyártástechnológia és módszer megalkotása, amellyel a CFRP anyagok forgácsolása a jelenleginél is tervezhetőbbé, monitorozhatóbbá, gyorsabbá, gazdaságosabbá és fenntarthatóbbá tehető.

Az ifjú műegyetemi szakember a kutatásaival kapcsolatban kifejtette, hogy a szálerősített polimer kompozitok alkalmazása elterjedt az olyan high-tech iparágakban, ahol a strukturális elemek nagy szilárdságúak és egyben könnyűek (például repülőgépek, hajók és űrjárművek szerkezeti elemei, szélturbinák lapátjai, bizonyos sporteszközök stb.). A szálerősített kompozit elemeket jellemzően csavarral vagy szegeccsel szerelik, emiatt a furatkészítési technológiák az említett high-tech iparágakban előtérbe kerültek. „Bár a jelenleg is alkalmazott ipari fúrási technológiákkal kiváló minőségű geometriai alaksajátosságok - furatok - készíthetők, gyártás közben a minőség fenntartásához sokszor kevésbé gazdaságos módszerekhez nyúlnak (például idő előtt lecserélik a kissé kopott szerszámot, vagy kisebb sebességekkel forgácsolnak), ezért az anyageltávolítási ráta moderált, és a sorjátlanítás szükségessége csak a kompozitforgácsolás után derül ki, ami jócskán megnehezíti egyebek mellett a gyártás ütemezését” – fűzte hozzá Geier Norbert.

A BME GPK szakembere már közel egy évtizede, mesterhallgatóként találkozott először a szénszállal erősített polimer kompozit anyagokkal, a témába Mátyási Gyula, a BME GPK Gyártástudomány és -technológia Tanszék címzetes egyetemi tanára vezette be. „Amikor a tudományos pálya mellett döntöttem, elhatároztam, hogy lehetőleg egyedi és idáig kevesek által kutatott témát keresek. Sok nyitott kérdéssel kecsegtető lehetőséget láttam a Polimertechnika Tanszéken megismert polimer kompozitok vizsgálatában, ezért döntöttem e részterület mellett. E döntésnek máig hatása van a pályámra: sok a még felfedezetlen terület, ugyanakkor az is igaz, hogy a nehezebb utat választottam, mert sok kihívást – tudományos előzmények hiányában – egyedül kellett és kell megoldanom” – osztotta meg pályájáról Geier Norbert.

A műegyetemi kutató által kifejlesztett technológia jelenleg még laboratóriumi körülmények között működik. Ipari méretekre adaptálható továbbfejlesztésén több egyetem kutatóival (például a portugál University of Averio, a kínai Shanghai Jiao Tong University és az Indian Institute of Technology Patna, valamint a németországi Technical University of Hamburg) dolgozik együtt.

A sorjaprediktáló kutatás jelenleg TRL4-es („Technology validated in lab”) szintre lépett. Geier Norbert és kutatótársai most azon dolgoznak, hogy előkészítsék a TRL5 szintet, vagyis ipari környezetben is validálják az újszerű módszer használhatóságát.

N. Geier, Gy. Póka, Á. Jacsó, Cs. Pereszlai: A method to predict drilling-induced burr occurrence in chopped carbon fibre reinforced polymer (CFRP) composites based on digital image processing. Composites Part B 242 110054. (2022)

Oktatóként és mentorként Geier Norbert tanítványai kutatási témáinak stratégiai tervezését is segíti, emellett társszerzőként egyszerre 8-10 különböző készültségi fokon álló tudományos munkában is részt vesz. Hallgatóival közösen arra törekszik, hogy e projektek mindegyike eredeti megoldást célozzon meg, a felvetések tudományos eredményekkel történő alátámasztásán is velük együtt munkálkodik. Mentoráltjainak hangsúlyozza, hogy a szakmai sikerek mellett egy kutató életében fontos a nemzetközi láthatóság is, ezért fektessenek energiát az aktív szakmai külföldi kapcsolatok kiépítésébe ápolásába és gazdagításába.

Geier Norbert szakmai életpályája

 

2014. gépészmérnök BSc, gépgyártástechnológia szakirány (BME GPK)

2014-2016. demonstrátor, Gyártástudomány és -technológia Tanszék (BME GPK)

2015-2016. Erasmus, Technical University of Munich

2016. gépészmérnök MSc, gépgyártástechnológia szakirány (BME GPK)

2019. PhD-diploma, BME Pattantyús-Ábrahám Géza Gépészeti Tudományok Doktori Iskola

2020-tól adjunktus, Gyártástudomány és -technológia Tanszék (BME GPK)

2020-tól tag, Pro Scientia Aranyérmesek Társasága

2020-tól köztestületi tag, MTA Műszaki Tudományok Osztálya, Anyagtudományi és Technológiai Tudományos Bizottság

2022-től TDK titkár (BME GPK)                     

2022-től Tanszéki GEP (gender equality plan) felelős

 

Díjak, elismerések

2015. OTDK 1. helyezés (egyéni)

2015. Pro Progressio TDK hallgatói ösztöndíj

2016. CEEPUS Ösztöndíj a Poznani Műszaki Egyetemre (Lengyelország)

2017. OTDK 1. helyezés (egyéni)

2017. Pro Progressio OTDK hallgatói ösztöndíj

2017. Pro Scientia Aranyérem

2018. Campus Mundi Ösztöndíj az Aveiro-i Egyetemre (Portugália)

2019. Campus Mundi Ösztöndíj a Sheffield-i Egyetemre (Egyesült Királyság)

2019. Új Nemzeti Kiválóság Program Ösztöndíj (5 hónapos)

2020. Rektori különdíj TDK felkészítésért

2022. MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj (3 év)

2022. Új Nemzeti Kiválóság Program Ösztöndíj (1 év)

2022. „Akikre büszkék vagyunk” elismerő oklevél a Rektortól

2023. Akadémiai Ifjúsági Díj

 

Kutatási területe

szálerősített polimer kompozitok (FRPs) forgácsolhatósági vizsgálata; speciális fúrási technológiák fejlesztése és optimalizálása; többtengelyes élmaróciklusok fejlesztése CFRP kompozitok hatékony megmunkálásához; forgácsolásindukált sorja- és delaminációképződés vizsgálata polimer kompozitok forgácsolása során; kísérlettervezés és kiértékelés a gyártástudományban; CAD/CAM alkalmazások a forgácsolt alkatrészgyártásban

A kitüntetett ifjú kutató már korán az akadémiai pálya mellett kötelezte el magát. A Műegyetemen képviselt értékek, az itteni lehetőségek, a kutatóknak megadatott rugalmasság és gondolkodási szabadság fontosak voltak számára a karrierútja kijelölésekor. „Kutatói pályánk során számos nehézséggel kell megküzdenünk. Ezeket a nehézségeket pedig fenntartható módon szükséges kezelni. Ellensúlyozva az alacsony alapbéreket, körülményes beszerzéseket és hosszú átfutási időket, meg kell ragadni azokat az ipari és kívülről jövő – európai uniós – lehetőségeket, amelyekkel már megbecsültebb anyagi helyzetben folytathatnak értékes munkát az ifjú kutatók és az őket segítő munkatársaik” – fogalmazott Geier Norbert, aki a jövőjét kutatóként az akadémiai karrierúton képzeli el.

Távlati célja a Magyar Tudományos Akadémiai tagság, továbbra is újszerű tudományos és innovációs eredmények elérése, amelyekhez olyan pályázatokban gondolkodik, mint az MTA Lendület programja vagy az ERC Starting Grant felhíváson való sikeres szereplés. A tudományos munka mellett most magánéleti izgalmak elé is néz: májusra várják feleségével kislányuk, Emma születését, akivel édesapaként kellő időt szeretne tölteni.

 

 

TZS-KJ

Fotó: Geier Norbert