Hírfolyam
Science Camp + - pályaválasztás előtt álló középiskolásoknak
2024. 01. 05.A Science Camp + kétnapos táborának érdekes programjai, kísérletei a vidéki középiskolásoknak teremtenek lehetőséget arra, hogy megismerkedjenek a Műegyetemmel.
A Sceince Camp + célja, hogy ne csak a budapesti középiskolások szerezhessenek személyes élményeket a Műegyetemen folyó kutatásokról, találkozzanak egyetemi oktatókkal, ezért örvendetes, hogy idén az ország 23 településéről 50-en a fizika szakkör, míg 17 településről 45-en a matematika szakkör programjain vettek részt. Az idei Science Camp + szervezőinek kellemes meglepetést okozott a matematikai iránt megélénkült érdeklődés. Ebben valószínűleg szerepet játszottak az előadások témái is. Az egyik előadás nemcsak témájában, de előadójában is formabontó volt. A „Milyen szerepet tölt be a matematika a filmekben”című előadás Molontay Roland, egyetemi docens, a BME Matematikai Intézet igazgatóhelyettesének a „bűne” volt.
Az előadónak, Bakos Máté 11-ik osztályos váci középiskolásnak, azonban a hallgatóság soraiban illett volna helyet foglalni, hiszen ők a Science Camp célközönsége.
Hogyan került Máté és az előadás a Science Camp + Matematika szakkör programjába?
Molotnay Roland: Lángné Lázi Márta tanárnő megkérdezett minket középiskolai TDK témavezetőket, hogy mit szólnánk, ha diákjaink előadnák a dolgozatukat a Science Camp +-on. Nagyon örültem a lehetőségnek, mert ez egy jól prezentálható érdekes téma. A mai előadás amolyan főpróbája a november 16-i a BME középiskolás TDK-nak.
Bakos Máté: Az egyetemi oktatók előtt kicsit lámpalázam volt, de végül sikerült mindent elmondani, amit akartam.
Az előadásmódból ítélve nem ez volt az első közönség előtti szereplése…
BM: Igen, korábban már az osztálytársaimnak is prezentáltam ezt a témát, rajtuk teszteltem, hogy a megfelelő filmeket választottam-e ki, szóval ők is segítettek a filmek kiválasztásában. Remélem ez őket is arra ösztönzi majd, hogy TDK-zanak.
A középiskolások TDK-ja új kezdeményezés a Műegyetemen, hogyan zajlik a témaválasztás?
MR: A középiskolai TDK a Műegyetem második éve futó programja. A témaválasztás mindig a mienk, oktatóké. Én is több témát kiírtam, ezek egyike volt a matematika a filmvásznon, Máté erre jelentkezett.
BM: A matektanárom ajánlotta a műegyetemi középiskolai TDK lehetőséget. Nagyon örültem mert ez olyan újdonságnak tűnt nekem, amit érdemes kipróbálni. Eredetileg egy másik témát választottam, de lassú voltam és arról lecsúsztam. Végül ez is nagyon jó téma, az eredeti választásomnál könnyebben magyarázható, prezentálhatóbb és még szórakoztatóbb is.
Milyen volt a közös munka?
MR: Vác nincs messze, nyáron többször járt nálam Máté, de például a Teams-et is sokat használtuk. A TDK témavezetés időigényes feladat, de megéri. Jó dolog tehetséges fiatalokkal foglalkozni sok TDK témát vezetek nemcsak középiskolait, hanem az egyetemi TDK-ban is aktív vagyok. Az oktató- kutatói portfóliómban az egyik kedvenc részem, hogy tehetséges fiatalokkal tudok együtt dolgozni.
BM: Nekem fontos volt ez a dolgozat, megérte a felkészülésre fordított szabadidőt. Nyáron volt idő bőven átnézni a filmeket, kielemezni a bennük lévő matekot.
Választottál már, hogy melyik egyetemen folytatod majd a tanulmányaid?
BM: Még nincs végleges döntés, de valószínűleg a BME-t választom.
MR: Nagyon hasznos és fontos az egyetem harmadik missziója, a társadalommal köztük a középiskolásokkal való kapcsolatépítés. Több ilyen célú saját rendezvénye van a Műegyetemnek, például a Nyílt nap, a Gyerekegyetem, a Science Camp, valamint a középiskolás TDK. Ezek mindegyikének az a célja, hogy minél többen megismerjék azt, hogy mivel foglalkozunk az egyetemen. Szeretnénk felhívni a középiskolások figyelmét arra, hogy a BME-n jó matematikusnak tanulni, és egyre többen választanának minket.
A középiskolások a matematika szakkör második napján sem maradtak újdonság nélkül. A BME-MNB Művészeti Rezidencia programjának egyik alkotója, Vranek Hedvig és mentora Károlyi György a BME Természettudományi Kar Nukleáris Technikai Intézetének egyetemi tanára tartottak érdekes bemutatót a „Kaotikus lenyomatok” projektről, ami a Marbeling, azaz vízmárványozás gyakorlatába és matematikájába kalauzolta el a hallgatóságot.
Károlyi Györgyöt az előadása után kérdeztük.
Ma itt két BME-s projekt, a Művészeti Rezidenciaprogram és a Science Camp + kapcsolódott össze, mi adta az ötletet, hogy itt is bemutassák a „Kaotikus lenyomatokat”?
KGy: Vranek Hedvig a Kutatók éjszakáján is tartott bemutatót, akkor a hangsúlyt a kisebb gyerekek miatt a manuális részre helyeztük. Lángné Lázi Márta a Kutatók éjszakája után ajánlotta fel ezt a lehetőséget, amit örömmel elfogadtunk. A középiskolásoknak most volt lehetőségem részletesebben belemenni a projekt elvont matematikai háttérbe, számukra is érthető módon. A diákok maguk is kísérletezhettek és vihettek haza egy szép emléket, egy kaotikus mintázat formájában.
Hogyan került kapcsolatba Művészeti Rezidenciaprogrammal?
A meghirdetett programra beküldtem „Az elfogyó káosz átmeneti bája” című témámat, ami több jelentkezőt is érdekelt, a zsűri végül Hedviget választotta ki. Bevallom elsőre egy kicsit ijesztő, volt, hogy mit fogok kezdeni egy textil művésszel? A közös munka hihetetlen jó volt, Hédi nagyon ügyes, jópofa ötleteket hozott, ez a márványozás is az ő ötlet volt. Kapcsolódik a textilhez, a ruhákra is lehet lenyomatot készíteni a projekt végterméke egy ruha lesz, annak a kialakítása, mintája, szabása fogja valamilyen módon tükrözni a káoszt, amiről én itt ma beszéltem. A ruhát egy balettművész fogja bemutatni, az ő segítségével mutatjuk be a lecsengő, elfogyó mozgást.
Mennyire voltak érdeklődők a mai előadáson a diákok?
Bátran válaszoltak a kérdéseimre, úgy érzem sikerült átadni, amit akartam. Nyilván nem minden részletet értettek meg, de láttam, hogy velem vannak, az üzenet, hogy mi a káosz és miért érdekes, célba ért. Az ilyen alkalmakat nagyon fontosnak tartom, mert egyrészt érdekes témákkal találkoznak a diákok, nemcsak azt látják a matekban, hogy megint össze kell adni 27 számot egy feladatban, hanem azt, hogy a matematika nagyon érdekes és színes is tud lenni, és alig van olyan tudományterület, amihez ne kapcsolódna Ezek az alkalmak felkeltik a középiskolások érdeklődését, persze az is igaz, hogy aki eljön erre az eseményre már eleve érdeklődik a matematika iránt. Viszont remélhetőleg elviszi a hírt a társainak pl. azzal, hogy mutat egy szép kaotikus lenyomatot, amit maga állított elő.
Vranek Hedvig ösztöndíjas hónapjaiban nemcsak a szűken vett projekten dolgozott, de bemutatót tartott -kicsiknek és nagyoknak- a Kutatók Éjszakáján, valamint Károlyi Györggyel közösen a Műegyetem középiskolásoknak szóló Science Camp+ rendezvényén előadást és bemutatót is tartottak a Matematika Szakkör részt vevőinek.
Amkor elnyerte ezt az ösztöndíjat, mire számított, és most a projekt zárásakor hogyan értékeli ezt a három hónapot?
Vranek Hedvig: Igazából nem tudta, hogy mire számítsak, korábban soha nem volt még ilyen projektem. Azt tudtam, hogy nagyon sok mindent fogok ezek alatt a hónapok alatt megtapasztalni, ez így is történt, de még annál is több új tudást kaptam, mint amire számítottam.
Károlyi György említette, hogy ijedtnek látszott, amikor röviden felvázolta önnek a káoszelméletet...
Nem ijedtem meg, de más is említette már, hogy meglepettnek tűnők, miközben csak koncentrálok. Az igaz, hogy néha nagyon tömény volt az a tudományos megfogalmazás, ahogy Gyuri elmondta a dolgokat, és korábban sem nagyon találkoztam ilyen szintű természettudományos anyagokkal.
Akkor ezek szerint nem viselte meg a káoszelmélettel való találkozás?
Egyáltalán nem, még az is lehet, hogy érdeklődőbben fogom szemlélni ezt a tudományterületet. Érdekes volt az is, hogy a márványozás technikát korábban is ismertem, csak sosem foglalkoztam vele igazán. A projekt alatt sikerült első alkalommal megvalósítani, kiderült, hogy csak a megfelelő eszközök kellettek hozzá. Biztosan vissza fogok térni ehhez a témához, mert szerintem rengeteg mindent lehet még ebből a projektből kihozni. Úgy gondolom igazából egy félévet is el lehet azzal tölteni a projekt során, csupán azzal, hogy magát a folyamatot és a káosz elméletet jobban megértsük, de akár éveket is.
A fizika szakkörről Halbritter András egyetemi tanárt, a BME Természettudományi Kar Fizika Tanszékének tanszékvezetője mondta el a fontosabb tudnivalókat.
Hányan vettek részt az idei Science Camp + fizika szakkörén, és melyek voltak a legnépszerűbb foglalkozások?
Örülünk, hogy ismét sikerült elérünk a tábor célját, azt, hogy a vidéki diákok minél nagyobb számban ismerkedjenek meg a Műegyetemmel, idén 23 településről 50 diák érkezett hozzánk. A legnépszerűbb foglalkozások az "Irányíts atomreaktort", a "Szupravezetés" és az "Interferométerek és lézerimpulzusok" voltak.
Hogy sikerült a 10. jubileumi tábor?
Lelkesítően nagy volt az érdeklődés, a megnyitóra érkező diákok alig fértek be az F3213 nagyelőadótermünkbe, idén minden eddigi évnél sokkal több látogató volt, a tavalyi létszámhoz képest több mint másfélszeres volt a részvétel.
Mennyire volt jó ötlet a Science Camp +-szá bővíteni az ön eredeti ötletét, a Nobel-díjas kísérletek középiskolásoknak szakkört?
Egyértelműen látszik, hogy az őszi szünetre szervezet kétnapos tudományos program vonzó a diákoknak. A vidékiek a pénteki alkalmakra csak nagyon nehezen, vagy távolabbról egyáltalán nem tudnak eljutni, de a budapestieknek is még nagyobb élményt, és jobb elmélyülési lehetőséget nyújt a kétnapos alkalom az őszi szünetben, mint amikor egy fárasztó hét után péntek késő délután látogatnak el hozzánk. Emiatt, ha lehet mondani, a kétnapos alkalmakon még nagyobb lelkesedést szoktunk tapasztalni a diákok részéről. Az, hogy a fizika programot kiegészítettük matematika programmal is, az szintén nagyon bevált, amit az idei matematika program rekordlétszáma (egyértelműen alátámaszt.
Mivel készülnek a következő 10 évre?
Az idei létszámadatokhoz képest már nehéz lesz érdemben bővíteni a szakkörkapacitásunkat, de természetesen a következő 10 év fizikai Nobel-díjaiból a kutatási profilunkhoz közel álló témakat próbáljuk majd beilleszteni a szakkör tematikájába. Szintén újdonság, hogy idéntől a szakkör elvégzésért bizonyos feltételek mellett (2 fizika foglalkozás teljesítése, és mindkettőből jegyzőköny készítése) intézményi felvételi pontot is tudunk adni a BME-re jelentkezőknek. Ezt a rendszert a matematika programra, és akár a Science Camp nyári táborra is szeretnénk kiterjeszteni, ezzel is jutalmazva a tudományos programjainkat választó diákokat.
A Science Camp nyári tábora várhatóan júliusban nyitja ki kapuit. Addig persze még ezer élménnyel várjuk az érdeklődőket Pl. a BME alfa matematikaversenyen, a ScienceCampus előadásorozaton, a Lányok Napja stb. alkalmakon. Számtalan jobbnál jobb videókat tekinthetnek meg a kari youtube csatornánkon, matematika, fizika, nukleáristechnik a és kongnizívtudomány témákban, mindazok, akik a BME bármelyik kara iránt érdeklődnek.
KJ
Fotók: Geberle B., Kiss Viktor