Hírfolyam
Újabb BME-s kutatók által vezetett projekteket támogat az Akadémia Lendület Programja
2024. 06. 13.A 21 nyertes pályázat egyike a Műegyetemen valósulhat meg.
Huszonegy Lendület-kutatócsoport indíthatja el az idén felfedező kutatásait a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával – közölte honlapján az MTA. A nyertes pályázatok között több BME-s kötődésű is van. A Lendület Program célja a kiválóság támogatása, a hazai kutatóbázis erősítése. Kiemelkedő fiatal tehetségek és kimagasló teljesítményű kutatók innovatív, eredeti ötleteken alapuló kutatásainak biztosít biztosít forrást, kutatócsoportok létrehozására és fenntartására.
A 2024-ben induló kutatócsoportok létrehozására rendelkezésre álló finanszírozásra 128 pályázat érkezett az MTA-hoz, 29 a bölcsészet- és társadalomtudományok, 43 az élettudományok, 56 pedig a matematikai és természettudományok területéről. A zsűri javaslata alapján a Lendület Bizottság június 10-én döntött a támogatandó kutatócsoportokról és az összegekről. A 21 nyertes - amelyekkel a támogatott Lendület-kutatócsoportok száma 263-ra nőtt - összesen 4 milliárd 391 millió 604 ezer forintot kap a következő 5 éves periódusra. Az ezt igazoló oklevelek ünnepélyes átadását várhatóan 2024 őszén tartják.
A Gépészmérnöki Kar Műszaki Mechanikai Tanszékének docense, Dombóvári Zoltán által vezetett BME-s kutatócsoport 232,5 millió forintot nyert el Impulzusalapú elmélet megmunkálási folyamatok adatorientált nemlineáris leírásához című pályázatára. Ugyancsak műegyetemi kötődésű a HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet pályázata (Aritmetikai kombinatorika, szintén 232,5 millió forint), melyet Pach Péter Pál, a Villamosmérnöki és Informatikai Kar Számítástudományi és Információelméleti Tanszékének tudományos főmunkatársa vezet, valamint a HUN-REN Energiatudományi Kutatóközponté (Korrelációk és sávtopológia hangolása romboéderes grafitban: új kölcsönható elektronrendszerek megvalósítása, 230 millió forint), a Természettudományi Kar Fizikai Tudományok Doktori Iskolában tanító Nemes-Incze Péter vezetésével.
A Lendület Programról itt ír bővebben az MTA.
GP