Hírfolyam
Átvették diplomáikat a Zöld Föld Tanári Ösztöndíjprogram végzősei
2025. 02. 03.
A BME fenntarthatósági témájú szakirányú továbbképzését a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány támogatta.
Átvették diplomáikat a fenntarthatóság elvének komplex alkalmazására felkészítő képzést elvégző pedagógusok a BME-n. Az egyetem első ilyen képzését a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány támogatta a Zöld Föld Tanári Ösztöndíjprogram keretében.
A végzett hallgatók olyan tudást és tapasztalatot szereztek, amellyel hozzájárulnak a társadalmi fejlődéshez, valamint olyan közösség kialakulásához, amely elkötelezett a pedagógia, a tudomány és a fenntarthatóság iránt – mondta az ünnepségen Szalmáné Csete Mária, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar nemzetközi dékánhelyettese.
Kiemelte, hogy a végzett szakemberek
"azokra a globális kihívásokra keresnek majd megoldásokat a diákokkal együtt, amelyek mindannyiunk jövőjét meghatározzák, valamint segítenek egy fenntartható, élhető világ felépítésében, kialakításában".
Ez egyedülálló lehetőség volt számukra, hiszen az országban elsőként szerezhettek ilyen irányú szakmai tudást – tette hozzá.
Tóth Péter, a Műszaki Pedagógia Tanszék vezetője azt mondta, a képzéssel a BME és a tanszék "a világunkat fenyegető egyik legnagyobb kihívásra, a környezeti fenntarthatóságra próbál reflektálni úgy, hogy a jelenleg elérhető legrelevánsabb tudást és annak átadási módszereit ismerteti meg a szakvizsgázó pedagógusaival". Mindezt a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány Zöld Földprogramjának oktatási anyagaival, azok élményalapú, interaktív, rendszerszemléletű felhasználásával - tette hozzá.
Tóth Péter kijelentette, bízik benne, hogy a végzett szakemberek "a már meglévő és megszerzett tudásuk birtokában tovább erősítik a társadalomban a fenntarthatóság értékeit és erre nevelik a tanítványainkat is".
A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány a 4 féléves szakirányú továbbképzésen részt vevők képzési költségeit támogatta, elősegítve a Zöld Föld komplex fenntarthatósági oktatási program tartalmának és tanításmódszertanának alkalmazását. A cél olyan pedagógusok képzése, akik az alapvető rendszerdinamikai, természet- és társadalomtudományi, gazdasági és oktatásmódszertani kompetenciáikkal alkalmasak a fenntartható fejlődési célok megvalósítását támogató oktatás fejlesztésére.
fotó: MTI