Hírfolyam
Közös európai diplomákkal a válságok leküzdéséért
2025. 05. 27.
Az EELISA vezetői kiállnak az európai egyetemi képzések integrációja mellett.
„Hatékony oktatás – közös EELISA-diplomák az európai STEAM-vezetők következő generációjának felkészítésére” címmel írtak alá nyilatkozatot az EELISA egyetemi szövetség tagintézményeinek vezetői a napokban tartott párizsi találkozójukon. A kontinens 10 európai műszaki egyetemét tömörítő szervezet ezzel megerősítette az Európai Bizottság által is támogatott közös európai diplomák létrehozása melletti elkötelezettségét.
A BME rektora, Charaf Hassan által is aláírt nyilatkozat hangsúlyozza, hogy
a geopolitikai instabilitás, a klímaválság és a technológiai változások okozta kihívások korában különösen fontos, hogy milyen diplomásokat képzünk a STEAM területeken.
(STEAM: science, technology, engineering, art and math, vagyis természettudomány, technológia, mérnöki tudomány, művészet és matematika.)
Az EELISA oktatási stratégiája a közös diplomákat meglévő programokba ágyazza be, a tanulási eredményeket mikrotanúsítványok és mobilitási kiegészítők révén ismeri el. Az első mérföldkő az Universidad Politécnica de Madrid, az École des Ponts ParisTech, az Isztambuli Műszaki Egyetem (ITÜ) és a BME közös mesterdiplomát adó képzése, a Digital Twins volt, melynek fókusza az építőiparban dolgozó mérnökök felkészítése a digitális ikrek használatára.

A nyilatkozat kiemeli az EELISA vezető szerepét a JEDI (Joint European Degree Label in Engineering) szakpolitikai kísérleti projektben, valamint az olyan akkreditációs testületekkel való együttműködését, mint az Európai Mérnökoktatási Akkreditációs Hálózat (ENAEE), biztosítva a közös oklevelek elismerését. Az EELISA arra is készül, hogy a közös diplomákat hídként használja az Európán kívüli intézmények felé.
Rektori Kabinet, Kommunikációs Igazgatóság