Hírfolyam
Továbbfejleszti kapcsolatait a BME a Csungkingi Egyetemmel
2025. 05. 29.
A kínai intézmény által kínált lehetőségek elsősorban a GPK, a TTK, a KJK és a VIK számára lehetnek érdekesek.
A BME-re látogatott a Csungkingi Egyetem (Chongqing University, CQU) küldöttsége. A találkozón Nemeslaki András nemzetközi rektorhelyettes tartott előadást az egyetemről, majd Hős Csaba (GPK), Simon Károly (TTK) és Kiss Péter (VIK) ismertette az általa képviselt kar oktatási és kutatási tevékenységét. A kínai intézményt Su Licsun (Shu Lichun) és Jang Bo (Yang Bo) nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatóhelyettes mutatta be.
A 32 milliós csungkingi körzetben található CQU-ra 53 ezer diák jár, hat kampuszán összesen 2200 oktató, 3200 posztdoktor kutató és kilenc akadémikus dolgozik. Több egyetemmel van kettős diplomáról, rövid vagy hosszú távú hallgatói és oktatói mobilitásokról megállapodása.
A kínai és a nemzetközi rangsorokban is előkelő helyen szerepel, a globális QS rangsor a 489. helyen jegyzi.
A műegyetemi karok közül a TTK és a GPK már jó ideje a CQU látókörében van mind kutatási, mind átoktatási célból, egy egyetértési nyilatkozat (memorandum of understanding) is született már a két egyetem között. A látogatás során a Mérnöki Kar (College of Enginering, Cajcse Csang), a College of Mathematics and Statistics, Mu Csunlaj) és az Informatikai Kar (Faculty of Information Science, Taj Hszin) vezetői mutatkoztak be és jelezték nyitottságukat közös kutatási és oktatási feladatokra. Az általuk lefedett területek a GPK, a TTK, a KJK és a VIK számára lehetnek elsősorban érdekesek.
Erasmus-szerződést már kötött a CQU-val a BME, az első két hallgató a következő félévben fog kiutazni. Egyikük, Kollár Izabella jelen is volt a találkozón. A CQU-ról a posztdoktori ösztöndíjas Ma Caj-jun kutat Simon Károlynál (TTK). A mostani látogatás során a felek megegyeztek a kapcsolatok továbbfejlesztésében, a csereprogramok felfuttatásában.
Rektori Kabinet, Kommunikációs Igazgatóság