Hírfolyam
Ráday Mihály-díjat kapott a Középülettervezési Tanszék professzora
2025. 06. 17.
Szabó Levente „az építészet és az emlékezet lehetséges kapcsolódására fókuszáló” tevékenységével érdemelte ki az elismerést.
Az Építészmérnöki Kar Középülettervezési Tanszékét és Építőművészeti Doktori Iskoláját vezető Szabó Levente egyike annak a három szakembernek, akinek a munkáját az idén Ráday Mihály-díjjal ismerte el a Fővárosi Önkormányzat.
Szabó Levente az indoklás szerint „az építészet és az emlékezet lehetséges kapcsolódására fókuszáló, szerteágazó szakmai és oktatói tevékenységéért” kapta meg a díjat. Karácsony Gergely főpolgármester adta át a négy éve elhunyt neves városvédőről elnevezett kitüntetést, melyet a BME egyetemi tanárán kívül ebben az évben Dévényi Tamás építésznek és Kolocz Dóra muzeológusnak ítélt oda a közgyűlés.

„Budapest ma is őrzi azt a jellegzetes arcát, amely a városunkat azzá teszi, ami, azt az arcot, amit annyira szeretünk. Ez azonban nem a véletlen műve, hanem az olyan elkötelezett szakemberek érdeme, mint Dévényi Tamás építész, Kolocz Dóra muzeológus és Szabó Levente építész, egyetemi tanár. Ők gondoskodnak arról, hogy Budapest épített örökségét az unokáink is láthassák majd” – írta közleményében a Városháza.
Rektori Kabinet, Kommunikációs Igazgatóság
Fotó: Főpolgármesteri Hivatal / Gallov Adrienne