Az építészet nem csak tervezés – lezárult az Esterházy-projekt a BME Középülettervezési Tanszékén

Idén tavasszal Esterházy Péter egykori rómaifürdői otthonával, annak lehetséges építészeti-társművészeti értelmezésével foglallozó kurzus szervezett a BME Építészmérnöki Kar Középülettervezési Tanszéke. A 49 építészhallgató, 5 oktató, 1 doktorandusz és 3 demonstrátor hallgató részvételével lezajló projekt különlegessége – a témáján túl – az, hogy előkészítése és utóélete túlmutat egy egyetemi tantárgy keretein.

Jó fél évvel a szemeszter kezdete előtt a tanszék demonstrátorai a ház felmérésével, a vonatkozó archívum összeállításával és egy négyrészes, az író egykori barátaival és családtagjaival készített, a házzal kapcsolatos interjúsorozat elkészítésével járultak hozzá nemcsak a kurzushoz, hanem egy kiemelkedő jelentőségű hely dokumentálásához is.

Június 6-án nyitott esemény zárta a félévet a házban és kertjében. Az alábbiakban a Szabó Levente tanszékvezető, Kronavetter Péter tárgyfelelős, Rátgéber László doktorandusz valamint Hugauf Lotti, Polyák Júlia és Prőhle Borbála demonstrátorok részvételével megtartott, a teljes projekt részleteit és utóéletét bemutató beszélgetésből idézzük a legérdekesebb részleteket. (A beszélgetés teljes terjedelmében az Építészfórum cikkében olvasható.)

Miért foglalkozik ilyen témákkal a Műegyetem egyik építésztanszéke?

Szabó Levente: Mélyen hiszünk abban, hogy az építészet elsőrendűen humán indíttatású tevékenység, amelynek eszközrendszere, kifejezésformái általában műszaki megoldásokat igényelnek. De a sorrend az építészet, az építészeti tervezés jelentőségét illetően ez: minél tágabban, minél pontosabban felmérni egy hely, a környezet múltjának nyilvánvaló vagy éppen rejtett összefüggéseit, megkísérelni egyszerre értelmezni őket, majd a tervezési döntéseket ezekkel szoros összefüggésben, minden részletében ezekre tekintettel hozni meg.

A kurzust harmadéves építészhallgatók számára hirdettük meg, a képzés kellős közepén, amikor az előbbiekben említett készségek elmélyítésére pedagógiailag is különösen megfelelő lehetőség adódik. Emiatt örültem meg nagyon, amikor Esterházy Péter egykori otthonának sorsáról olvastam a sajtóban: a ház a III. kerületi önkormányzaté lett Vámos Miklós, Dragomán György és mások jóvoltából, hogy távlatosan majd alkotóházzá alakuljon.

A ház nem műemlék, építészeti értelemben nem jelentős, mégis az egyik legfontosabb hely ma Magyarországon, mert elválaszthatatlanul összefonódott azzal a szeretettel, amelyet újabb és újabb olvasógenerációk éreznek Esterházy Péter szövegei, sőt mindaz iránt, amit és ahogy ő megtestesített.

Kiváló lehetőségnek éreztük mindezt arra, hogy egy nyitott végű egyetemi félév szülessen ebből: ahogy távolról követtem a fejleményeket, az oktatóknak éppoly izgalmakat hozott ez a tizenkét hét, mint a velük közösen gondolkodó diákoknak.

Kronavetter Péter: A tanszék tárgykiírásaival – átlépve az egyetemi tervek hagyományos határait – rendre keressük azokat a helyzeteket, együttműködéseket, amelyek során a hallgatók valós projektek közelébe kerülhetnek. Az ehhez hasonló együttműködések esetén a tanszék minden erőforrását meghaladó mértékben, hagyományos szerepéből kilépve akár rendezvényszervezőként, kiállításépítőként tudja mozgósítani hallgatóit, oktatóit, doktoranduszait és demonstrátorait – igazi, minden porcikánkat átmozgató edzés ez.

A demonstrátorok számára melyek voltak a legmeghatározóbb mozzanatok?

Hugauf Lotti: Szinte teljesen szabad kezet kaptunk abban, hogyan dolgozzuk fel a ház emlékét. Egy dolgot hamar megfogalmaztunk magunkban: a gyűjtőmunkát nem akartuk csak fizikális szinten elvégezni, az archív felvételek, tervrajzok, anyagok mellett szerettük volna a ház emlékeit is rögzíteni, felkeresni azokat a személyeket, akiket szoros kapcsolat fűzött Esterházy Péterhez, valamint az Emőd utcai házhoz, és interjú formájában megörökíteni az ő visszaemlékezéseiket. Így készültek el azok a kisfilmek, amelyeket Esterházy Györggyel, Esterházy Gittával, Esterházy Marcellel, Dés Lászlóval és Nádler Istvánnal forgattunk.

Prőhle Borbála: Számomra Esterházy Péter megismerése volt a legmeghatározóbb élmény. Bár személyesen soha nem volt alkalmam találkozni vele, ebben az egy évben sok szempontból közelebb kerülhettünk hozzá. Sokat köszönhetünk Esterházy Marcellnek, aki nagyon segítőkész volt a találkozók megszervezésében és a videók létrejöttében. Szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen formában élhettem át mindezt.

Mi volt a kurzus módszertana?

Kronavetter Péter: Egy építészeti tervpályázatot modellező helyzetben olyan megoldásokat kerestünk, amelyek képesek feltárni és bemutatni a hely rétegzett emlékezetét, de túlmutatnak a hagyományos muzeális megközelítéseken és különleges atmoszférájú kulturális térként értelmezik újra a házat, valamint a kertet. Nem arra a kérdésre kerestük a választ, hogy hogyan válhatnak jól működő középületté az egykori privát lakóterek. A hallgatóknak foglalkozniuk kellett a ház kertvárosi helyzetével éppúgy, mint az emlékezet és építészet inspiráló témakörével, a lakóépület múltjának rekontextualizálásával is.

Olyan kísérőprogramokat szerveztünk, amelyek egyrészt segítették a hallgatók témában való elmélyülését és a tervezést, másrészt testközelbe hozták a feladat lényegi kulturális tartalmát. Az Esterházy Péter és Gitta Könyvtár tereiben tartottunk irodalmi kerekasztal-beszélgetést (Garaczi László, Biró Zsombor Aurél írók és Modor Bálint szerkesztő, kritikus eszmecseréjét Jánossy Lajos moderálta a Litera.hu-tól),Esterházy Marcell pedig a családtörténethez több szállal kötődő, arra rendre reflektáló saját alkotásairól adott elő immár a tanszéken.

Miként kapcsolódott mindehhez egy elsőéves doktori kutatás az Építőművészeti Doktori Iskolában?

Rátgéber László: Kutatásomban arra kerestem a választ, hogy a 21. századi európai építészetben mit jelent az emlékház mint tipológia. Három olyan kortárs épületet vizsgáltam, amelyek a minimális beavatkozásoktól a nagyléptékű hozzáépítésekig, a múlt rekonstrukciójától annak absztrakt megidézéséig széles spektrumot fednek le. A tanulmány egyfajta elméleti hátteret biztosított a kurzusnak, a hallgatói munkák pedig visszajelzésként szolgáltak arról, hogy a fiatal generáció hogyan gondolkodik a vizsgált funkcióról.

A hallgatói eredmények igazolták a várakozásokat?

Kronavetter Péter: A beadott munkák három, karakteresen eltérő megközelítéssel dolgoztak. Egyes alkotások minden részletre kiterjedő, ízig-vérig építészeti megfejtéseket dolgoztak ki, míg több csapat apró beavatkozásokat javasolva csupán finom téri átváltozásokat előidéző belsőépítészeti gesztusokat tett. És voltak olyan felvetések is, amelyek – felismerve a helyzet törékenysége és az építészet szükségszerű „erőszakossága” közti ellentétet – az emlékezés egyéni és közösségi lehetőségeit vizsgáló érzékeny, művészeti alkotásokat mutattak be. Egy ilyen kurzus esetében, amikor ekkora a tét, tárgyfelelősként mindig aggódni kezdek, felnövünk-e a feladat nagyságához. A hallgatóink pedig rendre rácáfolnak a félelmeimre – nem volt ez másként most sem.

Mi volt a záró alkalom koncepciója?

Polyák Júlia: A ház jelene pillanatnyilag határállapot: a családi otthon korszaka lezárult, és a következő, amely valamilyen közösségi funkciót remél, épp kibontakozóban van. Szobái üresek, már vagy még nincs bennük bútor. Ezt szerettük volna megragadni az egynapos eseménnyel, amely a Nyitott ház címet viselte. Az esemény koncepciója egyrészt az elmúlt év különböző, a házzal kapcsolatos kutatómunkáinak kiállítása volt, másrészt igazi közösségi program zenével, felolvasással, sok beszélgetéssel. A házban a múlt rétegeit feltárni kívánó interjúfelvételeket lehetett látni, a nagyobb terekben a hallgatói terveket állítottuk ki. Köszöntőt mondott Vámos Miklós író, Esterházy Marcell képzőművész, Szabó Levente tanszékvezető és Gyürki-Kiss Pál, a zsűri tagja.

Milyen volt a kurzus fogadtatása?

Szabó Levente: A kurzusban elmélyülő építészhallgatók Esterházy-könyvekkel a hónuk alatt töltötték ezt a műegyetemi félévet. Ezt tekintem a munkák, tervek mellett a legmélyebb, ha nem is azonnal aprópénzre váltható eredménynek. Emellett olyan kiemelkedő tervek is születtek, amelyek elmélyültségét már végzett, profi építészek is megirigyelhetik. Sok visszajelzést kaptam, nem csupán építészektől, amiből azt az ismételt tanulságot szűrhettük le, hogy az építészet tervek, épületek létrehozásánál messze többre képes: helyzeteket teremthet, közösségeket kovácsolhat össze és a kollektív emlékezetnek is aktív formálója, alakítója lehet. Köszönettel tartozunk Esterházy Marcellnek, Vámos Miklósnak, a Magyar Irodalom Barátai Alapítvány kuratóriumi elnökének, Nagy Editnek, a Market szponzorációs és CSR-vezetőjének, valamint Kollmann Gergelynek a folyamatos támogatásért.

A kurzus hallgatói: Ács Zsófia, Altsach Levente Márton, Aux Liliána Alexandra, Bácsalmási Blanka, Balogh Artúr Péter, Bődi Lili, Deák Borbála, Diviki-Nagy Emese, Földi Márk Balázs, Géczi Eszter, Göndör Vanda, Györfi Tibor, Hornyik Anna, Horváth Barna, Jánossy Krisztina, Kárpáti Borbála Panna, Karvasz Sándor, Keszei Réka, Kielkopf Roxane Elisabeth, Kismarosi Virág, Koller Réka Júlia, Kovács Szabina Kamilla, Lantos Balázs, Makai Zsófia Panna, Mátyus Gréta, Mikecz Pálma, Molnár Dániel, Nagy Brigitta, Nagy Eszter Kincső, Patay Boglárka, Péri Kata Luca, Potyi Panna Ágnes, Püspök Fanni, Rideg Viktor, Sal Noémi Anna, Sánta Johanna, Sebő Dániel, Siska Gyöngyvér, Solti Blanka, Suvák Bori Panna, Szabó Tas, Tarjányi Petra, Tóth Zsuzsanna, Urbán Soma, Vanya Nóra, Varga Mária Krisztina, Vermes Dalma Ilona, Wagner Dávid Barnabás, Walter Lilla, Zoltai Csanád.

Oktatóként Kronavetter Péter adjunktus, tanszékvezető-helyettes, Sámson Kinga adjunktus, Pelle Zita meghívott oktató, Fejérdy Péter habilitált egyetemi docens és Frikker Zsolt tudományos segédmunkatárs vett részt.

Rektori Kabinet, Kommunikációs Igazgatóság