Sok hallgató, kiváló konzulensek a GTK TDK idei megmérettetésén

Idén első alkalommal Sustainability Economics and Management című, angol munkanyelvű szakmai szekció is volt a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar TDK-ján.

A GTK konferenciájára 136 kutató összesen 119 dolgozata került be. Fontos megjegyezni, hogy a GTK hallgatói mellett jelentős számban (a szerzők egynegyede!) készítettek a mérnök karok hallgatói közül is a GTK tématerületéhez tartozó dolgozatokat. Az érdeklődők 14 párhuzamosan futó szekció közül választhattak kedvük szerint. Közöttük megtalálhatók voltak a korábbi évekből már jól ismert szekciók, de újdonságot jelentett, hogy a Környezetgazdaságtan szekciókat az idén a főbb témák szerint három külön szekcióba, az Ágazati és térségi fenntarthatóság, a Környezetmenedzsment, illetve az angol munkanyelvű Sustainability Economics and Management szekcióba osztották el. A Környezetgazdaságtani szekciókban összesen 16 magyar és 11 angol nyelvű dolgozatot mutattak be a szerzők, nyolc dolgozat pedig összesen kilenc nem magyar anyanyelvű hallgató tollából született meg.

A Környezetgazdaságtan szekciók iránt idén is nagy volt az érdeklődés az iparági partnerek és kollégák részéről: bizottsági tagként vagy a közönség soraiban ülve többen segítették a szakmai munkát. Emellett szakmai partnereink jóvoltából lehetőség volt a szerzők további díjazására is. Bizottsági tagként szerepelt a Környezetmenedzsment szekcióban és díjakat is hozott a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért igazgatója, illetve az Ágazati és a térségi fenntarthatóság szekcióban a WWF Magyarország Éghajlatváltozás Program projektvezetője. A díjak mellett a szekciók hallgatói az említett szervezetek kiadványait is megkapták. Szintén bizottsági tagként vett részt, illetve különdíjat adományozott a Michelin Hungária Kft. és a BME Egyetemi Zöld Kör. Szakmai munkájával járult hozzá az angol nyelvű szekcióhoz a Magyar Telekom Nyrt. fenntarthatósági szakértője, aki a szekció Bizottság elnöke volt. Az angol nyelvű szekció bizottsági tagjaként szintén jelen voltak a Deloitte Hungary Környezetvédelmi tanácsadás osztályának munkatársai, akik különdíjat ajánlottak fel egy külföldi hallgatónak. A Heller Farkas Alapítvány két külföldi hallgató munkáját részesítette különdíjban. A szekciókat továbbá támogatta a Fővárosi Állat- és Növénykert, illetve a Magyar Természettudományi Múzeum.

A Gazdálkodás- és Társadalomtudományi Kar idei Tudományos Diákköri Konferenciájának eredményhirdetésén a kari eredmények felsorakoztatásával képet kaphattunk az idei TDK sokszínűségéről: sok magyar hallgató mérte össze tudását, kiváló konzulensek támogatták munkájukat, külön PhD szekció volt a doktorandusz hallgatók részére, és a külföldi hallgatóknak biztosított lehetőség is hangsúlyozta a TDK fontosságát, értékét. „A TDK egy remek esemény, ahol mesterek és tanítványaik együtt dolgoznak, együtt izgulnak, együtt örülnek” – fogalmazta meg a rendezvényen Németh József professzor, a Heller Farkas Alapítvány elnöke.

A cikket a BME GTK Környezetgazdaságtan Tanszék munkatársai készítették.

Fotó: Philip János, Környezetgazdaságtan Tanszék