Látványos jelenségek bemutatója zárta az évet

Ismét láthattak újdonságokat az érdeklődők a Mikulás fizika rendhagyó órán, Härtlein Károly szokásához híven együtt kísérletezett a gyermekekkel.

A Műegyetem Q épületének Simonyi Károly terme újból megtelt a fizika és a természettudomány jelenségei, illetve „Magic Karcsi” érdekfeszítő előadása iránt érdeklődő gyermekekkel és szüleikkel. „Idén a 16. alkalommal zárom az évet ezzel a rendezvénnyel, ami az egyike volt az első ilyen kezdeményezéseknek. Örülök, hogy a ’Mikulás zsákjába’ vagy a ’karácsonyfa alá’ egy kis tudást is csempészhetek. Ez az én ajándékom a gyerekeknek, a szüleiknek és nagyszüleiknek” – fogalmazott Härtlein Károly, a BME Természettudományi Kar (BME TTK) Fizikai Intézetének mesteroktatója, akit nemrégiben Prima Primissima Díjjal tüntetettek ki.

Egyetemünk mesteroktatója már 2007 óta minden évben várja a gyermekeket a „Mikulás fizika” előadásra, amely kezdetben a TTK rendezvénye volt, ám később a Gyerekegyetem és a VIK is csatlakozott az esemény szervezéséhez.

A decemberi rendezvényt a Műegyetem rektora, Czigány Tibor nyitotta meg, és egyúttal köszöntötte a kíváncsi tekintetű közönséget. A gyermekeket ez alkalommal is elkísérték szüleik és a nagyszüleik.

Härtlein Károly előadásai megunhatatlanok: a rendezvény nevéhez hűen az első szemléletes bemutatót három csoki mikulásból felépített kísérlettel kezdte. „A Franklin-harangok, más néven elektrosztatikus csengettyűk nevű kísérletet kizárólag bemutatásra, oktatási célokra, és nem kutatásra szánták. A mostani bemutatón is megfigyelhettük egyebek mellett az elektromos töltések közötti erőhatást, és azt is, hogy az eszköz miként alakítja át az elektromos energiát mechanikai energiává. A jelenséget elsőként George Adams az 1700-as évek végén írta le.” (Egy korbeli rajz az ún. Franklin-harangokról - szerk.)

Az idei Mikulás fizika tudományos repertoárját képezte a Franklin-harangokon túl a cseppfolyós nitrogén forró vízbe töltésének jelensége, karácsonyi diótörés fizikus módra egy egyszerű géppel és a nehézségi erő segítségével. Härtlein Károly megmutatta, hogy miként lehetne súrlódással tüzet gyújtani, bemutatta a spóralobbantás kémiai láncreakcióját; a teremben „felhőt”, szurkolói kürtöt, valamint „fakírágyat” készített egy lufinak, és fény derült arra is, mi mindent bír ki egy lufi, és mi az, amit már nem. Három fúrógép segítségével illusztrálta az áram termelésének és továbbításának folyamatát, valamint az emberi erővel történő fúrást is. Cseppfolyós nitrogénnel hűtött és zsugorított lufit, illetve PET palackot, ismét volt folyékony nitrogénnel működtetett rakéta és szökőkút. Magic Karcsi ismét „füstfelhővel” búcsúzott, ami tulajdonképpen a cseppfolyós nitrogénbe öntött forró víz által kiváltott jelenség.

Härtlein Károly vendégelőadót is fogadott bemutatóján: vendége volt Vincze Bálint természetfotós, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. munkatársa, aki felvételeit az atomerőmű közvetlen közelében, illetve hazai tájakon készíti. Munkái sorra szerepelnek rangos hazai és külföldi pályázatokon, amelyekért több elismerést kapott már az évek során. A másfél évtizede tartó természetfotózásai során eljutott Lappföldre, a Mikulás és a rénszarvasok varázslatos régiójába. Az utazás fényképei az Atomenergetikai Múzeummal közös „Állati jó fizika” című sorozat egyik epizódjában láthatók, de további természeti jelenségek mögött lapuló fizikára is fény derül a műsorokban, amelyek az Atomenergetikai Múzeum YouTube-csatornáján  megtekinthetők.

„Több mint másfél évtizedes múlt tekint vissza a decemberi évzáró Mikulás fizika rendezvényre, amelynek első – akkoriban még gyerek résztvevői – mára már egyetemisták vagy végzett szakemberek lettek. Többen közülük a Műegyetemen szereztek diplomát. Azt hiszem, a mostani ifjú nézők közül is sokan lesznek olyanok, akik továbbtanuláskor a BME TTK Fizika Intézetének most induló fizikus-mérnök képzését választják” – fejtette ki Härtlein Károly. „Remélem, hogy a közönség tagjai tudást és élmény kaptak az előadásaimon, számomra pedig az ő tekintetük és csodálkozó arcuk jelenti az igazi ajándékot” – összegezte évzáró előadásáról a BME TTK mesteroktatója.

 

A 2022-es Mikulás fizika előadás felvétele visszanézhető Härtlein Károly YouTube-csatornáján.

 

Legközelebb 2023. január végén tart bemutatót Härtlein Károly a már hagyományos Kísérletek, amelyeket látni kell! című rendezvénysorozat jövő évi állomásaként.

 

TZS-KJ

Fotó: Härtlein Károly előadásának pillanatképei