Hírfolyam
Nemzetközi nanotechnológiai laborral írt alá megállapodást a BME
2025. 06. 16.
A portugáliai INL-lel akár közös képzések és kutatási programok indítása is lehetséges lesz.
Az Ibériai Nemzetközi Nanotechnológiai Laboratóriumban járt a BME küldöttsége, és a két intézmény képviselői szándéknyilatkozatot írtak alá az anyagtudomány és a nanotechnológia terén megvalósítandó együttműködésről.
A delegációt Zaránd Gergely, a BME tudományos rektorhelyettese vezette. Tagja volt László Krisztina, a Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszék professzora, Bonyár Attila, a Nanotechnológiai Laboratórium vezetője, Takács Gábor, a Fizikai Intézet igazgatója, Toldy Andrea, a Polimertechnika Tanszék egyetemi tanára, valamint Tapasztó Levente, a HUN-REN Energiakutatási Központ Nanoszerkezetek Osztályának vezetője, a lisszaboni magyar nagykövetségről pedig Pekári-Vékei Judit kereskedelmi attasé és Madalena Athayde, a kereskedelmi tanácsos asszisztense.
A felek a szándéknyilatkozatban elkötelezték magukat az együttműködés elmélyítése mellett, melynek része lehet
vendégkutatók fogadása rövid és hosszú távra, doktorjelöltek együttes témavezetése, közös képzések és kutatási programok indítása.
A know-how, az infrastruktúra és az erőforrások megosztása révén az INL és a BME a szénalapú nanoszerkezetek, a polimertechnika és a kvantumfizika területén meglévő tudásával kész felgyorsítani az innovációt, tovább erősítve az INL és Magyarország közötti tudományos partnerséget.

Clivia M. Sotomayor Torres, az INL főigazgatója és Zaránd Gergely
A nyilatkozat aláírása után a portugál-spanyol alapítású INL kutatói körbevezették a magyar küldöttséget a Braga városában található létesítményekben. A magyar kutatók a látogatás során első kézből ismerhették meg a leendő közös projekteket támogató infrastruktúrát, és eszmecserét folytattak arról, hogyan lehet ezeket a képességeket az új partnerség keretében a legjobban kihasználni.
Rektori Kabinet, Kommunikációs Igazgatóság