Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

A BME közleménye

2026. 10. 12.
Image of BME K building

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemhez egy korábbi nemzetközi hallgatóval kapcsolatban megjelent értesülések nyomán érkeztek megkeresések a sajtótól. 

Az egyetem a rendelkezésére álló nyilvántartások és a körülményekről való tudomásszerzést követő azonnali tájékozódás alapján az alábbi nyilatkozatot adja.

Az ügyben megjelent sajtóhírek szerint az érintett hallgatónak szélsőséges világnézetű csoporthoz lehetett köze, illetve olyan családi és személyes kapcsolatokkal rendelkezhetett, amelyek ezt a feltételezést alátámaszthatják. Az egyetemnek nem volt olyan információja, amely ilyen kapcsolatra utalt volna.

A BME nyilvántartása szerint az érintett hallgató a Stipendium Hungaricum magyar állami ösztöndíjprogram keretében kezdte meg tanulmányait a BME alapképzésén 2023 szeptemberében. 

A hallgató az egyetem által adományozható ösztöndíjban nem részesült. A hallgató tanulmányainak jelentős részében szüneteltette hallgatói jogviszonyát beutazási nehézségek miatt, egyetlen aktív félévében pedig engedéllyel, online formában vett részt az oktatásban.

A Stipendium Hungaricum programban a jelentkezők jelölését a küldő országok illetékes szervei végzik, az ösztöndíj odaítéléséről a Tempus Közalapítvány dönt, míg a tanulmányi célú tartózkodási engedély kiadása az illetékes hatóság hatáskörébe tartozik. Az egyetem a felvételi eljárás során a képzési követelmények teljesülését vizsgálja.

Az egyetem az ügy kapcsán vizsgálja a BME nemzetközi évkönyvében megjelent, az érintett hallgatónak ajánlott megemlékezés hátterét is. A körülményekről való tudomásszerzést követő azonnali tájékozódás során gyűjtött információk eljárási hiányosságokra engednek következtetni a tartalom jóváhagyási folyamatában. Az már most megállapítható, hogy az egyetem vezetése a megemlékezés megjelenéséről nem kapott tájékoztatást. A BME a kiadványt eltávolította honlapjáról, annak jelenlegi változatát visszavonta, és az ajánlás nélkül teszi ismét közzé.

A fentiekkel párhuzamosan az egyetem vezetése belső vizsgálatot rendelt el, amely keretében felülvizsgálja a hasonló tartalmak szerkesztési és jóváhagyási rendjét annak érdekében, hogy hasonló eset a jövőben ne fordulhasson elő, különös tekintettel arra, hogy nagyszámú országból érkeznek hallgatóink.

 Az egyetem az illetékes hatóságokkal folytatott korábbi egyeztetéseire építve vizsgálja, milyen további, jogszerű és arányos ellenőrzési pontok építhetők be a nemzetközi hallgatók felvételi folyamatába. A cél a lehetséges kockázatok megfelelő kezelése, az egyetem és a hatóságok együttműködésének erősítése mellett.

Rektori Hivatal, Kommunikációs Igazgatóság
Kapcsolat: kommunikacio@bme.hu