Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

Több mint egy vacsora: ez az International Dinner

2025. 10. 15.
International Dinner

Az I épület aulája október 10-én egy meleg otthonná változott: frissen készült ételek illata, fülig érő mosolyok és önfeledt táncok.

A BME külföldi hallgatókat segítő mentorainak csapata (International Mentor Team) idén is megrendezte az International Dinnert. Ahogy egyikük fogalmazott, ezen a vacsorán a cél a világszemlélet tágítása és az emberek összehozása élményeken keresztül. Ennek az eszköze pedig sokféle nemzeti étel felvonultatása, köztük olyan magyar klasszikusokkal, mint a Rákóczi túrós és a rakott káposzta. Az idézett mentor szerint látható, hogy egyre nagyobb kedvük van a diákoknak a főzéshez.

International Dinner

Több nemzetközi hallgató is nemzeti viseletben jelent meg az igazán autentikus élmény érdekében. Két kirgiz lány szerint összesen körülbelül 300 főre készítettek fogásokat, és 15 perc alatt minden elfogyott. Hasonlót éltek meg az egyiptomi asztalnál, itt egy kisebb tánccal ünnepelték az üres tálakat.

International Dinner

Később már egy nagy körben táncolt minden náció, és széles mosolyok kíséretében láthattunk többféle néptáncot is, vagyis ahogy mondani szokás, a foglalkozás elérte célját. Az est otthonosan indult, családias hangulatban zárult, igazi közösségi élményt adva a résztvevőknek.

International Dinner

Balogh Adrienn