Hírfolyam
Erősödött a BME vonzereje: többen jutottak be, magasabb pontszámokkal
2026. 07. 23.Egyre népszerűbbek a Műegyetem képzései, és a jelek szerint elsősorban azok körében, akik stabil alaptudással vághatnak neki a tanulmányaiknak. Charaf Hassan rektor köszönti a felvetteket.
Az általános felvételi eljárásban az idén majdnem 500-zal többen érték el a ponthatárt a BME-n, mint egy évvel korábban, a számuk ezzel épphogy 5500 alatt maradt – derült ki a csütörtök esti vonalhúzás (az egyetemi ponthatárok meghatározása) után. A felvettek körének bővülése így több mint 9 százalékos.
Ez azért igazán szép eredmény, mert a BME-re jelentkezők teljesítménye eközben jelentősen javult: az alapképzéseken a Műegyetem 8 karából 7-nél nőtt a felvettek által elért átlagpontszám, létszámmal súlyozva 419,79 pontról 424,73 pontra. A Gazdaság- és Társadalomtudományi Karon átlagosan csaknem 12 pont a növekedés mértéke, a gazdálkodás és menedzsment szakon például több mint 20 ponttal lett magasabb az átlag.
Ennek megfelelően a felvételi ponthatárok is emelkedtek, átlagosan 10 ponttal, de sok szak esetében a 20 pontot is elérte a változás mértéke.
Az összehasonlítható szak- és finanszírozási párok közel háromnegyedében – 55-ből 41 esetben – magasabb a ponthatár, mint 2025-ben.
Az osztatlan és alapszakokra az idén 4516-an jutottak be, 439-cel többen, mint tavaly. A csaknem 11 százalékos növekedés nagy részét (424 fő) az államilag finanszírozott képzési formákra felvettek adják. A növekedés a Villamosmérnöki és Informatikai, az Építőmérnöki, valamint a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karon a legnagyobb. A tudományterületeket nézve a létszámbővülésben a műszaki és az informatikai képzéseknek van jelentős szerepe.
A mesterszakokon 59-tel nőtt a tavalyi létszám, 886-ról 945-re. Megjegyzendő, hogy más hazai egyetemektől eltérően a BME mesterképzésein jelentős a keresztféléves eljárásban felvételizők száma, és ha őket is ideszámoljuk, akkor az idén felvettek 77-tel vannak többen, mint tavaly. Az önköltséges képzéseknél különösen dinamikus a bővülés: a felvettek száma 24,4 százalékkal, 164-ről 204-re nőtt.
Egyértelmű trendek
Mindez nem meglepő azok után, hogy a felsőoktatási jelentkezések márciusi összesítésekor nagyot ugrott a BME-t első helyen megjelölők száma, így már csak a négy nagy tudományegyetemet választotta a Műegyetemnél több jelentkező.
Ezek az eredmények megerősítik, hogy a BME továbbra is a magas színvonalú műszaki, informatikai, természettudományi és gazdasági képzések meghatározó hazai központja. A számokból pedig az is látszik, hogy a képzései iránti élénkülő érdeklődés mellett az ide jelentkezők tudásszintje is emelkedik.
Néhány példa az állami ösztöndíjas alapszakok adataira:
| Szak | Kar | 2025 | 2026 | ||||
| Felvettek száma | Ponthatár | Átlagos pontszám | Felvettek száma | Ponthatár | Átlagos pontszám | ||
| Építőmérnök | ÉMK | 240 | 345 | 405 | 302 | 353 | 411 |
| Gépészmérnök | GPK | 330 | 340 | 410 | 335 | 364 | 420 |
| Építészmérnök (osztatlan) | ÉPK | 221 | 392 | 430 | 232 | 400 | 431 |
| Vegyészmérnök | VBK | 171 | 372 | 432 | 165 | 380 | 437 |
| Mérnökinformatikus | VIK | 641 | 355 | 432 | 662 | 350 | 429 |
| Járműmérnök | KJK | 176 | 338 | 401 | 196 | 356 | 406 |
| Fizika | TTK | 46 | 394 | 455 | 51 | 404 | 453 |
| Nemzetközi gazdálkodás | GTK | 68 | 431 | 453 | 96 | 438 | 455 |
„Külön öröm számunkra, hogy nemcsak többen választották idén a BME-t, hanem a felvett hallgatók teljesítménye is tovább erősödött. A most felvételt nyertek olyan egyetemi közösséghez csatlakoznak, amely közel két és fél évszázada képez a világot alakító szakembereket. Most rajtuk a sor, hogy megtalálják a siker kulcsát, és tudásukkal formálják a jövőt” – mondta az eredményeket kommentálva Charaf Hassan rektor.
A felvetteknek gratulálunk és azt javasoljuk, hogy ezen az oldalon kezdjék a BME-s életüket, itt ugyanis megtalálnak minden fontos információt, ami segíthet eligazodni. Aki pedig mindjárt mélyebben elmélyedne a tudnivalókban, annak a Csatlakozó című kiadványunkat ajánljuk.
A BME szakjairól a felvi.bme.hu szakkeresőjében tájékozódhatnak a felvételizők. A szakjai többségét pótfelvételi eljárás keretében is meghirdeti majd az egyetem.
Rektori Hivatal, Kommunikációs Igazgatóság
